Magyar Országos Tudósító, 1940. április/1

1940-04-05 [225]

'"Bjfapcst, 194o—^P^ilis s * . 2Jt-^ ~ /Tortértekezlet folytatás 2./ Pápai István a hagyományok védolmo, s népünknek a hagyományok­hoz 'visszavezetése ügyébon interpellált., s a magyar ruhavisolot, a-magya: dal, a magyar táncok és a régi magyar szokások fönntartásának, és beveze­tésének elősegítését kérto in t or pc 11 uc 1 oj ában, amelyre Keresztes Pisoher Pcrenó belügyminiszter és Homan Bálint val­lás- és közoktatásügyi miniszter adott monyugtató választ* Pápai István másik intorpollácioj ában az egyik budapesti kaba­ré műsorát kifogasolta és szigorúbb rendőri ellenőrzest kivánt. Korosztos Fisohor Ferenc belügyminiszter válasz ban bejelentőt tc, hogy a kabarék csak akkor kapnak játszási engedélyt, ha a műsorukat bamutatják. Tudomást szorzott arro^hogy bizonyos esőtökben a bcmutatotl szövegtől eltérő szavakat használnak, vagy más módón megváltoztatják a bc mutatott szöveg értőimét. Épp ezért intézkedni fóg, hogy özek az állapo­tod f ha másként nem, az engedély megvonásával is, megszűnjenek. Végül vitéz Zorinváry Szilárd a honvédő Imi miniszterhez inté­zett interpellációjában azt kérte, hogy a hadigondozottak ügyeinek intézi sónál ne legyenek hosszú késedelmok. Vitéz Bartha Károly ?ionv'de!mi miniszter válaszában rámutatott arra, hogy a hadigondozottak ügyeit intéző osztálynak munkájc a tüzhar­cost örvény életbelépése óta megsokszoroz ód ott s a késedelmet a nacry tö­megben, hirtelen beérkező kérvények okozták. Kijelöntötto, hogy minden konkrét panasz osctében azonnal intézkedik. A pártértekezlet a kormány tagjainak válaszait köszönettel tu­domásul vette s ezzel az értekezlet végot ért. A pártértekezlet résztvevői ezután a p árt . klubhelyi­ségében közös vacsorán vettek részt, amelyen Teleki Pál nrof miniszterel­nök és a kormány tagjai is megjelentek. A vacsora során vitéz ? 1a<?asházy László üdvözölte vitéz Jaro&s Andor, volt tárcanélküli minisztert és a felvidéki k-pviselóket. abból a z alkalombo^., hogy » • . - i~ * a Magyar klet Pártjának tagjai lettek, " Az üdvözlésre válaszolva Jaross Andor többi között a követke­zőket mondotta: - Mi már régeh realizálvtuk önmagunkban, lelkünkben, hogy a visz szacsatolt terület magyarsán-^nak utja hova vezet, -'a szó belpolitikai ér telmében is. Akik ismertek bennünket, küzdelmeinket, törekvéseinket t azok részére nem volt március 15.-ke sem meglepetés és nem meglepetés ez a mai ünnep sem. Mert nem történt semmi egyéb, mint az. hogy a visszacsatolt te rület magyarsága politikailag is beleesatlakozott a szegedi felelősségér­zet^ szellőmébe". • 3 amikor csatlakoztunk, hoztunk magunkkal egy másik fe­lelősségérzetet: az érsekújvári felelősségérzetet. Érsekújvár inak nevezem est a felelősségérzetet, mert a véletlen ugy hozta magával, hogy törekvé­seinket, ' egységünket ebben a városban valósíthattuk meg. A nagyszőlőstől Somorjálg terjedü terület magyar szellemisége és felelősségérzete csatla­kozott a szegedi folelőssegérzat szellemébe. Mindaz - folytatta Jaross Andor - amit Magaoházy László bará­tom nQykom tulajdonit, annak érdeme non az enyém. Az én érdomem csak annyi aneniryi minden magyarnak az érdeme volt odaát, a visszacsatolt terület "ma< gyár nemzeti kollektivumán belül. Áthárítom a dicsérő szavakat elsősor­ban jelenlévő osztályos bajtársaimra, akiiekéi együtt vágeztük a.munkát é,s tovább kell háritani a városok, a falvak népérc, a tanyák magányos ma­gyarjaira, As ö lelkiségük egyodül alkalmas arra, hogy ráőoitsíink ogv ui fejlődést. 9 Amikor mi a szöged! felelősségérzet szolleméhoz hozzátesszük a magunk kicsi kitermelt értékolt, akkor kétféle értékot látok, amelyek

Next

/
Thumbnails
Contents