Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2
1940-12-31 [243]
AZ INTERKDNTINENTÁL SZ ALLIIMANYOZASI R.T...,'TISZTVISELŐDÉNEK SIKKASZTÁSI 3UNPÖRE i A királyi ügyészség sikkasztás büntette cimén vádat emelt Dénes Ottó az Interkontinentál szállítmányozási r.t. tisatv is élője elleö« A részvénytársaságot ugyanis megbízták bizonyos rézanyagok összegyűjtésével s a szükséges réz-nyersanyagoknak a z egyes feldolgozó üzemek számára való kiutalását Dénes Ottó végezte* Dénes - az ügyészi vádirat szerint - a Feltén és Guilleaume kábelgyár részére kiutalási engedély nélkül mintegy 13ooo pengő értékű rezet adott el. A büntet őt örvényszéken, vitéz Vass Lajos dr; tanácselnök, egyesbiró előtt Dénes Ottó tagadta bűnösségét s ázt állította, hogy őt Pál Imre kereskedő kérte meg, adjon ki számára rezet, addig is. amig az anyaggazdálkodási hivataltól a szükséges engedélyt megszerzi. A megígért engedélyutalványt azonban utólag sem kapta meg. Szívességéért . Pál Imre háromezer pengő jutalomban részesítetté. -Pál Imre tanúvallomásában megcáfolta a vádlott védekezését s előadta, hogy öt Dénes Ottó vádlott felkereste s felajánlotta, hogy számára engedély nélkül bizonyos rézmennyiségét tud átengedni. Dénes olyasmit mondott, hogy a kezeihez befolyó rézanyagok mérlegelésénél többlete támadt. Pál Imre a z igy kapott réz menny is éget a Feltén és Guilleaume cégnek adta át. Verebély Pál, a Feltén kábelgyár főtisztviselője 'megérősitette, hogy a gyár részére Pál Imre kínált fel réznyersanyagot," 1 amit a gyár nyomban meg is vásárolt, mert üzemének fenntartása védett szüksége volt reá. A törvényszék ezekutám— a főtárgyalás elnapolása mellett - hivatalból áttette a bűnügy iratait a i irályi ügyészségre, mert megállapítása szerint a jelen esetben nem sikkasztás, hanem hűtlen kezelés büntette látszik fennforogni. A kir. ügyész sóg az ügyben uj nyomozást indit. /MOT/ Ky. •" ' ••• ' • •*---«»'• • •':-'" ! T' --~ ELÍTÉLT 3ET ÖRÖK. .'./* .::.••='.:>.;.' Á büntetőtörvényszék .Schadl-tahácsa'ma tartott 'tárgyalást Gyurászi Fereno ós Szabó József ügynökök-bűnügyében, akik ellen a királyi ügyészség ..ló-- p-áő büntette miatt emelt vádat, A vád szerint betörtek egy s zörme áruház ba, ahonnan két perzsabundát ós különböző szőrméket loptak el többezer pengő értékben, A zsákmányukat egy budai barlangban rejtették el, később elvitték onnan és értékesíteni akartákj ekkor azonban elfogták őket, A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhangzása után a törvényszék Gyurászi Ferencet másfélévi- Szálai Józsefet pedig tizhónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Az Ítélet nem jogerős. Ugyancsak a Schadl-tanács tárgyalta ma if j , Ujv&Pi József villanyszer elősegéd bűnügyét,'akit a királyi ügyészség szintén lopás büntette miatt kért felelősségre vonni. Újvári, az ellene emelt vád szerint, a vásárcsarnok fülkéit feszitette fel és különböző árukat lopkodott össze. A büntetötörvényszék ma - nem jogerősen - egyévi és kéthónapi börtönre Ítélte el. /MOT/ Ma. N»m mm m mm —Hi'RO; £52 ^ZHARMIi; CE :-G-.r.EZER PENGŐ MEGFIZETÉSIBE KÖTELEZTEK A E.R,}=YBSRI'iEMEoITő STERN JÓZSEFET.' A Stern József Bár ánytoőrnemesitő R.T, cég ügyvezető igazgatója és főrészvényese Stern József 1938 decemberében Londonba utazott és azóta nem is jött vissza. A vállalat alkalmazottainak a"t mondta, hogy üzleti útra megy de hiába várták, nem jött háza, majd Londonba rendelte ügyvédj ót és In* tózkedett, hogy a cég Szekszárdi ut 16/22 szám alatt lévő ingatlanát értékesítsék, majd Reicha Adolf nevű könyvelőjét hivta ki az angol fővárosba ós beszámoltatott magának a oóg különféle export ügyeiről. A valuta ügyéi: ség nyomozást folytatott Stern József ellen és a üemzeti Banktól bekért' elszámolás alapján megállapította, hogy a vállalati, ügyvezető igazgató a II emzeti Bank megkér üres ével vf-" kiutazása előtt ugy intézkedett, hogy a külföldre'szállított báránybőrök után befő yt exportvaluta kint maradjon külföldön, ezenkívül a belga és Finnországba küldött árukat Angliába /Folyt. köv,/Sy,