Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2

1940-12-31 [243]

ZU Hi-ÍROIvISZÁZHARMIR'CN EGYEZER PENGŐS ÚGY.,»/t. folytatás./ irányította és az értékesítésből származó sralutákat megtartotta. Össze­gezve az egyes tételeket, a Nemzeti Bank szerint 354.S88 pengő exportvalu­tát, vont el foöáorlatos módon a Nemzeti Banktól s igy a közgazdasági élet­ből. A királyi ügyészség ezek után indítványt terjesrtett elő a valuta­bíróság elé és kérte, hogy kötelezze Stern Józsefet 334.838 pengő£­elkobzás alá QSŐ értéknek megfelelő összeg megfizetésére. Ma tárgyalta az, ügyet a büntetőt örvény szék Vályi'Nagy István dr. elnöklése mellett. Az elnök az iratokból, megállapította,• hogy a királyi ügyészség bűnügyi ' zárlatot rendelt el közel loo.ooo pengő- értékű itt ma­radt vagyonrészre, ezenkívül lefoglalták Sternnek ogy budapesti vállalat­nál lévő követelését, amely az ingatlan értékesítéséből eréd. Kihallgat-..' ták tanúképpen az'azóta nem .'működő vállalat volt ügyvédjét, könyvelőjét; majd a detektívek tették : jelentést a nyomozás eredményéről. Bölöny Ödön dr, királyi ügyész és- Er odi Harrach Tihamér dr. ügyvéd felszólalása után a törvényszék az indítvány értőimében határozott,' a szobanlóvő összegnek megfelelő ellenérték megfizet és ére.kötelezte Stern Józsefet és egyben ellene nyomoz.ólevelet bocsáj'tott ki. Az "Ítélet, nem jogerős, /1\$0T/Sy. — - ELÍTÉLTÉK A EGRJÉT",. A FELESSG' EL ÁJULT .. ' .. . . • ­Rád Illés dr. büntetőtörvény széki tanácselnök mjnt egyesbiró má tárgyal­ta Engels József vasöntödéi művezető lopási bűnügy öt • A királyi ügyész­ség vádja szerint Engels, aki a Prledrich Siemens müvek Váci-uti üzemé­ben volt alkalmazásban, hamiskulcs"segitségével behatolt egyik társának a szobájába és onnan 17oó pengőt lopott,, ezenkívül egy másik helyiségből elvitt egy nadrágot is., akinek zsebében 4oo pengő volt.'A letartóztatás­ban lévő vádlott csak az egyik"'"lopást ismerte .be', a z 17oó pengőt tartal­mazó ' kazetta" eltuláj.dónit ásat,-a "másikat a zonban tagadta . A törvényszék lefolytatta a bizonyító el j ár ás t, majd Mosonyi. Sándor dr.. királyi ügyész vádbeszéde és a védő. felszólalása után bűnösnek mondta ki- egyrendbeli ' lopás bűntettében a vádlottat ós nyólchónapl börtönbüntetéssel sújtotta, a másik bűncselekmény vádja alól félmentette. Az hitélet "hallatára Engels felesége idegrohamot kapott, mire mentőket kellett hivni^ akik azután lakására szállították, A z Ítélet nem jogerős. /MOT/ Sy.

Next

/
Thumbnails
Contents