Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2

1941-05-25 [253]

/A Termesz et tudományi Társulat jubiláris közgyűlése, Folytatás 1./ Az alapító Bugát Pál és lelkes társai olyan magas célokat tűzte"- ki maguk elé, amelyeket az akkori magyar közönség alj g értett meg. Főcél ju v nagy­szabású természetrajzi muzeum létesítése volt, amihez azonban hiányozta 1 : az anyagiak, A szabadságharcban a tagok, létszáma leolvadt a minimálisra s ekkor Szőnyi Pál elnök vállalta az áldozatos munkát, hogy a társulatot megóvja a végpusztulástól, A társulat tudományos szakkörre ala'-ult át, de ezzel sem tudott közönséget hódítani, hibáz a tagok száma 1878-ban csa'" 600 körüT volt, "flfckor mutatott uj irányt a társulatra-- Szily Kálmán, a nagy szervező azzal, hogy a társulat főcélját, a természettudományi isme­retek- teljességétoeii és népszerűsítésében jelölte meg, 9 indította meg 1869-ben a Természettudományi Közlönyt, mely azóta 73, évfolyamát érte el. A tagok száma ezután már csak szaporodott, Rgvid évek alatt meg-** so'-szorzódott s napjainkban a 13.000-es létszámot éri. el. Az anyagi fel­lendülés ezután lehetővé tette az eddig már többszáz kötetet '-iádé v Önyv­kladóvállalat megindítását és a tudományos kutatások megszervezését, 1891-ben Ilosvay Lajos indítványára szakosztályok ala--ultak, molye v en belül a legintenzívebb tudományos munka folyik azóta is, anélkül, hogy a társu­lat szem elől tévesztené feladatát a természettudományok népszerűsítését, A centenr,árium küszöbén uj feladatok haramiának a társulatra: a felszaba­dult területek hosszú ideig idegen elnyomás alatt sínylődő magyarságát megismertetni a magyar természettudományos művelődés legújabb eredményei­vel, ós a felszabadult területe' en is megindítani a magyar kutatómunkát, A disz gyűlésen a kormány, a székesfőváros, a Magyar Tudományos Akadémia, az Összes hazai egyetemek és a magyar művelődés többi fontos tényezőinek képviselői üdvözölte',: a jubiláló társulatot és méltatta"- a társulat páratlanul álló mü ötíését. A z üdvözlések során felszólaltak Fáy István, Bárányos Károly államtitkárok, A, K 0 pff berlini egyetemi tanár, Morvay ündre alpolgármester, Marék József, Orsós Ferenc, P a ta>y Arnold, Vendl Aladár, Tóth Zsigmond, Szőkefalvi Hagy Gyula, S z ontgyörgyi Albert, Tan'-ó Béla egyetemi tanárok, Pongrácz Sándor fciggzagató, Ricsóy-Uhiarik Béla-min. osztályfőnök, Oholnoky Jenő, Simanek ünil egyetemi tanárok, Mélik Sándor, ür.tz Géza, az OMGE nevében F R bricius %<$re* Pogány Béla,, Papp Simon és Vigh Gyula főgeclógus, üfcután dr, Gombócz Sndre elsőtitkár felolvasta a magyar ís külföldi tudományos társaságok meleghangú üdvözlő táviratait, illetve átiratait, A népes "-özgyülés dr, Zimn ormain.; Ágoston clnö'- záró s zavaival ért véget. :' A közgyűlés után a Természettudományi Társulat a C a rlton­szállóban díszebédet adott. /MOT/K. /} ~

Next

/
Thumbnails
Contents