Magyar Országos Tudósító, 1939. szeptember/1
1939-09-13 [212]
5, törvényszéki kiadás. Budapest, 1939. szeptember 13. — SZÍNÉSZNŐK SAJTÓPERE FIALA FERENC ELLEN. Kovács Miklós dr. büntet 6t örvény széki tanácselnök elnöklete mellett ma tartott'tárgyalást a törvényszók Fiala Ferenc, a Magyarság főmunkatársa ügyében, aki ellen sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége címén indult meg az eljárás, A vád szerint a Magyarság mult év november 25 és 29-iki számaiban kót eikket irt "Besúgó Gobbi Hilda és Lukács Margit" és "Gár1 dos Kornélia további f ogvatartását rendelte cl a vád tanács" cimok alatt, amelyekben megrágalmazta a két színésznőt. A tárgyaláson Ismertették a szóbanforgó cikkeket- amelyeknek lényege az, hogy Gobbi Hilda és Lukács Margit Gárdos Kornélia ismeretes bűnügyében mint besúgók szerepeltek és Gárdos Kornéliának egy állítólag tett kijelentése után csak nyolc hónap múlva jelentkeztek tanúképpen! addig hallgattak, A második cikk arról szól, hogy az első cikk megjelenése után a két színésznő megjelent a Magyarság szerkesztőségében és az ott történt beszélgetést másnap a Nemzeti Színház helyiségéből jegyzőkönyvileg megörökítették, tehát ezúttal is besúgók voltak, sőt mint kémkedők jártak a szerkesztőségben. ' Fiala Ferenc vallomásában kijelentette, hogy mind a két cikket ő irta, nem érzi magát bűnösnek és kéri a valóság bizonyításának elrendelését, Fiala védője terjesztette ezután elő a valóság bizonyítására vonatkozó indítványait ós a cikkekben foglaltakra vonatkozóan kérté Németh Antalnak, a Nemzeti Színház Igazgatójának, Gárdos Kornéliának, Czakó Pálnak és több más tanúnak megldézósét és kihallgatását. A színésznők jogi képviselőbe kijelentette, hogy a maga részéről is hozzájárul a valóság bizonyításának elrendeléséhez és ellenbizonyitékainak beterjesztésére nyolcnapi haladékot kért, A törvényszék ilyen értelemben is határozott ós a tárgyalást elnapolta, /MOT/ Ma.