Magyar Országos Tudósító, 1941. március/1

1941-03-12 [248]

—-ZU BIRó P& ÜGY,.,/1. folytatás./ Sivó felszólalása után Kotsis Miklós föügyészhelyettes reflek­tált Biró védőjének a_rra az érvelésére, hogy amnesztia, illetve közke­gyelem feltételei forognának fenn. Szerinte amnesztia akkor lenne indo­kolt, ha a szóbanlévő követelést önként és nem a bűnvádi eljárás alatt jelentették volna be, mig közkegyelemről akkor lehetne beszélni, ha Bí­róval szemben nem volna kibocsátva nyomozólevél, A főügyészhelyettes replikája után a tanács ítélethozatalra vonult vissza. Háromnegyed tizenegy órakor hirdette ki Dorosy Dezső dr. táblabíró, az Ítélő tanács vezetője az uzsorabiróság Ítéletét. Eszerint a bíróba ég Sivó Kenő vádlottat, mint a szökésben lévő és nyomozó le­véllel kisért Biró Pál tettestársát bűnösnek mondja ki egyrendbeli fi­zetési eszközökkel folytatólagosan elkövetett visszaélés bűntettében és ezért'háromévi és hathónapi fegyházra, mint fő, 2o«ooo pengő pénzbünte­tésre, lo évi hivatalvesztésre és ugyan ilyen tartamú politikai jog­vesztésre, mint mollékbüntetésre ítéli. Kétszázezer pengő vagyoni elég­tétel saját személyében való, mig az elkobzás alá eső értéknek megfelel­lő 3,734.559.44 pengőnek dr. Biró Pállal való egyetemes megfizetésére kötelezi. Megállapítja a továbbiakban az Ítélet, hogy Sívó Jenő kihágást is elkövetett, amely azonban elévült, de a nála lefoglalt két darab loo frankos, egy darab loo schillinges, egy loo márkás, egy 2o 'dollá­ros és egy darab négy dukátos aranyérmet elkobozni rendelte el. Az Íté­let megállapítja, hogy dr. Biró Pál, mint Sivó Jenő tettestársa elkö­vette az egyrendbeli^ fizetési eszközökkel folytatólagosan elkövetett visszaélés bűntettét, ezért - büntetéskiszabásának mellőzésével - őt az elkobzás alá .eső értéknek megfelelő 3,734,559.44 pengő egyetemlege­sen való megfizetésére kötelezi, Sivó előzetes letartóztatásával kílen* hónapot és tizenöt napot kitöltöttnek vett a biróság, A pénzbüntetés behajthatatlanság esetén loo pengőnként további egy-egy'napi, összesen 2oo napi fegyházbüntet ésre • változik át, Sivó Jenő és dr. Biró Pál egye­temlegesen kötelesek az eddig felmerült 2o.855.9o penge, valamint az ezu tán felmerülő bűnügyi költségeket a magyar királyi államkincstárnak meg­téríteni. A bűnjeleket Biró esetleges kézrekerültéig, illetve a bünose­lekmény elévüléséig tovább is őrzik. A törvényszék UTv-anekkor kiadni rendelte el a Biró Jánostol lefoglalt értékeket. /%k/ Az Ítélet rendelkező részének ismertetése után a törvény­szék részletesen foglalkozott a vádlottak vállalati működésével, továb­bá a'Rimamurányi és Salgótarjáni R.T.-nak Ösehországban történt szén­vásárlásaival. Megállapította a törvény szék,-hogy 1935 deoember öl­ig a Rima a bonifikáoiokat nyiltan e].számolta. Az indokolás további ré­sze igy hangzik: - 1936 január l-t01 kezdve azonban a teljes bruttó összeget fizettette le pengőkben,a bonif ikáeiók, a pengőköve teles abszolút kikap­csolása mellett csupán Biró Pál és Sivó Jenő által tartattak nyllvái,-, az évi mérlegekben/ nem szerepeltek az egyéb nyereségek között, ellen­őrzést az értékekVelett sem az igazgatóság, sem a felügyelőbizottság zem gyakorolhatottj ellenben ugy a vállalat, mint a részvényesek elől törvényellenesen bűnös célzattal elvonattak. Ezek a milliós pengoössze­gek összebeszélés alapján kitervelt pengőrontás és burkolt pengőkiaján­lás utján teremtettek meg a tiltott fizetésieszközökkel való tartaléko­lás ténybeli lehetőségét és valósították meg ennek büntetendő tényét. - A Rima kokszimportja 87,138.13o osehkoronát tett ki. Ezen IBsszgc: után járó bonifikáció Összege csehkorona értékben 16,9o5.213 volt. Az ezzel kisebbített valóságos tartozása. Illetve fizetési köte­lezettsége tehát 7o,222.9l6 osehkorona volt. /Folyt, köv,/Ba„

Next

/
Thumbnails
Contents