Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2
1939-05-30 [205]
A NAGYKÖRÚTI TÜNTETÉS UTóJÁTÉKi A BÜNTET ÖT ÖR VENY S Z EK ELŐTT. Dr. VéJyi Nagy István törvényszéki biró elnöklete mellett ma tartott tárgyalást • büntetőtörvényszék Benke László egyetemi hallgató ügyében, aki ellen a kir. ügyészség magánosok elleni erőszak büntette Ólain emelt vádat. A vád szerint a mult év november'25-én délelőtt a nagykörúton tüntetés volt* A tömeg, amikor az Abbázia kávéház elé ért, összetorlódott és egy tüntető csoport, amelyben Benke László is ott volt, kövekkel megdobálta a kávéházat, amelynek egyik kirakata betört, A vádlott tagadta bűnösséget, azt beismerte, hogy a felvonuló tömeg között volt. tagadta azonban azt, hogy résztvett volna a kirakat betörésben* A törvényszék több tanút hallgatott ki és a bizonyítási eljárás befejezése után bűnösnek mondptta ki Benke Lászlót magánosok elleni erőszak vétségében és ezért az enyhítő körülmények figyelembe vételével 15 napi fogházra Ítélte el, a büntetés végrehajtását azonban próbaidőre felfüggesztette. Tóijyként állapította meg'a törvényszék^ hogy a felvpnuló tüntető tömegben a vádlott is ott volt, az Abbázia kávéház olőtt'egy aszfalt darabot szedett fel a földről és azzal a kávéház felé dobta^. közbon azonban valaki elkapta kezét és igy nem állapitható meg az, hogy az ablakot az aszfaltdarab érte-e vagy som, A vádlott azonban a terhére rótt bűncselekményt elkövette már azzal is, hogy tagja volt annak a csoportnak, amely az erőszakosságokat elkövette. Nyomatékos enyhitő körülménynek vette a törvényszék azt, hogy az eset alkalmával alig pár hónappal töltötte be 18, életévét, továbbá, hogy a tömeghangulat hatása alatt fölhevült lelkiállapotban cselekedett és hogy'a vádlottnak a felfe ;nuló tömeggel együtt nem dz Volt az eredeti éélja, hogy fölforgató cselekményedben -ve gyónok részt. . Ezekre való t.kintcttel függesztette fal a törvényszók a büntetés végrehajtását. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/iAa., KÉNY SZ ER EGYEZ SÉGE K , - Augensteln Hugói a Pestkörnyéki Textil és Divatház tulaj- ' donosa /Király u. lo3./ be nem jegyzett cég ellen a törvényszék megindította a kényszeregyezségi eljárást. Vagyonfelügyelő dr. Szűcs Andor ügyvéd. Követelések bejelentése június 16-ig az OHE. budapesti központja-" nál. - Madarossy Rezső Emil be nem jegyzett kereskedő /Márvány u. 2o,/ és Kellermann és Knöpfler be nem jegyzett portál és üzletberendezés kószitő /Klrájjy u. 11./ kényszéregyezségi ügyébon a törvényszék az eljárást befejezetté nyilvánította^ az elrendelt biztosítási intézkedésekot mcgsaüntetto és a vagyonfelügyelőt tiszte alól felmentette. - Splendid Kávéház r.t. /Károly krt. 21./ bej. cég kéry szeregyezségi ügyébon a törvényszék az egyezslget jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánította ós a vagyonfelügyelő diját és kiadását 496 pengő 72 fillérben állapította meg. - Bussbaum Fülöp /Teréz krt. l/b/ be nem jegyzett cipőkercs kedő kényszéregyezségi ügyében a törvényszék az eljárást megszüntette és a vagyonfelügyelő dijat és kiadását ' 429 pengő 52 fillérben állapította meg. /MOT/.