Magyar Országos Tudósító, 1940. január/3
1940-01-22 [220]
A MAGYAR ÉLET .CERESZTÉNY KÖZSÉGI BÁRTJÁHAIC ERTEKEZLETE, A Magyar Élet Keresztény Községi Fórt ja hétfőn este Városház-utcai központi helyiségeben értekezletet tartott, amelyen a szerdai közgyűlés elé kerülő polgármesteri előterjesztéseket tárgyaltak. M e gjelentek az értekezleten Karafiáth J^nő titkos tanácsos, főre" g ir mester, Szendy Károly polgármester és a fokváros vezető főtisztviselői majdnem teljes számban, A gyeng-lkee 1 ő C s illéry András pártelnök helyett V^lyi Lajos dr, h, elnök mondott megnyitóbeszédet, majd bejelentette, hogy az ért#kezlet előtt az elnöki tanács ülésezett, s ugy határozott, hogy a Duday .ALajos^dr, tanácsnok nyugdijbavonulása következtében -iegüresedett jogi minősítésű tanácsnoki áll is r a Vigyázó GAza dr, X,kerületi elöljárót Jelölik,Közölte az elnök azt is, hogy Vigyázó G,' 2 za dr, megválasztását a szerdai közgyűlésen pártkérdéssé teszik. Az értekezlet egyhangú helyesléssel vette tudomásul a be£'el ejtést. Ezután Gselényi Pál dr, ügyvezető alelnök ismertette az i-gyebult Xie renztény ^emzeti Lj_ga átiratát, amelyben a liga, elnökség* kéri a pártot, hogy a keresztény fajvédő politika első uttőrc|nek Iyoóczy Győzőnek emlékét méltó módon örökítsék meg, A párt fel'".éri Szendy károly polgármestert, irjon át a Közmunkatanácsnak, hogy Igtóczy Győzőről nevezzenek el utcát a fővárosban, K 0 rtész Elmér a közoktatásügyi bizottság délutáni döntéséről számolt be, s bejelentette, hogy a legutóbb elbocsátott zsidó közoktatási alkalmazottak közül a főváros tizenötnek ad kegydijat, - ehhez a pártértekezlet ±r. hozzájárult, A polgármesteri előterjesztések letárgyalása után Dongó Orbán szóvátette a legutóbbi közoktatási reformot, melynek sorom a kultuszkormány több, gyakorlati középiskolát szervezett,ipari, kereskedelmi é* mezőgazdasági iskolákat a gyakorlati életre való nevelés érdekeiben, A polgármester legutóbb felterjesztésben kérte a kultuszminisztériumot, hogy a 15o éves fővárosi iparra jz*Akskol át szervezzék át, kapjon ez az iskola erettaégi jogot és gyakorlati középiskolája legyen a fővárosnak, S a jnálattal állapította meg, hogy a kultuszminisztérium ezt a kérdést még mindig nem intézte el, Kgrte Dongó O r bin, hogy a párt elnöksége ujboi tegyen lépéseket az iparrajz iskola átszervezése érdekében, mert ez a fővárosnak érdeke, A pártértekezlet magáévá tette Dongó Orbán előterjesztését. Az értekezlet után pártvaosora volt,/MOT/Lá.Vr. —-MÉG EBBEN AZ ÉVBEN FELÁLLÍTJÁK WGLPP KAROLY SZOBRÁT BUDAPESTEN, Az Or'* >>zágos^Wolff Károly Szoborbizottság végrehajtó bizottsága dr, Cgelényi ?ál clnoklésével ülést tartott. Az ülésen a bizottság főpénztarosává Baján - pi-enc dr, bizottsági ta,got, pénztárosává Birrás Géza dr, miniszterelnökségi f .-galmazót, ellenó'r&k^edig Gátonyi Bfila fővárosi főszámvevőt és Szente.iklónsy^József székesfővárosi főjegyzőt, s végül titkárává • Feiszthammel Béla fővárosi tisztviselőt választották meg, A bizottság elhatáoeta, hogy Wolff Károly szobra javára az országos 0 yüjtést teljes erővel megkezdi, hogy a szobor még ebben az évben elkészülhessen, s az eddigi tervek szerint Károly napon avatják fel. Az elrok ezután beszámolt a gyűjtés eddigi eredményeiről, a szobor elhelyezésére vonatkozó tervekről, majd közelte- hogy a bizottság a Községi ' x a karékpénfcárnál nyitott számlát a gyűjtési akci 0 lebonyolítás ira. Minden a szoboralap javára folyó befizetés tehát a Községi Takarékpénztárhoz küldeiid*,/MOT/Lá,Vr, ORSZAGOS LEVÉLTÁR HÍREK K szekció A MAGYAR AGRÁR ÚJSÁGÍRÓK AS IRoK ORSZÁGOS EGYESÜLETE január 2 6-án, pérk. ej ken este 1/2 9 órakor a üarlton-szálló különtermében /lV,Hária-Valéria utc.r j 2,/ összejövetelt tart, V^ösora után kényi Pál dr,, a Stud, főmunkatársa ''Egy és más a gazdasági kisér'i etv-yi intézményekről" oimmel értekezik. Az oV lőadáshoz többen hozz ászoliak,/MOk/ Vr,