Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2

1939-05-30 [205]

ÓRÁKON ÁT BÉKÉSEN BOROZGATOTT AZ APJÁVAL > AZTÁN AGYONSZÚRTA. Jaksó Imre negyvenhétéves makói földműves apagyilkosság vádiával terhel­ten került a szegedi törvényszók büntetőtanácsa elé. A tényállást a bí­róság a főtárgyalás adatai alapján igy állapította meg: Tavaly tavasszal Jaksó Imre es azonos nevü'édesapja'korán ebédel­tek. De továbbra Is együtt maradtak és borozgattak. Békésen, szeretettel beszélgettek egymással és közben egyre fogyott a bor, amit lopóval szí­vott az üvegbe a fiatalabb Jaksó. Az a pá es fia , déli tizenkét órától este nyolc óráig folyton iddogáltak. tíkKor az öreg lefeküdt és aludni küldte a fiát is. Ez azonban továbbra is borozgatott, most már egyedül. Éjfél­felé járt az idő, amikor az apa fölébredt s most már erélyesen rászólt a fiára, hagyja abba az ivást, feküdjön le. Ezen összezördültek. A fiu fölkapott egy hosszú konyhakést és beledöfte apja hasába. Az öreg föl­kiáltott: "Jaj, agyonszúrtál í" A jajgatásra fölriadt az öreg Jaksó felesége is. Pár perc múlva az apa összeesett és mellette sápadtan tántorgott a fia, kezé­ben a vértől csöpögő konyhakés. Annyira részeg volt, hogy nem tudott a lábán állni, dülöngött. A lopóval újra bort akart szivni a hordóból, de annyira tehetetlen volt, hogy a bort kicsurgatta a földre. Aztán ciga­rettát akart sodorni, de ez is kiesett a kezéből. Lefektették és percek múlva elaludt és harminchat órán át olyan mély álomba 'merült, hogy nem tudták fölébreszteni. Amikor végül mégis magához tért, akkorra az apja a kórházban meghált. Amikor a magához tért Jaksó Imrére rátámadtak, hogy megölte az apját, ez a világon semmire se emlékezett, csak annyit tudott, hogy az édesapjával együtt borozgatott. E tényállás alapján a szegedi törvényszék fölmentő Ítéletet ho­zott, mert beigazoltnak vette, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor öntudatlánságlg részeg állapotban volt. A tábla megsemmisitette ezt az ítéletet, bűnösnek mondotta ki a vádlottat halált okozó súlyos testi sér­tés bűntettében és ezért kétévi fegyházra Ítélte. A táblai Ítélet indoko­lása szerint nem lehetett öntudatlanságig részeg, beszámíthatatlan álla­potban a vádlott, mert akkor az apja erélyes figyelmzetésére sem'reagált volna. Mivel a vélt sértést értelmileg felfogta, haragra lobbant, a sé­relmet megtorolni képes volt, ennélfogva a tábla megítélése szerint az öntudata működött, így került az ügy a bejelentett semmisségi panaszok folytán a^kuria elé, ahol dr, Bolla Árpád tanácselnök vezetése mellett tárgyal­ták ezt az esetet. Dr. Kéler Béla kir. korona ügy észhelyettes és a védő felszólalása után a kúria a tábla ítéletét ls megsemmisitette és uj el­járást rendelt'el. Ennek során tisztázni kell, hogy a'vádlott apjának lefekvése után, este nyolc órától éjfélig mit csinált, mennyi bort fo­gyasztott. Ezenfelül megkeresik az igazságügyi orvosi tanácsot, hogy ad­jon szakvéleményt az elfogyasztott alkohol folytán a vádlott részegségé­nek foka elyan volt-e, hogy heszámithatatlan, öntudatlan állapotban kö­vette-e el a cselekményét, /kOT/ G. MÁSFÉL ÉVI BÖRTÖNT KAPOTT AZ UZSORÁS KERESKEDŐSEGÉD. Scháffer Ernő negyvennégyéves sátoraljaújhelyi kereskedősegéd apró köl­csönöket folyósított s biztosítékul zálogba vette az adósok ékszer tárgya­it. Magas kamatokat szedett, mert 5o pengős kölcsön után havi 4 pengő kamatot kellett fizetni. Többször előfordult, hogy a kölcsön visszafize­tésekor a zálogbavett ékszereket nem tudta visszaadni. A sátoraljaújhelyi törvényszék vonta felelősségre Schaffer Ernőt, akit egyévi börtönre Ítélt. A debreceni tábla másfélévi börtönre emelte föl a büntetését s ezt az Ítéletet a kúria Gergics-tanácsá jóváhagyta. /MOT/ G.

Next

/
Thumbnails
Contents