Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1

1940-05-14 [228]

Kézirat. Ötödikjeiadás. _ ^ jji ___ __: — Budapest, 1940. május 14. ji ^ XXII. évfolyam 129.szám, PESTVÁRMEGYE. / PESTVÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE. Folytatás 2./ AZ évnegyedes jelentéshez hozzá szólva gróf Teleki Sán­dor hai goztattá, hogy ha bár az abnormis víztömegekkel nem is lehetett megviv Jni, céltudatos munkával cá ztrofa nagyságát osökkenteni lehe­tett volna. Foglalkozni kellene a védőgát-társulatok államositásával• Sztankó Bálint a Kőrős-ér szabályozását tette szóvá, Bukla Béni az apaállat-hiányról beszelt. Váry -^lbert hangoztatta, hogy a közigazgatás terhei nőnek, a tisztviselői kar pedig csökken* Bsronkay György ós grof Serényi Miklós konkrét ügyeket tettek szóvá, Ikos Gyula rámutatott arra, hogj a községi tisztviselők, különösen a jegyzők tul vannak terhelve. Tóth János a haszonbérlők árvízkárával foglalkozott. Vitéz Endre László alispán válaszában kijelentette, helyesnek tartja a vizit ár sulatkk államosítását. Kétségtelen, hogy tör­téntek mulasztások az érvizzel kapcsolatban s a védőgát társulatokon belül levő érdekeltségek nem voltak kellő megértéssel az anyagi s zükség-. letek iránt* A bazdusági felügyelőségek száma még mindig levés, a tisz­tikar létszámában beállott csökkenés és minőségi hiány fennáll. Fel tét­len'11 szükség van a tisztviselők létszámának szaporítására, AZ is két— ségt íen, hogy a jegyzői kar elfoglaltsága igen nagy s a munka mennyi­sége a minőség rovására megy* A belü. yminiszter foglalkozik a közigaz­gatás egyszerűsítésével és remélhető, hoey ezálatal a terhek csökkenUj&JC, a lé ts zsűri pedig emelkedni fog. A közgyűlés tudomásul vette az alispán évnegyedes je­lentését, majd betöltötte a három megüresedett szolgabírói állást, A három uj szolgabíró"*: dr. Jákó István, dr. Takács .^Ibert ós dr. Viozián Albert a közgyűlés előtt letette' a hivatali esküt. 4 közgyűlés ezután a pomázi járás székhelyének Szentend­rére való áthelyezésével foglalkozott. Barcsay Ákos főispán hangoztatta, hogy a közszolgálat érdeke kívánja a Szentendrére való áthelyezését. Egyóbkórt az az elgondolása, hogy a bolügyminiszterhez előterjesztést intéz ar^a vonatkozóan, hogy Szer te ndré;V:.me gyei városfc? amelynek admi­nisztaritlüS költségei 1 en nagyok, va .y nagyközséggé, vagy a közigaz­gatás reformjával kapcsolatban mezé -'árossá alakítsák át. Gróf Teleki József és Almássy Sándor ellenezték a szók­helynek .Szentendrére való áthelyezését, A közgyűlés ugy határozott, hog^ hozzájárul a pomázi jaroS székhelyének Szentendrére való áthelye­zéséhez, A közgyűlés 50 ezer pengős segélyt szavazott meg az árvízkáro­sultak javára. Varga Vincze indítványozta, hogy szüntessék meg Váe város vámszedési jogát. Barcsay Ákos erre megjegyezte, ho r y e jog meg­szüntetése Vác eddigi 56^-os póta dóját 110$-ra emelné, A közgyűlés ezt az indítványt levette a napirendről. Varga Vince indítványozta még, irjon fel a törvényható­sági bizottság az árkormunybizotssughoz, hogy a mezőgazdasági tormelvónyek árát az iparcikkek érához ós a munkabérekhez mérten állapítsák meg. In­dítványát a közgyűlés elfogadta, Pes tv ár m-j gye törvényhatósági bizottságának közgyűlése Barcsay Ákos főispán, elnök zárószavalval ért véget./MOT/Ni ORSZÁGOS LEVÉLTÁR HÍREK ° B £ szekció -—A HONSZ I Oh. Z la TÓSÁGA vit^z Arvátfalvy Nagy István országos elnök vezetésével kedden délben tisztelgett a honvédelmi minisztérium hadigon­dozási ügyosztályának uj vezetője Patrik E r r-g ezredes előtt, s őt a hadi­gondozottak összessége nevében üdvözölték. Patrik ezredes, aki a közel­múltban vette át az ügyosztály vezetősót, megtekintette az épülő hadi­I rokkantak házát és látogatást tett a Honsz vezetőségénél, AZ uj ügyosz­tál. vezető a hadigondozottakat legmesszebbmenő támogatásáról biztosi-

Next

/
Thumbnails
Contents