Magyar Országos Tudósító, 1940. december/1
1940-12-12 [242]
—A FIATAL FELESÉG- AGYONVERTE ÖREGEDŐ FÉLTÉKENY FÉRJÉT. Kies Erzsébet korán árvaságra jutott. Szülök nélkül nevelkedett. Sohasem járt iskolába, Így Írástudatlan maradt. Tizenhat esztendős korában Séroje jelentkezett, férjhez is ment, de mér 2o-ik életévében özveggyé vélt. Másodszor is férjhez ment 26 éves korában a nálánál 27 évvel idősebb Pető Sándorhoz, Ez a házasélete se volt boldog, mert a férje állandóan féltékenykedett. Ez év február 18-án a házasfelek keményen összezördültek. 1 Tettlegességgé fajult a oivódósuk, A féyj botot ragadott, azzal támadt a fe .eségére, az asszony pedig seprönyéllel védekezett. Dulakodás közben mindketten a földön henteregtek már, amikor az asszony kezébe került egy nehéz megtörő vaB, azzal verte Pető Sándor fejét, akinek beszakadt a koponyája és súlyos sérüléseibe belehalt, A keoskeméti törvényszék előtt megtartott főtárgyaláson az aszszony jogos önvédelemmel mentegette magát. Számos tanút hallgattak ki a a bizonyításiéijárás befejezése után a törvényszék házastárson elkövetett szándékos emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek s ezért tizévi fegyházbüntetésre Ítélte el. Fellebbezés folytán a budapesti királyi tábla megváltoztatta a bünteeelekmény minősítését, megállapította a vádlott javára, hogy erős felindulásban követte, el tettét és ehhez kéoest a büntetését hétévi fegyházra csökkentette. A királyi kúria a bejelentett semmiségi panaszok folytán dr, Gergics Károly tanácselnök vezetése mellett tárgyalta * Petőné ügyét és dr, Miskolozy Ágost koronaügyészhelyettes, valamint dr. Nagy László kecskeméti ügyvéd felszólalása után a semmiségi panaszok elutasításával a tábla Ítéletét jogerőre emelte. /MOT/G, ANTOGAZQLÁSÉRT ELÍTÉLT GRÓFNÉ, özvegy gróf Forgéch Jánosné ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt bűnvédi eljárás indult, mert tavaly február 15-én autójával az Andrássy-üt és Munkácsy Mihály-utca Veresztezésénél elütötte Holzlnger Kihárd nevü férfit, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, A büntetőtörvényszék előtt megtartott főtárgyaláson a grófnét felmentették a vád alól, mert megállapították, hogy a sértett, aki pórázon egy kutyát vezetett, nekiszaladt az autónak, mert á kutya hirtelen arra rántotta, A tábla megváltoztatta a felmentő Ítéletet, megállapította a grófnő bűnösségét és öoo pengő pénzbüntetésre itélte el, mert kiderült iy hogy az autó kézifékje nem működött, különben is 4o kilométeres sebességgel hajtotta a kocsiját, noha a közlekedési kódex ilyen helyeven csak 6 kilométeres menet sebességet enged meg, A királyi kúria dr, Kvassay Gyula tanácselnök vezetés? mellett tárgyalta ezt az ügyet és dr, Mo*'doványi Géza koronaügyészhelyettes felszólalása után a semmiségi panaszok elutasításával a tábla Ítéletét jóváhagyta, /MOT/G.