Magyar Országos Tudósító, 1940. április/3

1940-04-29 [227]

8 ÍREK A MAGYAR RÖVIDHTJLLÁMÍT AMaTőRÖK VERSENYE, A Magyar Rövidhullámú Amatő­rök °rszágos Egyesülete a versenyzőéi kedv felélesztése o élj ab cl vasáfe. . nap 24 óráig tartó versenyt rendezett. Az egyesület 2b0 tagja közül, mintegy loo-an vettek részt a vasárnap lefolyt küzdelembon. A verseny dLkerét bizonyltja az is, hogy évek óta nem működő rádióamatőrök is össze- • mérték erejüket, a v.rseny a 40 és 80 méteres rövidhullámú sávokon folyt le«, er.nek a két hullámhossznak az ország határain belül való terjedését akarták megállapítani, az amatőrök már vasárnap hajnalban lázas ütemben dolgoztak. A verseny ugy folyt le, hogy az amatőrök szakadatlanul sugá­rozták hivójelüket az éterbe , s amikor sikerült valakivel összeköttetést teromtoniök, leadtak neki egy hatjegyű számot, A hatjegyű számban benne volt ' lEgatoság, a hangszínezet és az összeköttetés sorszáma, Á lea— •.. dás mo, ...evei folyt, ami bizony nem kis mértékben megnehezítette a ver­senyt. versenyzőStek a már leadott hatjegyű számokról kimutatást kellett a késziteniök, s . azt az egyenkénti versenylapokkal együtt be kellett küldeniök az egyesületbe, a beküldés határideje csak május l-o, ez^rt végleges képet még nem lehet festeni a versenyről, azonban máris való­színű, hogy a verseny győztese dr * ^.ntalfy Imre, a HA-4 H hivójokü állo­más tulajdonosa. Dr. anta'ify 85 összeköttetést csinált vasárnap, ezenkí­vül hangerőben is kiváló eredményeket ért el. h versenyeredmények feldolgozása valószínűleg május első napjaiban ér majd veget, s az egyesület májusi közgyűlésén fogják kihir­detni a végeredményt. annyit azonban sár most is meg lehet állapítani, hogy a verseny nagyon jól sikerült, feléledt a versenyzési kedv és az amatőrök bebizonyították, hogy európai viszonylatban is megállj ák helyü­ke tx a honvédelmi szempontból is nagy jelentőségű rövidhullámú r&Siősfcás terén./MOT/Hi. ELŐADÁS A NEMET SZAKSAJTÓRÓL. A fővárosban rendezett német könyvki állit ás ra Hoffnann Alfréd, a német időszaki lapok kiadói birodalmi szövete égének alelnöke, |öbb neves némát újságíró és lapkiadó társasagában Budapestre érkezeit és itt hétfőnc^élután a Z 0 noakadénia dísztermiben, nagy rdeklőd késel kisért előadást tartott a német szaksajtóról. Az el6adatul, melyet a sajtókamara ujságirói és kiadói III, szakosztályai rendeztek, nagyszámú és előkelő közönség jelont meg, köztük a budapesti német követség tagjai, valamint a Sajtókanara és a magyar újságírás vezető emberei, Hoffnann Alfréd előadásában a sajtó tudósa dny .ma' abbó] _a re mrégen tett megállapítás iból indult ki., hogy az első időszaki sajtő­t cmék nem napilap, hanem folyóirat volt. Előadásában behatóan tárgyal­ta a folyóirat jellemző vonásait, A folyóirat hivatása az, hogy a pll­1 anatnyi közvélemény szolgálatában álló és az esemény ok változásainak alávetett napilap mellett,' a népek életében a tudományos és szemléleti elmélyülést szolgálja. Csak nem régibon változott meg gyökeresen a köz­vélemény lka-c törsz ágban és más országokban is a folyóirat értékelése te­kintő tébon, A folyóiratnak, mint, amely a nép szellemi akaratát, e alkotá­sát tükrözi, a napilappal való egyenjogúsítása igen fontos része annak az alapnak, amelyen a német ujjárendezcsben a birodalmi sajtókamara nyugszik. Felismerték, hogy a folyóirat ugyanolyan fontos publiciszti­kai eszköz az állán kezében, mint a napi láp. A német szakoajtó n ak na Önkormányzati joga van, Szervezetük­ben, körülbelül 3,ooo kiadó tömörült. Ezek összesen körülbelül 6, ooo fo­lyóiratot adnak ki 2 milliárd 220 milliós példánnyal, Ezután átíbk^ntő képet adott ennek a nagy szervezetnek a szerkezetéről, amely o lyaa tökéletes egységfaan hozza "össze a német lapkiad óvat, hogy az egé3z országban példaképnek tekintik, azonban sem az egyes folyóiratok C- s zellni önállónáffát. sen n aA^Ankiadói inirtiativát. aaoly a szakmának

Next

/
Thumbnails
Contents