Magyar Országos Tudósító, 1939. május/1
1939-05-04 [204]
—- ELKÉSZÜLT A VÁDIRAT A PAPRIKAHAMISITÓK BŰNÜGYÉBEN. A budapesti rendőrség néhány héttel ezelőtt nagyszabású p aprikahamisitás b fedezett fel Pestkörnyéken. A nyomozás kiderítette, hogy a hamisításokat Kákonyi István harminchétéves géderlaki f üszerkere skffidő és ifj. Lipóth József huszonhetéves géderlaki pékmester követték el. Mindkettőjük ellen megindult az eljárás. A pestvidéki ügyészségen dr. Encsy Kálmán ^alelnök csütörtökön készítette el a hamisítók bűnügyében a terjedelmes vádiratát, ^melyben Kákonyit és Lipóthot tizenöt rendbe li csalás bűntettével, továbbá egyreidbeli, folytatólagosan elkövetett bélyeghamisitás bűntettével vádolta meg. Kákonyiról különben kiderült, hogy hasonló bűncselekményért már két Ízben büntetve volt. A vádirat részletesen elmondj a ; hogy o két paprikahamisitó december végén költözött fel a kaiocsakörnyeki Géderlak községből Csepelre, ahol a Cseh Mihély-utco 6o7 szám alatt egy helyiséget béreltek és ott rendezték be papri kehemisi tó üzemüket, Kisebb-nagy obb tételekben nagykereskedőktől valódi paprikát vásároltak, melyhez azonban nagymennyiségű takarmánylisztet, piros festéket és olajat kevertek. Az Így előállított hamis paprikában az országos kémiai intézet megállapi tése szerint mindössze 25 százalék volt a valódi paprika, mig a takarmányliszt 7o százalék, a színesítő piros festék és sz élénkséget kölcsönző olaj és zsiradék pedig 5 százalók volt. Az agyafúrt paprikahamisitók illusztrált árjegyzéket is nyomattok "Lipóth József paprikán agykereskedő, Csepel" cimmel és cz egész országban reklamirozták magukat. Zsákokat és ptpirz rockokat • vásár olt ak és ezekbe csomagolták a szállít ás ru szánt pa prik amennyisóget. Sikerült nekik szert tenni állami paprikaminősitő ólomzár okra és ezeket a plombákat. erősítették rá o hamis paprikát tartalmazó zsákokra és zacskókra, majd az igy jogtalaiul alkalmazott és felhasznált hivstjjlos állani védjegyekkel és bélyegekkel felszerelten bocsátották a hamis paprikát áruba. Kákonyi főként a főváros környékét, Csepelt, Kispestet és Pestszenterzsébetet árasztotta el hanisitott paprikával, Lipóth pedig r távolabbi vidékekre, különösen Heves és Borsod megyébe szállított nagymennyiségű hamis paprikát. Hogy a vevők biz rimát még jobbon megnyerjék, c kereskedők előtt a szegedi ős kalocsai paprikák gyárüzemének képvisej óiként mutatkoztak be és igazolták magukat. A hatóságok természetesen nagyon sok esetben nem tudták kideríteni a becsapott kereskedők kilét ét c Kákonyi és társa mindössze öt métermázsa hamisítást ismert be, de a ható* ságok szerint jóval nagyobb mennyiségű lehetett az áruba bocsátott hamíó paprika. A vegykisérleti állomás szerint a hamisítóknak nem egész 5o fii- . lérjükbe került egy kiló paprika előállítása, Az ügyészség közegészség elleni bűntett miatt nem emelt vádat a paprikahami sit ók ellen, mert a vegyvizsgáló intézet szerint a hamisításhoz felhasznált festók nem tartalmazott egészségre ártalmas anyagot. A paprikahamisitók bűnügyét a közeljövőben fogja tárgyalni a pestvidéki törvényszéken dr. Nagy Miklós tanácselnök tanácsa. /MOT/ B. PRO D 0 M 0 ! Közlési engedély ven. EGY ARTISTA MAGÁNLAKSÉRTÉSI BŰNÜGYE. A büntetőtörvényszék Gátay-tanácsa ma tárgyalta Tibiási Kálmán artista perét, A királyi ügyészség magánlaksértés büntette miatt emelt ellene vádat, mert a feljelentés szerint 1936 márciusában erőszakkal behatolt Koszteczky Viktorné bezárt lakásába, benyomta az ablakot, bemászott a szobába, ahol azután előbb heves szóváltás, majd dulakodás kele tkezett Az asszony lugköves merényletet követett el Tibiási öllen: kiszaladt a konyhába és onnan egy lugköves edénnyel visszatérve, a maró folyadékot a férfi arcába öntötte. Emiatt Koszteczkyné ellen egészségrontás miatt már régebben lefolytatta a bíróság az eljárást és egyheti fogházbüntetésre itélte, de a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette* A férfivel szemben eddig nem lehetett lefolytatni az eljárást, az ő ügye csak most került a biróság elé, Tibiási Kálmán nem ismerte be bűnösségét. Elmondta, hogy évekkel ezelőtt ismerte meg Koszteczky Viktorné fiatal leányát, akiben rendkívüli tánctehetséget fedezett fel. Vállalta, hogy kitaníttatja és általában /Folyt, köv./ Sy, ~