Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2

1941-05-25 [253]

tíuaaposTi, ía^ii május 20. y_­^^^_^AAj.xi.« uvioxyaia, ÍŰ», az-uu.­/Hősök omléérünrope, ^clytatás 1./ ' A légierők kilenc repülőgépe pedig tiszteletköröket irt le a tér fölött, A "•oszoru"' elhelyezése után VEortbH 0 nri"" tiszti küldöttségek és a megjelent előkelőségek élén az Andrássy-ut \or­'•olatához ment, majd megkezdődött a budapesti helyőrség *-i V onult csapata­inak diszfelvonul ás a. A katonaság felvonulása után elvonultak a *: 0 rmányzó képviselője előtt a hadirokkantak, a tűzharcosok, az egyetemi hallgató''-, a leventék, a turáni vadászok ós a cserkészek is, miközben a katonai ze­nekar induló'rat adott elő. /MOT/Sch,^ ^ A KIRÁLYI MAGYAR TÉRMESZET TUIX)HaIfYI T^í£3^jm^^Ym KÖZGYŰLÉSE. A Király: Magyar Természettudományi Társulat f ennállás ának százéves évfordulóján vasárnap délelőtt a M a gyar Tudományos Akadémia dísz­termében ünr.epélyos közgyűlést tarÁott, Az ünnepélyes közgyűlésen a ma­gyar közélet és tudományos élet előkelőségei közül megjelentek a vallás­. és közoktatásügyi' miniszter képviseletében Páy István államtitkár, a föld­művelésügyi miniszter képviseletében Bárányos Károly államtitkár, a bol­ti .yminiszter képvis el etében Johan Béla államtitkár, a honvédelmi miniszter képviseletében vitéz nemes Ludmann Gábor ezredes, a székesfőváros képvi­sóletében Morvay Endre alpolgármester a német termeszéé tudományi és orvas­társaság nevében Weidenhagen egyetemi tanár, a német vegyészeti egyesület nevében dr. Wilhelm Hörst ügyvezető titkár. A német csillagászati társu­lat nevében Koff A. berlini egyetemi tanár, a hallei császári termesz jt­tudoraányi akaaSmia megbízásából Zemplén Géza egyetemi tanár, a német nö­vénytani társaság képviseletében Paál Árpád egyetemi tanár, a Magyar Tudo­mányos Akaaémia képviseletében » ' ... M a r ok Jó z sef és Rohringer Sándor egyetemi tanárok. A Szent István Akadémia képviseltében Fataky Arnold e­gyetomi tanár, pápai prelátus és Wodetzky József egyetemi tanár.A buda­pesti Pázmány Péter Tudományegyetem '"Cípvlaeletében Maurltz Béla egyetemi tanár, a Műegyetem 'rópviseleteben Wendl Aladár rgktor, továbbá R a ffay Sándor püspök, Komis Gyula egyetemi tanár, Szily Kálmán államtitkár, a vidéki egyetemek képviselői: Szentgyörgyi Albert rektor, a szegedi egye­tem részéről, a pécsi egyetem képviseletében Tóth Zsigmond rektor, A kolozsvári egyetem képviseletében Szőkefalvi Nagy Gyula dékán, a debre­ceni egyetem nevében Tanké Béla egyetemi tanár, a M a gyar Nemzeti M u zeum részéről Pongrácz Sándor főíjgazgató, a mezőgazdáig! tudományos és kí­séri o •'. intézmények nevében mcsóy-Uhlarik Béla.miniszteri osztályfőnök., a Budapesti Mérnöki Kamara képviseletében Miha^.ch Győző egyetemi tanár, az országos Természetvédelmi Tanács nevében Oholno'-y Jenő egyetemi tanár, a Széchenyi Tudoi):ányos Társaság nevében Simane v Emil egyetemi tanár, a' budapesti német tudományos intézet nevében Froyor Hans egyetemi tanár, toVáfcbá Luléács Ödön. min, osztályfőnök, Altenburger Gyula egyetemi tanár, a Külügyi Társaséig részéről EÖttevényl Olivér, Lukács György y.b.t.t,, Rapaich^Raymund, Lóczy Lajos, Ortvay R u doif, Pogány Béla^és még igon sokan raáso 1- a magyar közélet és tudományos élűt elő'" el őségéi közül. Az ünnepélyes diszüléstdr. Zimmermani: Ágoston egyetemi tanár, felsőházi tag elnök nyitotta meg, aki először magyar, majd német nyelven üdvözölte a megjelenteket, Elnö v i megnyitójában a termeszettudomáuyok. jelentőségét fejtegette, hatását a gazdasági, társadalmi ós az egyes em­ber életére, műveltségére, világszemléletére. Hajd vázolta a Ki rályi Ma­gyar Természettudomány:' Társulat célkitűzéseit, hivatását, eszme: t, mód­szereit, eszközeit-és eredményeit, megfogadva, hogy a társulat működését a magyar '-ultura érdekében a jövőben is a jólbevált hagyományos szellemé­hez hl ven igyekszik f oly tatai és U vább fejleszteni, Dr. Gombóez Endre első oit'-ár*Visszapillantás a társulat száz esztendejérejl cimmel vázolta a társulat százéves küzdelmekben,mogpró­" I bál tat ásol ban, de dicső eredményűkben is gazda. életét. Négy '-ors zakót I különböztetett meg ebben a történetben, mely négy r *orözak szoros kap­n csolatban volt mind a hazai," mind az egyetemes művelődés-történettel.

Next

/
Thumbnails
Contents