Magyar Országos Tudósító, 1940. március/1

1940-03-08 [223]

/:BETIiLnN 1Á30R SZŐVtfSÉé ElvutLXV^OSPRÁJ^. ? o 1 y tatás 1./ Ez a külső arc Bethlen tábor belső lelki arcának ábrázolását is mutat­ja. ^Bethlen Gábor emberi nagyságát az a határozott céltudatosság, az a kemény sgyeneslelküség, az a nagy széles látekörűség, a colt soha szem elöl nem tévesztő bátorság adja meg, amely minden erkölcsi, szellemi erejét egy egységbe foglalja össze. Világosan látott célját szolgálta harci kardjával és simán hullámzó beszédével, kezének simító 1 ágyságá­val, avagy ökölbtszorul^ köménységével. - Bethlen Gábor emberi nagyságét nem a céltudatosság •14­ja meg, hanem a küldetéstudat, az a tudata, hogj ot Isten küldötte. És minden, ami benne, mint emberi, jeliemi, erkölcsi, szellemi érték mu­tatkozik, ebből a küldetés tudatból táplálkozik és ez teszi Bethlen • Gábort emberi nagysággá. Hulljon erre az elsó sziklalépcsőre a hódolat­nak egy babérlevele ma. - A második sziklalépcs8, amelyre 3ethlen Gábor fellépett, á történeti nagyság sziklalépcs öj e • Történei rüinknak azon válságos i­dejóben töltötte be a maga küldetését °ethlen Gá'oor, amikor a magyar két saskeselyű körmei között vérzett. Történalmi nagyságát abban mu­tatta meg, hogy magyar nemzeti politikát csinált. Bethlen Gábor tör­ténelmi nagyságát abban találta ctg, hogy Erdélyt felemelje, 'először önmagáért, ezután azért, hogy ve la együtt és általa meamentse a ma­gyarságot; a magyars% ügyét belehelyezte az európai politikának a tengelyibe és kereste annak lehetőségét, hogy a magyar egyesülve a testvérekkel, rátámaszkodhassak azokra a netnz^tskre, amelyek vele együtt ugyanazon, eszményeket hordozzák szivükben. Lépjünk fel e második szik­lalép csőre és lehajtott fejjel köszönjük meg -^stennék, hogy válságos időben Bethlen Gábort Erdélynek és a magyar nemzetnek ajándékozta, - harmadik lépcsőfok a prófétai nagyság lépcsőfoka. Bethlen Gábor egyénisége, munkája; tele van prófétai von® okkal* vi­lágosan látta nemzetének kitűzött történelmi célját, világosai, szem­léli saját küldetését, meglátta az erdélyi és a királyság területén élő magyarságnak esi bűneit. Bethlen Gábornak abbén van prófétai nagy­sága, hogy ma is vatí üzenete a mai magyarság számára: azt üzeni a mai magyarságnak, hogy a remzot önmagáért van és elveszíti jogát a törté­nelmi életre az a nemzet, earely saját öncéluságát elássa. Elvész az a nemzet, amely me ittasodj a remze ti sajátosságait és elárulja történelmi küldetését. De felemeli szavát Bethlen Gábor ós áttekintve a határokon azt mondja, hogy agreazet árva különállásával önmagát gyengíti, esz­ményeinek a megvalósítás at kockáztatja, ha nem tud oly politikai^o­rientáci°t teremteni, amely támaszt£ nemzedékre tud hivatkozni és azokkal tud társulni. Azt 'zeni a nemzetnek, hogy a védelem kardját sona keze "51 le ne tegye, de üzeni azt is, hog„ ezt a kardoo nemcsak a *ogyvorkovác's adja a nemzet Kezébe, hanem az Isten, A másik fegyver a kultúra, amely alatt B e thlen Gábor nemcsak a tudást, a cii&i­liz acio eredményeit érti, hanem a hitet, a vallásosságot, ar erkölcsi­séget, az emberek felemelését, a jogoknak kiterjesztését, az emberi méltóságrak az emberekre vaic átruházását ós kiépítését* *±zt üzeni, hogy a nemzetet naggyá kultúrája,a személyekben kitermelt kulturális értékekkel teszi. Üzeni ^athltn Gábor, hoga, a nemzetnek szent ^köte­lessége, hogy az egyházaknak megadja az üilaini törvényeken felépülő • szabad, független, egyházi és vallási élet gyakorlatát. '. • - %héz történelmi időkben idézem Bethlen Gábor emlékét, - mondotta befejezésül Kapi Béla ruüspök*-Lépjünk elébe az emberi nagyságot megillető hódolattal, a történelmi h at megillető hálával és a prófétát megillető engedelmességgel és kékjük 1 stent, hogy ..Bethlen Gábor befejezettnek látszó történelmi szolgálcfcát ujitsa meg, lelket, történelmi küldetését tegye ennek a nemzetnek az életében állandóvá, hogy nagysága által kiváltott érzelmek bor ünk cselekedetté Váljanak és tudjuk magunkat odaadni, annak szolgálatába, amit o csak imádkozva / tudott kiejteni: Erdély ! magyar föld ! magyarság ! Kapi Béla püspök serlea DÓSzédéfc többször szakította f/7 félbe a lelkes taps és éljenzés. Beszéde végén a kiváló szónokot a

Next

/
Thumbnails
Contents