Magyar Országos Tudósító, 1940. március/1

1940-03-12 [223]

VITÉZ SZIaAY BELA ALTÁBORNAGY A küKZETVÉDő MUH1LASZOLGALATRÓL• A Turul Szövetség nemzőtvédelmk előac k-ösorozatát ma nyi­totta, ncjjj . vitáz Szlnay Béla altábornagy, az egyotemi ömcóntes munkaszolgálat főparanoajkoka a Turul várban. A zsúfolásig megtelt teremben ott volt a Hungária, PTE, az Emerioana és a többi diákszervezet népes küldöttsége. Vitéz Szinay Béla altábornagy nagy tetszéssel fogadott e­1 őadás -bon többek ;"özt a következőket mo.kotta: ~ Ö r ömmel jöttem közétek, mert tudom, hogy a Turul Szö­v etség r.indig a töretlen magyar gondolat zászlóvivője volt. Ma már igen sok létező, nemzetvódő intézmény megszervezésében a Turul .emcsak kezde­ményező, te kifejlesztő is volt, így rakta le az egyetemi: önkéntes mun­kaszolgálat alapjait 1935-1936-ban a T u rul Szövetség, k 0 kutassuk, hogy a munkaszolgalatokat ki hirdette az ország hatarán beiül, vagy kivtil, ha­nem hányként állapítsuk meg, hogy hazánkban a Turul alapozta meg a. nem­z etnovelő és népi irányú munkaszolgálatot, A T u rul és az egyetemi ifjú­ság barátja, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi • miniszter ur felis­merve a munkaszolgálatban rejlő nagy nemzetnovelő lehetőségeket, intéz­ményesen oldotta meg ezt a kérdést és felállította az egyetemi és főis­kolai önkéntes mun szolgálatot, Kultsár I s tván, az értelmiségi munka­nélküliség kormány biztosa támogatásival negyedik eve működik a főparancs­nokság és működése alatt közel 3,0oo ifjú és hajadon, Összesen 57 munka­táborban százezer munkanappal szolgált hazájának. Enne? a szolgálatnak múltját és céljait .'amertgtte a főparancsnol és kifejtette ania nagy nemzetvédelmi, ne 1 t tftJKJj^lo és .nemzetgazdasági jelentőségét. Részletesen ismertette a\ tá­borok mun. arendjét, ahol a munlaavégzés mellett nemzetve a el mi intézmény és állampolgári nevelés folyik, A nemzetvédelmi intézmény felöleli a há» rom hetes ujoncképzés anyagét. Az állampolgárnövelés kapcsán előadások ós vitaesték keretében nemzetvédelmi oktatások és nemzetpolitikai elő­adások vannak, A nemzetvédelmi oktatásokon katonai előad '.30" at tartanak a kor szaru honvédelmi kérdésekről, lég- és gáz vedel emrőj,, az ipari sztrájkról ós a szabotázsról, Nemzetpolitikai előadásokban a magyar é­1 et valamennyi sorsproblémájáról vándorolőadók. vitamegbeszél '-se v et ren­dezne;:. A főparancsno 1 ' bejelentette, hogy 1940-bon a au.k'atábo­rokban a következő problémák kerülnek megbeszélésre, A falu szociális problémai) a varos szociális problémái, a telepítés faji és gazdasági vonatkozásai, a Dunaraedence néni és politikai probléma', a faji kérdés, uj magyar lelkiség, A vándoréi Őadók az ifjúság köréből felkért fiatal szaktudások, akik a 'érdeseket minden pártpolitikai céltól mentesen, e­gyetemea nemzeti szempontból vizsgál ják. .Bejelentette, hogy 1940-ben 12 férfi ég 12 női munkatábort .állit fel a főparancsnokság, L 0 lkes sza­vakkal hivta fel az ifjúságot az önkéntes munkaszolgálatra és^aérte a diákszervezetek vezetőit, hogy t.rsadalni különbség nélkül ifjúságuk szellemi Is arkölosj elitjét a munkatáborokba tömörit^ék, A főparancsnok záró g zavában bejelenti, hogy ismét biza­lommal fordul a Turulhoz, mert az első munkálatok résztvevőinek 78 szá­zaléka Turulbajtárs volt, •Az előadást Ambrus József, a Turul Szövetség fővezére kö­szönte meg es bejelentette, hogy a Szövetség teljes erejéből támogatja az egyetem-' önkéntes aurk?.szolgálatot és küzd az általános ötolező mun­Inszolgááa.t bevezetéséért. Kibánja, hogy e cél érdekében először az értel­miségek köteleztessenek t-. u n ka s z 01 g -ál a t ra, amely az egy éteri önkéntes ^mun. aszóig..'.latból volna kifejlesztendő avgből, hogy legelőször a nem­zet külös&öző társadalmi osztályából származó nemzetveaotés .*o hivatott ortelmx ifjúság menjen at a muna-atáborok nevelőiskoláján./MOT/k,

Next

/
Thumbnails
Contents