Magyar Országos Tudósító, 1941. január/1

1941-01-11 [244]

• 1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1941. január 11. — A JÖVENlöMONDó CIGÁNYASSZONYT EGYÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK. Rikitóseinü ünnepi8ruhájába öltözött Rigó Anna harminckétéves cigényasz­szony ég párkónapos kisgyerekével a karján állt a budapesti tábla dr. Csonka Elemér tanácselnök vezetése mellett működő büntetőtanácsa elé. Nem nagyon érdekelte, amikor felolvasták bünlajstromét, oda se figyelt, inkább kisgyerekét bubusgatta, Nem volt szokatlan neki a bűnügyi főtárgyalás, mert egynéhányszor már átesett ilyesmin, többször elitélték csalás miatt. Most is ez a vád ellene: kétrendbeli csalás, A bűncselekményeket hiszé­keny cselédlányok sérelmére követte el 0 Sorrajárta sok bérház konyhaajta­ját és a mindeneslányoknak igy mutatkozott be: - Megjósolom kisasszonykám a jövendőjét, mutassa a tenyerét. A lányok tenyeréből aztán összehadart mindenféle hazugságot. Az egyiknek azt mondta; - A tenyerének ez a mély barázdája nagy szerencsét mutat, de hogy eljöjjön ez a szerencse, ahhoz valami pénz kell. Elviszem a pénzt a temp­lomba, ott kiimádkozom a nagy szerencsét s aztán visszahozom, A másik cselédlánynak rövid idő leforgása alatt szép és gazdag vőlegényt Ígért , természetesen ettől is pénzt kért, mert erre szükség van, hogy "az angyalok jóakaratát kiimádkozhassa"a templomban. Voltak olyan esetek, amikor gyertyára kért pénzt, hogy az oltáron meggyújthassa és a cselédlánynak boldog jövendőt imádkozhasson ki. Hét ilyen eset miatt került a vádlottak padjára s a büntetőtör­vényszék egyévi börtönre Ítélte el tt Fellebbezés folytén a tábla dr. Tyá­pay Ede kir. föügyészhelyottSÍ felszólalja után a törvényszék Ítéletét helybenhagyta, amely nyomban jogerőssé vált, mert Rigó Anna megnyugvással tudomásul vette a büntetést. /MOT/ G e —* NEMZETGYALÁZASÉRT ELITÉLTEK EGY J&áóDU BÁNYÁSZT. Id, Moller Fereno ötvenhatéves „eányvári bányász az ottani hitelszövetke­z et helyiségében a községi főjegyző, a szövetkezet alkalmazottai, tovéb­bá a Vözségi biró és még mások jelenlétében a Felvidék visszacsatoláséról beszélgetett és közben olyan kijelentéseket tett, amelyek a magyarságra lealázóak, A főjegyző erélyesen rászólt a bányászra:"Hit okoskodik, mit panaszkodik maga. aki nyolc gyermek; keresményéből széoen fölnevelte, há­zat, földet tudott szerezni^ nem lenét lehet semmi oka az elégedetlenség­re'i Pár nap múlva a bányász"fölkereste a főjegyzőt és sajnálkozását fejez­te ki a történtek felett. Ettől függetlenül bűnügyi eljárás indult ellene a magyar állam és magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett vétség miatt A bud apesti büntetőtörvényssék ötöstanécsa e cselekmény miatt kéthonapi fogházbüntetésre Ítélte. A királyi kúria dr. Kvassay Gyula tanácselnök vezetése mellett tárgyalta ezt az ügyet és dr, Moldoványi Géza korona­ügyészhelyettes felszólalása, titán a védelem részéről bejelentett semmissé­fH nono o«»rtVci+- rln4-oa^ 4-wn ~ „, xiXa^nnJinn *+• Á"\ aá+. í no-ft'»»n Y»fi Pmfilte^/MOT/ G „

Next

/
Thumbnails
Contents