Magyar Országos Tudósító, 1941. január/2

1941-01-31 [245]

1921. évi Ill.t.o. súlya alá eső .mozgalom és szervezkedés ^jogi fogai ­: mát kitölti. Viszont a tényállásb°l nem kétséges,^ hogy a vádbeli moz­galmat, szervezkedést Wirth Károly kezdeményezte és vezette , úgyhogy a mozgalom érdekében kifejtettt tovókenységóért büntetőjogilag kezdeménye­zőként és vezetőként felel. Bosnyák Imre, Szűcs György, Gál Jenő, Almási Gyula, if j, Tóth László, Vörös Miklós, Fogolyán András, If j . Tóth Ernő, Molnár Richárd és Fodor ajos vádlottaknak pedig az a tevékenysége, hogy a Wirth Károly által kez deményezett és vezetett mozgalom kereteben a szer­vezkedés és a végrehajtás módját részletesen, ismételten megbeszélték, a mozgalom sikere érdekében igénybevehető személyi és tárgyi adatokat szám­ba vették, a szervezkedés végrehajtásai oz szükséges jáimüvek és fegyve­rek megszerzésének körülményeit előtárták, az emiitett mozgalom és szer­vezkedés érdekében kifejtett olyan cselekvőség, amely az abban való te­vékeny résztvételt és annak előmozdítását jelenti, ' • Mindezeknél fogva Wirth Károly vádlottnál: cselekménye az 1921. III,t,o, 1, §,-ának 1., a többi vádlottnál: cselekménye pedig ugyan e törvényszakasz 2-J bekezdése .alá eső bűncselekmény valamennyi tényálla­dékát magában foglalja, Wirth Károly és most megnevezett társai azonban a jelzett mozgalom érdekében az előbb vázolt kereten tulmonőleg is te­vékenykedtek. Bizonyított tény ugyanis, hogy a nevezett vádlottak komoly, ; s beható megbeszélés alapján megállapodtak abban, hogy a kormányzót ál­lamfői hatalmának gyakorlásában megakadályozzák,. személyes ^ s zabadságátől pedig Szálas! Ferenc megkegyelmez és ének és miniszterelnökké ^kinevezésé- ^ . nek ^kikáyszeriteséig erőszakkal megfosztják, az államfő kiséretében levó' hatósági közegeket pedig csoportosan felfegyverkezve, hivatásuk ^ jogszerű gyakorlásában ^akadályozzák, illetőleg hivatásukból folyó eljárásuk a­latt ellenállásukat megtörik* Köatük tehát a felségsértésre és a ható­sági-közeg ellenes erőszak bűntettének véghezvitelére irányzott szövet­ség jött létre. Megállapított tény azonban az is - igy folytatódik a kurir Ítéletének indokolása - hogy az államfelforgató bűncselekmény véghezvi­telében részes vádlottak az államfő kíséretében állandóan tartózkodni szokott hivatalos személyek '3zámával és ellenállásával is Számoltak, Ter­vük keresztülvitelének megbeszélésénél ugyanis -idevonatkozóiag külön­böző irányú felszólalások hangzottak el, mert fel som tételezhettek, hogy az államfő kíséretének tagjai, akár 'gyávaság, ak ÓT árul ás következtébe csak olyan ellenállást fejtenek ki, amelyet a tervbe vett büncseleVméA nyek f végrehajtói a kiséret tagjainak 1 efegyverezesével meg tudnék tör %\" A vádlottak tehát tisztában voltak azzal, hogy fegyveres ellenáll ásr-­találnál:, következésképen - a magyar kir, kúria megítélésc szerirt • r kis éret tagjainak megölését is előre megfontoltak és közös elhatároz suk eredményeként arranézve szintén megállapodtak, .Ennek a öögalla'pf­•• tásnak helyessége következik abból is, hogy az államfőt és akisé- ét nagyobb számú, katonaruhába öltöztett, lőfegyverrel ellátott^ . gépt - - 1­kai felszerelt tehergépkocsikón elhelyezett," vagyis a várhat 0 legnagyobb , ellenállás leküzdésére elegendő számú és az 'emberi élet kioltás ára fel­tétlenül alkalmas eszközzel rendelkező *. egyénekkel kiv .'>> ták végrehajtani* Ezek szerint az I.foku bíróságnak e részben nyilvánvalóan téves megállapításával szemben kétségtelen, hogy az előbb már o:;lié..é két'bűncselekmény végrehajtására létrejött szövetség tagjai az államfő kíséretéhez tartozó • személyek megölésére is szövetséget alkottak, /Gy /Folyt.köv,/ f.

Next

/
Thumbnails
Contents