Magyar Országos Tudósító, 1940. január/3

1940-01-22 [220]

o v a n u o / Ülést tartott a közoktatásügyi bizottság. Folytatás 1./ Bánoczy László ezzol szeméén a polgármesteri előter­jesztést foga dja el, mert nézete szerint a közigazgatási Qi*úság is minder. val-'sziríusog szerint orre az álláspontra fog helyezkedni. Gróf .ooponyi GS5rgy szintén a polgármesteri előterjesz­tés mellett van, mert nézete szerint ez a helyos, mert végre is azokat a tanerőket, akik hosszakb-rövidebb idői,- szolgáltak, már erkölcsi szempontból is bizonyos kárpótlás illeti meg. Szopess- ..1 :ort csatlako­zik gr,.f -ioao:-yi György fölfogás hoz. . Juhász Jené rámutat arra, hogy elsősorban azt koil m>.Z~ állapitani, ho~; énnek az 53 ujon-an nem alkalmazott tanerődnek mi­Íren -o-c^'van a kárpótlást illetőleg, ::o ;állapítja, hogy a fövurosi szakái- -rendé le t értelmében nincsen .semmi joguk ós a közigazgatási oiro-^ ságnál" sincs megállapodott joggyakorlat ilyon tekintő tokbon, khnei^dör.to­sót tehát bo koll várni és nem szabad ol tbc vágni. Itt az o felfogásuk szorint kizárólag csak kegyről lehet SZÓ és cz attól függ, hogy ormok gyakorlása indokolt-e ós milyen mértékoon, mert az kétségtelen, hogy c­zéknek tanerőknek követelményok támasztás ..ra sommi jogalapjuk nincs. Pollákné Stcrn Szeréna méltányossági szempontok figye­lőmbevétolót kéri, , , 3ody László alpolgármester rámutat arra, hogy a polgár­'-osto-i olotorjosztés egyáltalában nom disztingvál, hanem ogyszerűen föl­sorolja mindazokat, akikot a zsidótörvény órtolmébon nom lohot ujo: mar alkalmazni. Tisztán a közgyűlés fölfogásától függ, hogy aaakorol-o es, mii'on mértékben, kegyet. Ez az egész kérdés ogylltalában a pol-garmostor­v '-i^/om jolont ~r v * és nom is jelonthot presztízskérdést, x.z elnöklő alpolgármcstor szavazásra totto föl a kordost, amelynek crodmónyo, ho ry nyolcan szavaztak Kortész Elemér javaslata mel­lett, négyon ellene, úgyhogy a bizottság Kortész Siómat javaslatat f o­gadta cl. Ezzol a bizottsági ülés végot ért./kOT/La.Vr. '•­c k •^•••'-'••J^B • R E lí í) ő R 3 É G --^RÁDIÓK0ROZ..JST ADTAK KI A -LÓNYAY UTCAI RA3LÓTA1Í/áDAS TETTESE ELLEN A budapesti fo:apitányság a Lfinyay utcában özv. Lieber Vílmosné sérelmére wn'S+ ra ^ aS gyanúsítottja ellen rádio'-örözést adott ki, s azt meg­; líír te az , ?* 8Z ^ minden rendőrségének és csendőrségéne:. A körözés sze­rint; a raolas január 18-an este történt, s miután Liebomé nem hallgat­ato meg mi, a rablott értékeket pontosan nem ismeri a rendőrség. Az egy­szermár -közölt ékszereken kivül hiányzi : egy pár fülbevaló és egy gyttrü, i. rablás elmovetes ável egy fiatalember gyanúsítható, aki Lieberné előtt, hí™ o7 a Q­S3 *~ e0r Kl Va ? y or yo s tanhallgato volt ismert. L^ietséges az ónba •, £f*L ,! dta ' :1 ^ agat- Ez a ^atalembor magas, sovány, barnahajú, beese. b. oorotvalt arcú férfi, szür:e átmeneti kabátot viselt, amely ne : a vállam erősen ci volta: tömve. K a lapja ÍB szürke volt és szürke sált viselt, mllopott a gyanúsított L je berné lakásából még egy a: tatás-át "is amely világosbarna bőrből készült, középen zárral, s két^ldalán szíjak-' í£*«á?™?S£ft aba ? + e Sy szürke pizsama, egy kékszélü frotir törülköző é;. vfLSS í H?ÍA Z- V0 Í U Az e] r tünt aran y m**v*X6 foglalatában e.gy lencsénél "JZ a ?£*Jvíl l í • f T olt í a ^^yzó aranygyűrű pedig régi :arikagykrü forma, egy r.aiianssal es :ot mas drágakővel. A rendőrség munkáját előnyösen jegljené ele, ha jelent :ezne a főkapitányságon P e tz Károly, ny. igazgató­L 5 " 16 Lieberaé albérlőjééit^, többször látta oVgyc­nusitottat es hallotta a rendőrség által ceresett orvostanhallgató és az jözvegy :ozott lefolyt vitát./MOT/A. \f P r o d o mo: A Főkapitányság kéri a t. Szer esztosége­VTY ]ZQt ' hogy a rádifcó^örözést a nyomozás érdekében ! \ ­\j zölni szives :ed jenek.

Next

/
Thumbnails
Contents