Magyar Országos Tudósító, 1939. szeptember/1

1939-09-13 [212]

ZU HATÓSÁG ELŐTTI R ÁGALMA Z ÁS ÍR T ELITÉLTEK EGY ÜGYVÉDET /l.f olyta t ás/ Az elnök a beszerzett Iratokból megállapította, hogy dr. Kux ól­késett a felfolyamodással és ez okból történt a perorvoslat visszautasí­tása, : ' A vallomás ' további részében dr. Bencsi beismerte, hogy amikor a feljelentést tette, tudott arról, hogy az összeg már biroi letétben volt, de mint mondotta, eZt az értesülését csak hallomás utján szerezte. Egyéb­ként; Tuh Boldizsárné üzente, hogy vigye tovább az'eljá­rást. Hangoztatta végül, hogy jogtalanul járt el dr, Kux és azzal, hogy emiatt feljelentést tett ellene, legfeljebb hatóság előtti rágalmazást követett el, A törvényszék ezután tanúképpen kihallgatta dr, Kux Sándor^ aki elmondta, hogy fegyelmi eljárást is indított ellene dr. Bencsi, de a ki­rályi kúria ügyvédi fegyelmi tanácsa jogerősen elutasltotta 'a panaszt. Egy másik alkalommal ugyancsak sikkasztásért jelentette fel, de bűncse­lekmény hiányában a bíróság felmentő ítéletet hozott. Utalt a sértettként szereplő ügyvéd arra io, hogy dr, Bencsit a vele szemben tanúsított maga­tartás miatt az ügyvédi fegyelmi batóeág háromszáz pengő pénzbüntetésre Ítélte, Erre megjegyezte Bencsi dr,, hogy pro és kontra folynak fegyelmi eljár ás ok, ebben a háromszáz pengős ügybon ujraf elvételt kért, Dr, Kux végül kijelentette, hogy kívánja dr, Bencsi megbünteté­sét, mert részéről állandó támadásoknak van kitéve, A. bizonyító eljárás lefolytatása után Zombory Géza dr. királyi ügyész tartotta meg vád beszédét, majd a vádlott ügyvéd Ismételten ártat­lanságát hangoztatta. A törvényszék ítéletében a vádtól eltérően hatóság előtti rágalmazásban mondotta ki bűnösnek dr, Bencsi Zoltánt" és kétszáz pengő pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélet nem jogerős, /ÍÍOT/ Sy, — — — ZU VALUTAÜGY /!• folytatás/ Az indokolás szerint a felmerült adatok bizonyítják; hogy a vád­lott szállítmányozó elkövette a terhére rótt bűncselekményt. Súlyosbító körülményként mérlegelte a bíróság, hogy valutabüncselekmény miatt már el volt egyszer ítélve a vádlott, továbbá ázt, hogy aseleleményével súlyo­san sértette a magyar közgazdaság érdekelt, Utplt ezenkívül az ítélet megokolása arra is, hogy az uj valutatörvény értelmében Kleert sokkal sú­lyosabban kellett volna büntetni. Az Ítélet ellen a vádhatóság képviselője súlyosbítás^' az elitélt és védője pedig enyhités céljából jelentett be semmisségi panaszt,/MOT/Sy. CSALÁS BŰNTETTÉÉRT HUSZHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EL EGY MAGÁNTISZTVI­SELŐT. Nagy Benő dr, büntetőtörvényszéki egyesbiró ma tárgyalta Szemere István magántisztviselő bűnügyét, aki elloi a kir, ügyészség többrendbeli ósa­lás büntette elmén emelt vádat, A vád szerint Szemere több kávéssal, ven­déglőssel, mulatóhelytulajdónossal megismerkedett és azt ígérte nekik, hogy külföldi utazási csoportokat akart Budapestre irányítani ós a je-~ lentkezőket náluk fogja étkeztetni. Jó megjelenésével ós megnyerő modo­rával félrevezette a vend églátóüzemek vezetáit, kisebb-nagyobb összegeket csalt ki tőlük s azután eltűnt, A vádlott "kihallgatása során csak részben tett beismerő vallomást. Azzal védekezett, hogy kisebb összegeket föl­vett ugyan, de ezeket propaganda céljaira költötte el, ^Kijelentette, hogy teljesen jóhiszeműen járt el és rajta kivül álló okokból nem tudott vál­lalt kötelezettségcinek eleget tenni. A bizonyítási eljárás befejezése után Buzássy Lajos királyi ügyész tartotta meg vádbeszédét és példás bün­tetés kiszabását kérte, A védőbeszéd után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Szomerét csalás bűntettében és ezért huszhónapi börtönre ítélte el, /L10T/ Ma.

Next

/
Thumbnails
Contents