Magyar Országos Tudósító, 1940. november/1

1940-11-11 [240]

ZU STATÍRIÁLIS BLtóSAGI TÁRGYALÁS .. ,/9. folytatás./ A királyi ügyész indítványára Ágoston Istvánt megeskették tanú­vallomására . A következő tanu Hornyák Ferenc újpesti férfiszabó volt, aki el., mondotta, hogy a'nyilaskeresztes part újpesti tagozatában vezető szerepet játszik. Azelőtt az ifjúsági csoport vezetője Iván Pál volt, akit azon­ban leváltottak és ezután észrevették, hogy Ivánnak különös a viselkedé­se velük szemben. A külön szervezkedésről azonban október 6-ig nemt uö­tak meg semmit. Pletyka utján fülükbe jutott ugyan es a kir, azonban azt hitték, hogy a vezetőség elleni hajszáról van szó. Amikor olrtober 6-áxa a Turul Szövetség újpesti törzse meghívta a nyilasokat is a felvonulás­ra, akkor jelentkezett náluk Klima és bejelentette, hogy ők is ki akarnak vonulni, As elnöknek arra a'kérdésére, hogy Klima ekkor megmondotta-e, hogy külön sservezete van-e, a tanu a követkésöket válaszolta: - Valami gárdát, csoportot emiitett, do hogy miben áll annak je­lentősége f arról nem adott felvilágosítást. Emlékszem, hogy valami rend­védelmi gárdát mondott, amire én megjegyeztem, hogy 1 lyen alakítására nincs utasítása. Ezután arroi vallott, hogy Klima arra az esetre, . ha nem en­gedik meg felvonulásukat, azzal fenyegetőzött, hogy szétvereti a társasá­"ot* ' ' • * '• * v A ' l >• felvonulás, enged élyezése/ " Mikor azt aondtan neki, hogy a/városvezetoéáé tartozik ­folytatta vallomását - a következőket felelte: "Ne prébáljának megakadá­lyozni, mert akkor esetleg hullahegyek lesznek ak utcán" . é Elmondotta még vallomása további során, hogy Klimáék körülbelül loo-15o an lehettek a felvonuláson. A gyakorlatokról és a 1:ozigrán át okról nem"hallott semmit.- .­Bánhidi Zoltán detektivfelügyelő, aki a nyomozásban résztvett elmondotta; tudomására jutott, hogy Klima üózsef Újpesten szervez­kedést, indított meg. Itt és a környező falvakban rendvédelmi alakulatot állított fel, kézigránátokat szerzett Herpai őrmestertol, a megy ©ÍM ré­ten Klima és Eagyary Bertalan Vezetésével gyakorlatokat folytattak. KIszely Alajos dr. védőnek arra a kérdésére, hogy a szervezke­dés a kormányzat, vagy a kormány . valamelyik tagja ellen irányult--© a tanu kijelentette; orrú nem merült fel adat. Okos Sándor az egyik nyomozó detektív arroy vallott, hogy a vád­lottakat ö hallgatta ki tékb társavai együtt, Klima azt mondotta előtte, hogy azért szerez kézigránátokat, mert a. nyilaskeresztes part hatalomra­jut asa eseten esetleges etilenállast ezzel akarja megtörni. Azt nem mond­ta előtte Klima, mintha a fegyverek segítségével ők a hatalom birtokába akartak voxna jutni. Erős nemzeti szocialistának vallotta magát éc a ha­talom átvétele utan ő akarta Újpesten a rendet fenntartani. Vallomásukból tud arról 1 , hogy a vádlottak katonai gyakorlatokat végeztek, ^Buzássy Lajos dr • királyi ügyésznek arra a kérdésére, tettek-ó a vádlot­tak olyan vallomást, nogy szervesetüknek ugyanaz volt a célja, mint a hun­garista mozgalom egyik alakulatának, a detektív igy válaszolt: - Igen, erről többen is tettek vallomást. Elmondta még azt is, hogy tanúvallomásokból tudja: a szervezke­dés titokban folyt • ezt bizonyltja, hogy a tagok nem a nevükkel szerepel­tek, hanem s'-ámokkal, lakóhelyükkel különböztették meg okét. /F 0 lyt. k öv^/Na.

Next

/
Thumbnails
Contents