Magyar Országos Tudósító, 1941. június/1

1941-06-10 [254]

ÁLARC KÉLKüL DOLGOZOTT - MAGA FELELŐS A BALESETÉÉRT. Í'I/Í ügyészség gondatlan8ágibél okozott súlyos tosti sértés vétsége miatt eljárást indított Krayor Erich huszonhétéves gyáros, a Krayor-félo festék­gyár tulajdonosa olion# A vádirat szerint Kraye» mint a festékgyár fele­lős vehetője nem ellenőriztette, sőt eltűrte azt a visszás ál: a pótot, hogy újpesti Gyárában, a gyári munkasok vé>dőálaro nélkül dolgon-anak az .ólom­műhelyben. Ezáltal okozóba lott annak a sul 'os ólomméro-ezesnek, amely e^ylk munkását. Sebestyén Sándort érte. A bűnügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék dí. Csikmák­Lajos-ton^.csa . A gyáros tagadta bűnösségét, A-zZal védokotett, hogy minden olovieyázatossági^rend^zabályt megtett fölíratok jelőtték a gyárban,hogy a munkásoknak védSálarcot kell használniok az ólommühely bon B azzal,hogy ott elmulasztottál:, a saját személyükben felelések. Dr. ^ Boros László dr. kir. ügyész v'dboszádo, Valamint a védő föl­szólal ás a után a biróság Kraycr Erich gyárost az ellene omolt vád alól ifiolmontotto. mog állapítva azt, hogy Sebestyén Sáádor munkás saját maga volt Okozója az olommércosésnek. Az ügyész a felmentés miatt fellebbezést jelen­tett bo. /MOT/ Css MANDLIN PEREN CET ÉS MOZSÁR LAJOSNÉT A VÁDTANÁCS IS FOGVATARTOTTA, Néhány nappal ezelőtt szállították át a főkapitányságról a törvényszék Markó-utoai fogházába Mandlin Perencet,'a feleségdara v olé angyalföldi ven­déglőst és üzlettársát, Mozsár Lajosnét, Nagy Pál tanácselnök, vizsgálóbí­ró részletesben kihallgatta őket, majd kihirdette előttük végzését, amely szerint előzetes letartóztatásukat szándékos emberölés Hja tette miatt fenn­tartja, A bejelentett felfolyamodások folytán az ügy a vádtanács elé ke­rült, amely dr, Jankövics Ti v or tanácselnök elnöklete mellett és dr, Pégel Zoltán törvényszéki v iró előadásé v an foglalkozott az üggyel, A vádtánács a felfolyamod ásókat elutasította, ugy hogy Mandlin és Mozsámó tovább ra io fogság v an maradnak, /MOT/ Ma, PRO D 0 ló. 0 I Közlési engedély van, SÜKETNÉMÁK PERESKEDÉSE, Szokatlan körülmények között zajlott le egy sajtéper tárgyalása,; ma dél­előtt a v üntetótörvényszék Vályi-Nagy-tanácsa ^lött. Süketnéma volt a vád­lott, a sértett és süketnémákkal telt meg a tárgyalóterem is. Amíg a kihall­gatás folyt, sőt az Ítélethirdetés alatt is, amikor egyébként néma csend szokott lenni, a közönség élénken "beszélgetett": süketnéma jelekkel külön tanácskozást folytattak a süketnéma érdeklődők. Nógrádi Gá v or cí-pőfelsörészkészito volt a vádlott, aki ellen két­rendbeli rágalmazás miatt indult *ünvádi eljárás, Nódrády mult év június 3o-án röpiratot szerkesztett és e v b en éles hangon megtámadta a "Ohézár" András országos süketnéma otthon" igazgatóját, Molnár Istvánt s általában kifogásolta az otthon v an uralkodó állapotokat is, A röpirat szerint io^nár a tönk szélére juttatja az intézetet, os--ak saját anyagi érdekeivel törő­di 1 ' és ez a szellem hatja át az egész otthont. Nógrádi szerint Molnár tízezer pengőt sikkasztott az otthon pénzéből, diktatórikus módon intézi a süketnémák ügyeit és azt követelte Nógrádi, hogy Molnárt"távolítsák "1 az otthon éléről és irtsák Vi ezt a szel emet az intézményből. Molnár István és a süketnéma ott-hon választmánya lépett fel sér­tettként a tagoknak és állami kö7,ül~teknek szétküldött röpiratok tartalma miatt, A mai tárgyaláson Szomor Endre süketnémalntézeti tanár töltötte v e a tolm-cs szerepét, amelyre azon v an kevés szükség volt, mert Vályi Nagy István dr, egészen halkan, erősen szótagolva maga is meg tudta érttetni a vád—lottal a kérdésekbe. Nógrádi Gá v or védekezésé v en elmondta, hogy a röpiratban igazat irt és kérte a valóság bizonyításának elrendelését, Az indítvánnyal azonban elkésett, elmulasztotta annak törvényszerinti ido v en való benyújtását és ez okból a bi r óság, b£ r a sértett a valóság bizonyításához hozzájárult, az nditványt elutasította. /Folyt,köv,/ Sy»

Next

/
Thumbnails
Contents