Magyar Országos Tudósító, 1941. január/2

1941-01-18 [245]

L F.0VÁRC2-W FCTÁnOYALÁSA, 'th>. „yi Ferenc ár. . elnök szombaton cl'lelőtt negyed tiz őraVor nyitotta eg a Kovarcz Efflíl *g társai el'.en indított él?amfelforgatásl bünpör fo3y •>at ólagos' f ötárgynlásátr A tárgyaláson a védőbe sz'dek . folytatására ke~ lH.lt a sor. Elsőnek Tanocs DéZSŐ dr, ügyvéd mondott védőbeszédet Angyal, rá­r orfi, Kaszás és Varsányi vádlottak érdekében. Be szád éber hangoztattta. bfígy a vádlottak nagy részét nem annyira politikai regey-Őzcdésük vezette a nyilaskeresztes pártba, hanem inkább az igazságosabb gazdasági rendszer utáni vágy. Foglalkozva • főtárgyalás anyagával, azt a véleményét felezte ki, hogy"semmiféle megnyugtató bizonyíték nem merült fel védenceik bü­dössége mellett, éppen ezért mind s négy vádlott fölmentés^t kérte. Kiszely Alajos dr. ügyvéd Völgyi, Lendvai, Zöldhegyi és Cse­repes védlo-í fc«V védelmében özólc lt fel és valamennyiüket bűncselekmény 3»5Áz*#'6l>ua kérte felmenteni. Indítványozta, hogy a bünpSr''befejeztével az ügy iratait a bántalmazások kivizsgálása végett hivatalból tegyék át a királyi ügyészséghez. •. A védő eKutún '•vx'ó'ít beoo-^Vb hogy io©K67^aódéoe sTiex-in-h K»~ bot vádlott volt ennek az ügynek az egyedüli mozgatója, A vádpontok a védelem szerint - megdőltek. Kovács Károly dr. védő Szokodi és Szloboda vádlottak ér­dekében szőleit fel, s hangoztatta, hogy erőszakkal kicsiholt beismerő vallomásokba marasztaló Ítéletet alapítani nem lehet. Kiszel: István dr. ügyvéd Bádonyi és Cseh vádlottak védője ugyancsak azt hangoztatta, hogy terhelő bizonyítékok nem merültek fel, .legfeljebb annyi, hogy Bádonyi jogosulatlanul tartott a lakásán robbanó­anyagot. Ezért enyhe megbüntetését, a többi vádpont alól paüg mindkettő­jük felmentését indítványozta, Kerekes Béla dr. védő herendi és Bánki védelmében besz'lt, szintén politikai jel lead kijelentésevet tett, mire az elnök figyelmez* tette. - Kern csodálkoznék azon sem , - folytatta beszédét a Védő ­ha a fegyverteket is azsan provokatür'Jkkeí produkáltatta volna a nyomozás - Ezért az indokolatlan és alaptalan gyanúsításért rendreurr. ­sitom - hangzott Héthelyi dr, S-ülok erélyes szava, A védő felmentő Ítéletet v é r t, Kuba. Ágoston dr. ügyvéd Kab al és Vargha vádlottak védelmé­ben mondott beszédet, Véleményé szerint a beismerések kényszer hatása alatt születte­1 -aeg, Kab-ai nem r ndórspicli ebben az ügyben, hanem ál­dozat. Ha a belügyminiszter ellen forralt volna valamit, mint a külön*­robatok állandó kísérőjének erre számos és könnyű alkalma nyílt volna. Megemlítette a védő. hogy • vasúti milícia ötlete nem uj keletű, Ilyen már az 192o-as években t ükőclött aagyarorarágon a vasúti teherkocsik tartalmának megdézsmáldsát és s vonatokon előforduló erőszakoskodásokat volt hivatva megak- d.'ly ózni.. Védencei számára felmentést kért. Az elnök ezután szünetet rendelt el. /Folyt, knv./fcy.

Next

/
Thumbnails
Contents