Magyar Országos Tudósító, 1941. január/2

1941-01-31 [245]

Este l/2 9 órakor hirdette ki dr. Töreky Géza a m. kir# Kúria elnöke Wirth Károly és társinak e nagyszabású bünperóben a legfel­sőbb bir^ság Ítéletét, A kir. Kúria megsemmisítette az ötös tanács Ítele­tének a felmentésre vonatkozó részét ós•bűnösnek mondotta ki Wirth Károly vádlottat az 1921. évi III.t,o. 1. §,-ának 1. bekezdésébe ütköző, továbbá Bosnyák Imre, Szűcs György, Gál Jenő, Almási Gyula, ifj. Tóth , László Vörös Miklós, Fogolyán András, ifj. Tóth Ernő, Molnár Richárd es Fodor L ajos vádlottakat ugyané törvényszakasz 2. bekezdésében ^meghatá­rozott^ azzal összefüggően és annak céljára elkövetett felségsértés el­követésére létrejött szövetség, továbbá hétrendbeli gyilkosság bűntetté­nek elkövetésére irányzott szövetség bűntettéig valamint hatósági közeg elleni erőszak bűntettének elkövetésére irányúlá szövetség vétsége és ezenkívül az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatá­sára irányuló bűntettben. Ezért a m, kir. kúria Wirth Károly vádlottat 15 évi, Bosnyák Imre és Szűcs György vádlottakat fejenként 11 évi, Gal Jenő vádlottat 13 évi, Almási C-yula, ifj. Tóth László, Vörös Miklós, Fogolyán András, ifj, Tóth Ernő, Molnár Richárd és Fodor Lajos vádlotta­kat az enyhítő szakasz alkalmazásával fejenként 4-4 évi fegyházra, mel­lékbüntetésként pedig valamennyi vádlottat lo évi hivatalvesztésre és politikai jogaik gyakorlatának hasonló tartamú felfüggesztésére Ítélte, A kúria Vörös Miklós, ifj. Réti József és Donát Tál vádlottakra vonatkozó felmentő ítélet felülvizsgálatát mellőzte azon részében, amely szerint e­zeket a vádlottakat a rendtörvénybe ütköző államfel forgatás bűntettének vádja alól bűncselekmény hiánya cimén mentette fel. Ellenben az ítéletnek Kostyán Zoltán és Vida Mihály vádlottak főbüntetését megállapító intézke­dését a kúria megsemmisíti' és ennek a két vádlottnak fogházbüntetését fe­jenként 4 hónapi és 15 napi fogházban állapítja meg. Ezek a vádlottak a korábban elszenvedett előzetes fogvatartásáal ezt a büntetést teljesen ki­töltöttéko Egyébként a kúria a semmisőgi panaszokat elutasította, Dr. ^öreky Géza, a kir, kúria elnöke az ítélet rendelkező részének kihirdetése után ismertette az Ítélet terjedelmes indokolását-. Az ítélet alapjául elfogadott tényállás szerint - így szü az indokolás - Wirth Károly az államfelforgató bűncselekmény miatt akkor még a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtása alatt áll£ Szálasi Ferencnek kiszabadítása és a miniszterelnöki székbe jutt gáza végett az államfő ellen erőszakos módon végrehajtandó cselekvőségre szánta el magát és tervének keresztülvitele végett mindenre kész segítő­társakat keresett és gyűjtött maga körőy Evégből ismételten összejövetel ­ket tartott, megbeszéléseket vezetett, annak eredményéhez képest pedig különböző megállapodásokat létesített. Ezekből a tényekből pedig kétségtelen, hogy Wirth Károly ós mindazok, akik ezeken az értekezleteken jelen voltak, Wirth Károly el­gondolásait előterjesztésükkel és a kivitel módjára nézve tett indítvá­nyaikkal támogatták, Szálasi Ferenc célkitűzéseivel azonosítottál-: magukat, az általa vallott eszmék és elvek megvalósít ás ára törekedtek, ' sőt annak érdekében veszéllyel járó feladat elvégzésére is vállalkoztak. Mivel pedig a bíróságilag jogerősen megállapított és annak alapján már a köztudatba átment tény, hogy a Szálasi Ferenc által kezde­ményezett ós vezetett szervezkedés és mozgalom a közhatalom átvételére, továbbá ezzel egyidejűleg a parancsuralmi rendszer bevezetésére irányult, ami- a ^fennálló törvényes állami és társadalmi rend ellen intézett súlyos támadás utján lett volna csak keresztülvihető, ennélfogva kétségtelen, hogy minden olyan további tevékenység, amely a Szálasi Ferenc által kép­viselt^ és, az ő nevével összeforrt célok elérésére törekszik, az állami és a társadalmi törvényes rend fel forgatás át jelentő, következésképen az/V /f olyt.köv/ i,

Next

/
Thumbnails
Contents