Magyar Országos Tudósító, 1940. január/3

1940-01-22 [220]

F O V A R S 0 _~A K#ZftKIATÁSÍfcYI BIZOTTSÁG ÜLÉSE• A közoktatásügyi bizottság'dr.Bódy László alpolgármester elnöklés ével hétfon délután illést tartott. Napirend előtt Bánoczy László szolalt 35 1, kérdést intézve, hogy a szónszünet elő­reláthatólag meddig fog tartani az egyes iskoláknál. Ezután szóvátette/ hogy a kultuszminiszter leiratban utasitotta a polgármestert, hogy ebben a leiratban megnevezett zsidó tanerőket 1940. február 1-vel nyugdíjazza, vagy végkielégítéssel bocsássa el. Bánóczy László szerint ez a miniszteri leirat minden jogalap nélkül való, mert nyugdíjazásokra a fenállo szabály­rendelet értelmében csak a polgármesternek van joga ós pedig még a zsidó­törvény értelmében is 1943. január l-ig terjedő időben. Kéri, hogy ezt a D-iniszteri rendeletet a főváros ne hajtsa végre. Horony-pálfy ^uról tanácsnok bejelentette, hogy időközben már több elemi iskola kapott szenet ós gondoskodás történt arról is, hogy a legrövidebb időn belül a többi iskolák is megkapják a szükséges fűtőanya­got, hogy a tanitás ismét megkezdődhessék. Ezután rátértek az iskolaépitési tervezet tárgyalására. Kertész Elemér örömmel veszi tudomásul a nagyszabású tregramot. Kívánatosnak tartja azonban, hogy a barak-iskolákat ne tatarozzák," hanem azok helyett ujakat építsenek, mert mai alakjukban ezek nem fognak megfelelni, még ta­tarozás után. sem az egészségügyi követelményeknek, indítványozza, hogy a deákszállókban az oktatószemélyzet is kapjon megfelelő elhelyezést. Csorna Zsigmond azt kéri, hogy a Szent Imre utcai régi tanonoiskelát és a Mester utcai kereskedelmi leányiskolát teljesen épít­sék át, Szapessy Akbert a Magdolna-városban több óvoda óoitésót tartja szükségesnek. t Gáldy Béla szerint elismeréssel kell venni a fővárosnak azt a nagy áldozatkészségét, hogy 2o "millió pengővel uj i akol álcát fog épi­tani. Ez ugy iskolapolitikai,-mint szociális szempontból kitüno munka, s azért az előterjesztést elfogadja. Pollákné Stern Szeréna az erdei-iskolák • kibővítését tart­ja különösen fentosnak, mert ide mindig sokkal többen jelentkeznek, mint amennyit fol tudnak venni* : Brozik Félix szerint az 'iskolák elosztása nem törté­nik arányosan, mert Buda lényegesen kevesebbet kap, mint Pest, pedig Buda nagy fejlődésben van ós igy már a közeljövőben sokkal több iskolára lesz s z üks é ge, Body LágZlo elnöklő alpolgármester meleg szavakkal parentál­e el -*»'•;- az elhunyt vitéz Vócsey. Kálmán főjegyzőt, aki a tanügyi • r " ? tályóan helyettes tanácsnok volt. Ezután rámutat arra, függetlenül át­tol, hogy milyen időben lesz megfelelő fedezet az iskolák épitósót program s/erüen kell előkészíteni.'A bizottság ezután a polgármesteri előterjesz­tést egyhangúlag elfogadta. Ezután a X,kerület Tomcs ányi-ut és Fftngrácz-uti kislakásos telepen épitendő elemi iskola ós kisdedévé felépítésének ügyét tárgyalták, amelyet Dongó Orbán felszólalása után e gyhangulae elfogadtak. Következett a közoktatási alkalmazottak kegydi jazás ának ü—• gyében tett polgármesteri előterjesztés tárgyalása, A polgármester még no­vember havában előterjesztést tett 53 olyan zsidó ideiglenes és behelyette­sített tanerő részben kegydi j az ásra, részben végkielégítéssel -'aló dotá­lására, akiket a zsidótörvényben foglaltak szerint, nem lehetett tovább al­kalmazni. Kertész Elemér a Keresztény Kbzségi Párt nevében a pol­gármesteri előterjesztést teljes terjedelmében nem fogadhatja el, mert itt tulajdonképen semmi jogalap'nincs és kizárelag csak méltányossági szem­pontok jöhetnek tekintetbe" . Ezsrt azt indítványozza, hogy 53 helyett csak a következők részesüljenek, részben ke gydíjazásba;., részlen vőgkielógi­k tésben, és pedig: özv. Boros .Jánosné, Brand Roza, Déri Ferencnó, Fekete ] Erzsébet, Sipos Irma, Szép Berta,, Wigner Gizella, Zsengeri. Ilona, Ehrngru­A "oer Gizella, Hanvai Anna, özv. Láng Merné, dr. Meier C-yulánó, dr. Péter , ^ \ Rózsa, dr. Schilling Oszkárné és Schiller Istvánná, összesen tizenöten. V-x /.Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents