Magyar Országos Tudósító, 1941. június/2

1941-06-23 [255]

Törvényszéki szerkesztőségi V,, Markó-utca 27. I. 25. Telefonok: 117-29o, 117-296. 1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1941. június 23. —- RAJZOLÁSSAL ELKÖVETETT IZGATÁS. Farkas László kereskedősegéd egy nagyobb borkereskedés ben vidékről érke­zett vevőt szolgált ki. A-z'áru kiválogatása közben beszélgetés folyt Far­kas Láozló és a vevő között, aki egyébként vidéki cipészmester volt. Az eszmecsere során a vevő fölvetette a kérdést: - Mondja, segéd ur, mikor lesz már jobb világ, mikor kaphatok »ar nekem való bőrárut? Farkas László az előtte lévő doboz tetejére egy sarló és egy ka­lapácsot rajzolt s a feltett kérdésre akként válaszolt, hogy a rajzra SJU* tátva kijelentettes - Majd ha ez győzj A cipész hazavitte ezt a rajzzal ellátott dobozt, mert ebbe cso­magolták az általa vásárolt árukat. Meglátta ezt a rajzot egy csendőr s nyomban érdeklődni kezdett a cipészmesternél, hogy került a kommunista jelvényeknek ez a rajza a dobozra. A kapott'felvilágositás alapján kinyo­mozták Farkas László személyében a rajzolót, aki ellen az állam és társa­dalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló Izgatás vét­sége miatt eljárás indult meg. A budapesti büntetőtörvényszék ötöstanácsa a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján bűnösnek mondotta ki Farkas Lászlót a vádbeli cselekmény elkövetésében s ezért háromheti fog­házra Ítélte el. Az ügyészség semmisségi panasza folytán, amelyet a kisza­bott büntetés súlyosbítása végett jelentett be, fölkerült e bünpör a ma­gyar királyi kúria elé, ahol dr. Kvassay Gyula tanácselnSSk vezetése és dr. Juhász István kúriai biró előadása mellett tárgyalták az ügyet. A ko­ronaügy észhelyettes mag áévá tette az ügyészség semmisségi panaszát és a kiszabott büntetés sulyoabitásat indítványozta. Ehhezképest a kir. kúria a vádlott büntetését kéthónapi fogházra emelte föl. /MOT/ G. TÁVIRATTAL ELKÖVETETT RÁGALMAZÁS. Kalteneoker Ferenc fuvaros vállalkozó engedélyt kért a kereskedelemügyi minisztériumtól gépjármüfuvarozó nn-y? ryC; •.. A kéroMet azonban nem tartották teljesíthetőnek s a minisztérium elutásitő határozatot ho­zott, Amikor Kalteneoker ezt a döntést kézhez vette, egy hosszú táviratot adott fel a kereskedelemügyi miniszter cimére, amelyben az ügyében eljárt miniszteri osztályfőnököt elfogultsággal vádolta olya n kifejezések hasz­nálatával, amelyek miatt felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt eljárás indult ellene. A büntetötörvényszéken megtartott fő­tárgyalás során szóles alapon folytatták le a valóság bizonyítását. de a panasz tárgyává tett tényállítások nem nyertek beigazolást, ellenkezőleg ­a tanuk vallomása megcáfolta a sürgönyben foglalt kijelentéseket. A bünte tótöryónyszék ez alapon Kalteneoker Ferencet háromszáz pengő pénzbüntetés­re Ítélte s ezt az Ítéletet a királyi tábla vitéz dr, Ottfrubay Dezső ta­nácselnök vezetése mellett tartott tárgyalés után helybenhagyta. /MOT/G. —- HUSDRÁJTTÁSERT BÖRTÖNRE ÍTÉLT HENTES. Nemes János cecei hentes tavaly ősszel a csonttal és nyomtatókkal kimért sertéshúsért kilónkint 1 pengő 92 fillért számított, noha a maximális ár S? ng f 1 f * llérb e n állapította meg ennek az árunak a legmagasabb árát. A fít í!f;5ít er « L!ír v6n7 ! z f k Neraes Jánost árdrágító visszaélés büntette mi­att hathónapi börtönre Ítélte. A kir. kúria dr. Szolnok-tanácsa ezt az Ítéletet helybenhagyta. /MOT/ G.

Next

/
Thumbnails
Contents