Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1
1940-05-14 [228]
ELJEGYZÉS• Mehlschmidt Btereno földbirtokos leányát Franoiskát eljegyezte dr.Horn Artúr, az OMGE segédtitkára* /MOT/B, rro domo: AZ OMGE kéri tisztelettel a fenti hir szíves közlésé t» HALÁLCZAS. Nagy részvét mellett temették el a Kerepesi-temetőben Ger ely István n .székesfővárosi szakfelügyelőt, A temetésen igen előkelő közéleti férfiak jelentek meg és képviselve voltak az Eötvös-alap, valamint a Tanltok Otthona is, Ugyaniga kiküldte az iskolafenntartó hatóság is kép-iseiölát, Úrban**) .József felügyelő igazgató személyében. Ü koporsónál az Eötvös-Alap n«vóbo-n Moidcvanyi Gábor szakfelügyelő, a keszthelyi internátus nevében pedig Nádas halmán ny.igazgató mondtak búcsúbeszédet^ /kCT/3. FŐVÁROS -A P-EZÍ GXI^IZOTTS.oG L'LÉSE. A pénzügyi szakbizottság kedden délelőtt Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgáraester -ülnökiésé }% ülést tartott. Az ülés napirendjén egyetlen tárgy szerepelt: a protestáns katonai aeiyőrségt templom helyének i jelölése. Mint megírtuk a buaapesti protestáns katonai egyh ízközség helyőrségi temploma szamára mj ntogy 240 .négyszögöles telek átengedését kl'rt a fővárostól :dijtalonul, AZ erre von.. : ozó polgármesteri előterjesztést a törvényhatósági bizottság :ar tobbsz ir targyalta, de városrendezési okokból legutóbb 1 evettek a napirendről a polgármester javaslatát. Most uj javallatot -készített a polgármester is az autonómia hozzájárulás tt kéri, hogy a • atonai' 3:„/••'• ozközség rendelkezésére bocsájthassa a II., Fő-ntea egyik tel. két, a volt Nyul-i:asz trnya területéből 2co négyszefemétert. Ezen a torü-. léten épül fel a protestáns katonai templom, mely ne., 'örnyékét, a megmaradó területet parkírozzák, A főváros természetesen minden ellenszolgáltatás nélkül engedi át az értél ee területet a katonai egyházközségnek, ceupán azt köti ki_, hogy a templomot 4 év alatt fel kell építeni, A polgármsster előterjesztését Petrovácz üyla félsz óla.' as a -a Bódy László ér, alpolgármester felvilágosítása:", után a pénz kgyi blzot'uság egyhangúan ei f ogadta./MrtT/Lá. Vr» SZERDÁN Lt-1BEN NYI.uIK MEG OSANKY DÉNES GY JTJ5MENYES KlALLITiiSA, A Székesfőváros Képtárában Hóman Bálint titkos tanácsos, • ultuszminAAzter védnöksége alatt gyűjteményes kiailitást rendez Csánky B'-nes, akiváló festőművész, a Fővárosi Muzeum igazgatója. A kiallitas m:.jus 15-én, ' szerdán c. lben 1 órakor ünnepélyes külsőégek között nyilik meg./MOT/Lá.Vr» M..JUS 15-ÉN SZERDÁN Dx&UT.JI RENDES KÓZGYeXÉST TART á FÖV..ROS TÖRVÉNY. • HATÓSÁGA. A főváros törvényhatósága május 15-én, szerdán c tlutá. 5 órákor az Uj Vdrosh ÍZ a közgyűlési termében rendes köz gyűl-'.st ,art Karafiáth Jenő titkos tanácsos, f ápol g érmest er . -elnöki és ével, A ' öz- yülesen Beliozay Imre dr. tanáosnok terjeszti elő a főváros 1939. évi zarószámadas„t Js vagyonleltárát, az 1940 évben eddig felmerült kiadási többletek és az előirányzaton kivül femeru.it kiadások fedezete [gyében készített polgármesteri előterjesztést. A közgyűlésen ke rül' letárgyal ás ra a mult évben behajthatatlanná vált 1övetelésck törlése tárgyában készített előterjesztés is. Vitéz B ecS;e igy.mán tanácsnok a protestáns helyiőrségi templom részére átengedésre kerülő fpolgármest sri előterjesztése y íl t ' . , ízt az előterjesztést utólag tűzzék a közgyűlés naplrendI jére, Szantay István és Vály Ferenc bizottsági tagok lemondottak több /.szakbizottsági és üzemi választmányi t ag-.s.águkról, a közgyűlés titkos \ szavazás utján utódjukat megválásba, /MOT/Lá.Vr. f r