Magyar Országos Tudósító, 1941. június/1

1941-06-16 [254]

FŐVÁROS /Az igazolóválasztmány ülése. Folytatás 1./ Borlay Károly a kövezőipartostülct olnőko kérdést intézott ezután Király Kálmánhoz, omlókszik-e arra, hogy 1937-bcn a Zsigmond-utoai munkák versenytárgyalásánál öcosénok, Oggendorfer Rudolfnak az ajánlatát jóllohot els8 holyon foküdt, azzal utasították ol, hogy oz irreális, ho­lott'Osiszár Zoltán, aki a munkát megkapta, csupán 147 pengővel volt drá­gább. Sz ügyben fölkereste Király Kálmánt, aki azt mondotta, hogy Csi­szárt Műllor Antal támogatta, s ozórt kapta neg a munkát. Király Kálmán kijolontotto, hogy orro az osotro nem omlék­szik, do az ügyet Cziprián műszaki tanácsos referálta, azt többen többfé­le Szempontból megvizsgálták, s a döntés aláírása csak ozután történt mog. A végösszeg mollett a rószletkimutatásókat is meg kolle'tt nézni ab­ból a szempontból, hogy az ajánlat reális-o, mort volt már arra is esőt póldául, hogy ogy oég a homokloásásra nagyobb egységárat adott, mint a sziklabontásra. A következő tanú dr. Viola Rezső műszaki főtanácsos elmon­dotta, hogy Müller Antal járt nála néha, de az útépítési munkákkal kap­osolatos érdeklődése csak általános jellegű volt. *kzt tapasztalta, hogy Müller Antal a kapott információkat fölszólal ás álhoz használta fol. 1940­ben Műllor Antal Oggendorfer Bálint, Borlay Károly apja erdőkében járt ol s aziránt órdoklődött, hogy oz a vállalkozó miért maradt ki. A tanú kö­zölte, hogy Oggondorfor Bálint oly el őro hal adott korban van, hogy a munkád it lebonyolítani nem, képes. Egyébként csak arra omlókszik,'hogy Műllor Antal általában a keresztény kisiparosok órdekébon járt ol. Arról tud, hogy az ipartestület a polgármesterhez intózott beadványában panaszolta, hogy a II. ügyosztályban protekció koll a munkák kiadásához. Ez ellenben nem felölt mog a valóságnak, s erro a polgármester a megfelelő választ megadta, Borlay többször járt nála, do ily érte lombon panaszt sohasem to tt, Cziprián Gyula műszaki főtanácsos tanúvallomásában kijelen­tette, hogy Müller Antal 6-8 évo nem járt nála közszállitási ügyben* Hat-nyolc héttől ezelőtt azonban Focske tanácsnok bohivatta, s Műllor Antal jolonlótóbon megkérdezte, hogy a KIOSZ négy tagja hogyan áll az ajánlatokkal. Az ügy okkor már közvotlonül szakbizottsági tárgyalás előtt állott s a négy cég közül Szögedy Béla Jono maradt ki» Megjegyzi, hogy ozt követően Borlay interveniált az alpolgármester urnái . három kisipa­ros órdokóben, s ozt Müller Antal is támogatta. A szempont az volt, hogy ezok a kisiparosok is munkához jussanak. Plazzoriano Tamás utépitő vállalkozó elmondotta, hogy 1939­ben ós 194o-"ocn kapott aszfaltburkolási munkát, 1941-ben nem, Műllor An­talt, mint a KIOSZ elnökét annakidején kérte, hogy támogassa Őt, de som .oz alkalommal, som más alkalommal anyagi kérdés szoba sem került. Sem Műllor Antal, sem más nem kért anyagi támogatást a párt, a KIOSZ vagy egyéb célra. Nem tud arról, hogy a szakmában széltébon-hosszában beszél­nek, hogy csak Müller Antal támogatásával lőhet munkához jutni. Hoverdle István utépitósi vállalkozó, a következő tanú az elnök kórdésoire olmondotta, hogy 1929 óta többizben pályázott, do kerü­leti tnunkát csak 1936 óta kap. Kérte Műllor' Antal támogatását, éspodig azt, órdoklődjön, hogy hogyan áll az. ő ügye, Műllor ozt vállalta. Soha­sem került szóba som Műllor Antallal sem Műllor Antalnóval, hogy bármi áldozatot kellene, neki hoznia s az som felel meg a valóságnak, hogy ilyesmit a szakmában beszélnének. Borlay Károly kérdésére.előadta, hogy az ipartestületben nemrégen résztvett ogy értekezleten, amelyen elhatározták, hogy közben­járást :cm vesznek igénybe, de ilyon nyilatkozat aláirását megtagadta. ''Nbm^tott olyan kijojentóst, hogy Müller Antal közbenjárást ellenszolgál­tatásért igónybo kellett vennie, mert másképp nom kapott-volna munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents