Magyar Országos Tudósító, 1941. június/1
1941-06-16 [254]
/Az igazolóválasztmány ülése. F 0 lytatás 2./ Borlay Károly kéri az általa előállított Hblfcnstoin Károly tanút kihallgatni' arranózve, hogy Hoverdle az ipartestületben milyon kijelenté sokét tott. Az igazolöválasztmány rövid tanácskozás után elrendelte Hclfenstoin Károly utópitési vállalkozó tanukénti kihallgatását, oki előadta, hogy az lpartcstülotbon nemrég értokezletct tartottak, amolyon Heve rdle István is résztvott. Borlay elnök kérte okkor, fogadják mog, hogy' a munkák elnyerése erdőkében ezután soha ;xm vesznek igónybö közbenjárót. A boszélgctés során Hoverdle István azt a kijelentést tette, hogy MÜ1lor Antalnak kell adnia, mert másképp nem kap munkát. Müller Antalné novo nem kor ült szóba. Azt is mondta Ho vordlo, hogy 1938-ban ozÓrt esett ki, mert nem oda mont, ahová kellett volna, Hoverdle különbé troli nto holyesolto a nyilatkozat aláirását, do utóbb azt mégis megtagadta. Az igazóloválasztmány elnöke ezután Hclfcnstein Károlyt ós Hoverdle Istvánt szembositi egymással, do mindketten rxgmaradnak vallomásaik mellett. Hevordle István határozottan kijelenti, hogy Sohasem adott pénzt Müller Antalnak. Helfenstoin Károly arra a kérdésre, hogy ő vett-e igénybo protokólót) , a választ megtagadta. Az igazolóválasztmány ezután zárt tanácskozásban hozta meg döntését, amelyet Csclónyi Pál elnök hirdetett ki. A határozat értelmében az igazolóválasztmány a bizoryitás további kiegészítését rondoltc el s 6 oélbol legközelebbi ülésén kihallgatja Morvay Endro alpolgármestert, a munkák kiadás a körüli eljárás módjáról, továbbá Proczcller Bálintot ismét kihallgatja azzal, hogy hozza magával a Nomzeti Hitelintézetnél történt összogolhólyezéséről szóló betétszámla másolatát, " az azon lévő összes foljogyzósekot, azt az irást, amely az elhelyezésnél történt fenntartásra vonatkozik, vagy önnek másolatát, s általában Dindon ogyéb Írásos bizonyitc kot. Az igazoló választmány legközelebbi ülését arravaló tekintettel, hogy a büntetőjárásbiróság a Müller Antal ós nője által Borlay Károly ollón tott följelentés ügyében a tárgyalást június 23-án déli 12 órára tüzto' ki, logközolobbi ülését június 23-án délután 5 órakor tartja. /MOT/V,S. Hl RE K NY/ÁRI AUKCIÓ AZ ÁRVERÉSI CSARNOKBAN. A Postatakarékpénztár Árverési Csarnoka június 2o-án, pántokén nyitja meg Eóryay-utca 35/a helyiségeiben nyári aukciójának kiállítását. Az idény aukción muzeális értékű fostmonyokon kivül szobrok, antik bútorok, arany, ezüst, 'porcőllánritkaságok, vadászfegyverük, ko löt ázsiai disztárgyak, kézimunkák, stb. korülnek eladásra. /MOT/3. 0 S El DÖ RS ÉG HALÁL OS VÉGŰ" BALESETEK. A kolozsmegyei M a gyarzsombor község határában egy régi szénbánya feltárásánál dologozott Ijle G^bor és I^le^János, A munkások kíváncsiságból bementek a bánya egyik elhagyott tárnájába, ahol a bányalég mindkettőt megölte. - Tiszadob községben Tálas Piroska 3 éves kislány egy vízzel telt árokba esett és megfulladt. - Sárközi Éjedre 54 /** éves dunapataji cigányzenészt a község hatarában a villám agyonsújtotta.v Kiskunlacháza és DÖmsőd községek között M a rkovics P^l tehergépkocsijával I) nekiment egy útszéli fának. A gépkocsi utasai közül Székely Antal az utv testre zuhant és fejét a gépkocsi hátsó kereke összeronosolta, A hal ál ás végü balesetek ügyében megindult a nyomoz ás,/MOT/