Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1
1940-05-04 [228]
A MARIAREMETEI TRAFIKRABLö BŰNÜGYE A PESTVIDÉKI TÖTVÉFTSZEK ELŐTT. A mult év november 5-én este Máriaremetén kirabolták Késöy Lőrincné'Fő* téren lévő trafikját. A rabló a nyolcvanéves trafikosnöt fojtogatta,ma jó harapófogóval nyolcszor fejbesujtotta, ugy hogy Későyné elvesztette eszméletét* Ezután a rabló magához vette a trafik pénzkészletét, majd elmenekült. Az öregasszonyt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A trafikrabló másnap kézrekérült Szabó Vilmos huszonnégyéves volt állami tisztvisolő személyében; akit & közszolgálatból súlyos szabálytalanságok miatt bocsátottak el, Saabé Vilmos ellen lopás és rablás büntette elmén emelt vádat a pestvidéki ügyészség. Ugyanis letartóztatásakor azt is bevallotta, hogy a pesthidegkuti szerviták templomában több alkalommal megdé imáit a a Szent Antal-perselyt. A bünügy?»en ma tartott folytatólagos tárgyalást a pestvidéki törvényszék dr. Geffuss Imre-tanácsa. Szabó Vilmos a korábbi tárgyaláson beismerte bünössécét. - Egy fiatal tanítónőnek udvaroltam és szórakozásra kellett a pénz,,. - mondotta vállát vonogatva a vádlott. A biróság tanuként hallgatta ki Későy Lörinanét, aki megrázó vallomásban adta elő a rablás drámai részleteit. Dr. Maday István idegorvos, Szabó Vilmos kezelőorvosa tanúvallomásában azt állitototta, hogy a vádlott fiatalember elmebajban szenved. Dr. Kluge Endre és dr. Tóth Pál László egyetemi magántanárok, törvényszéki orvosok viszont azt hangoztatták, hogy Szabó Vilmos büntetőjogilag felelős ségre vonható, A bireság annakidején ugy határozott, hogy az ellentétes elmeorvosi véleményeket az igazságügyi orvosi tanácshoz "teszi át annak megállapítás ára ,hogy büntetőjogilag felelősségre toonhatc-e a vádlott, vagy sem. A mii folytatólagos főtárgyaláson dr. Gegüss Imre tanácselnök ismertette az igazságügyi orvosi tanács véleményét, amely szerint Szabó Vilmos a bűncselekmény elkövetésekor nem szenvedett elmebajban s nem szenved jelenleg sem. Ellenben igen nagy mértékben rendellenes elméjű és szabad elhatározási képességében lényegesen korlátozva van. Dr, Kovács Vendel királyi ügyész vád. beszéd ében fenntartotta Szabó Vilmossal szemben a váuat, mig dr, Fadsyas András védő enyhe Ítéletet kért. Rövid tanácskozás után a biróság meghozta Ítéletét, mely szerint Szabó Vilmost bűnösnek mondotta ki a vád szerint és ezért hatévi fegyházra Ítélte. Az Ítélet megokolása szerint a vádlott előre kitervelte a rablás minden részletét és azt végre is hajtotta. A bíróság súlyosbító körülménynek vette, hogy nem a kenyérgond késztette a bűncselekmény elkövetésére, hanem a léha, költekező életmód csábította rá, továbbá azt a körülményt is súlyosbít ónak vette a bíróság, hogv a nyolcvanéves trafíkosné csaknem belehalt a sérüléseibe. Enyhítő körülményként mérlegelte a biróság a vádlott töredelmes beismerését, továbbá az erősen korlátozott degenerált idegállapotát. SzabO Vilmos megnyugodott az Ítéletben, az ügyész ellenben súlyosbításért, a védd podig enyhítésért Jelentett be fellobbezést ,/MOT/ B. *•""" KÉNYS ZEREGYE ZS ÉGEK. - .uioldoványi Lajos /Vilmos császár-ut 17/ bőrdisz^üáru-készitő és kereskedő, és Cornit müvek go^b és disz^üárigyár r.t, /Országbirc-^ utca 49-53/ kényszeregyezségi ügyében a törvényszék az egyezséget jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 4o.9o, illetve 444.75 pengőben állapította meg. - Kurz Oszkár és Kurz Hugó,/Anker-köz 2/ a Kurz és társa faipari vállalat tulajdonosai, valamint Stern Károly /Vilmos császár-ut 19/c/ festékkereskedő kényszeregyezségí ügyében a törvényszék az eljárást befejezettnek nyilvánította, az elrendelt biztosítási intézkedéseket megszüntette éa a vagyonfelügyelőt tiszte alól felmentette. /^OT/ nRSZ>GOSLFVÉLTAB