Magyar Országos Tudósító, 1940. október/2
1940-10-23 [239]
•\ *• •*• x tt v * ( ötödik Kiadás.. Budapest, 1940. október 23. fS^> XXII. évfolyam 287.szóm. HÍREK KÖSTLBR NSMET EGYETEMI TANÁR ELŐADÁSA A NEMZETKÖZI ERDÉSZETI f KÖZPONT ÜLÉSÉN. A Nemzetközi Erdészeti Központ kongresszusának szerda délelőtti ülésén dr.Köstler német egyetemi tanár, a központ igazgatója tartott nagy érdeklődéssel kisért előadást, melyben ismertette a Nemzetközi^Erdészeti Központ eddigi munkásságát, s nagyszabású programmot adott a már folyamatban lévő munkálatok folytatásáról, valamint a jövő tervekről. Dr.Luncz Géza erdőtanácsos, a Berlinben lévő központ egyik tudományos osztályának vezetője érdekes előadásban világitotta meg az útszéli fasitások erdészeti vonatkozásait és nemzetközi egybevotésben ismertette a kopárfásitásokra vonatkozó törvényeket. Délután két órakor gróf T§leki Mihály földmivelésügyi miniszter a bizottság tagjainak tiszteletere a Dunapalotában dazsönét adott. Délután négy órakor a Szőkesíővárosi Közmunkatanács szókhazában ülésezett a Nemzet?<özi Erdészeti Központ Bizottsága. Ez alkalommal Molcsány Gábor miniszteri tanácsos, a fölomivelésügyi minisztérium erdészeti főosztályánál: főnöke tartott nagy érdeklődést keltett votitettképes előadást "Az alföldi és kopárf .isitás" cimmel. A bizottság tagjai csütörtökön reggel háromnapos tanulmanyi kirándulásira «oanek:a Mátrában, a Bükkben, Miskolc környékén, Debrecenben, valamint a ICBrnyékom lévő erdőségeket tekintik meg./MOT/NI. LISZT FERENC EMLÉKÜNNEP« Liszt Ferenc ezaletósének évfordulóján, oktdber 22-ón; kedden'az Országos Liszt Fereno Társaság kegyeletes ünnepséget rendezett, melynek keretében a Társaság vezetősége grof Zichy J'-nosné elnökkel és dr. Bartha Dénes igazgatóval az'ólén megkoszorúzták az ..ndrássyuti régi Zeneakadémia ós az Irányi-utoa 1. számú házfalán elhelyezett Lisztemléktáblákat, Ü hagyományos emlókhangvcrsony októbőr 25-én, pénteken este 8 órakor lesz a Zeneművészeti Főiskola nagy termében. /MOT/* *Vr. . PRO D 0 M Oi A katonai munkatárs ural: figyelmébe! Fontos! A vezérkar sajtóalosztálya értesiti a katonai munkatárs urakat, hogy október 28-án, hétfőn délben fél 12 órakor autóbuszt indit a Hősök-temetőjébe. Gyülekezés délelőtt 11 óraor a főkaptiányságL sajtóiroda előtt. Kérik, hogy a résztvenni szándékozók részvételüket október 25-én, pénteken déli 13 óráig jelentsék be Molnár alezredes urnái telefonj 16-00-30, 280ra e.1. lók ál lom ás, vagy 16-15-92. /MOT/B, BAJT,iRSI TALÁLKOZÓ, A volt pécsi rorvádhadapród iskola háborús évfolya. mainak bajtársi összejövetele novemberben kivételesen az első szombat helyett (november 9-ón lesz a Kárpátia-étteremben .este 7 órakor. Érdeklődni Haksch •