Magyar Országos Tudósító, 1939. március/2
1939-03-22 [201]
KÁRTÉRÍTÉSI PER A RÁKÓCZI-ÜTI HÁZBEOMLÁS MIATT. A budapesti kir. büntetőtörvényszék - mint iaaeretea - több mint egy héten át tárgyalta azt a nagyszabású bünpört, amely a Rákóczi-ut $3, szóm alatti bérház ¥ssze»mlása miatt gondatlanságból okozott emberölés vádja a!apján indult meg az ügyben szereplő hat vádlott ellen. Ebben a bünpörben a törvényszék e héten hirdeti ki az Ítéletét. Ma a budapesti törvényszék mint fellebbezési bíróság ls egy konkrét per kapósán foglalkozott a Rákóozl-uti házbeomlás ügyével. Ozv. Rosenfeld Parkasné kereskedő, akinek az üzlete a beomlott ház földszint jón volt, kártérítési pert indított a Magyar Általános Ingatlanbank r»t . háztulajdonos ellen, A felperes 5413 pengő kárösszeget igényelt, amelyre az alperes még a kereset beadása előtt 35oo pengőt, majd a per folyemata -»latt még 9oo pengőt fizetett. A törvényszék, mint fellebbezlsi biróség dr. Pogány Dezső elnöklete mellett tartott tárgyalás után marasztaló Ítéletet hozott és arra kötelezte az Ingatlanbankot, hogy a már eddig fizetett kárösszegen felül köteles még 1613 pengő tőkét, ennek kamatait és rész-perköltséget tizenöt nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Az Ítélet indokolása hangsúlyozza, hogy a háztulajdonos felelős az épület vagy annak egy része összeomlásából származó kárért, ha az összeomlást épitési hiba,vagy a fenntartás hiányossága okozta. Mivel önmagában az a tény, hogy a Rákó» czi-uti borház egész homlokzata minden külső behatás nélkül omlott össze, igazolja a ház szerkezeti hibáját, tehát az összeomlásból keletkezett károkért a háztulajdonos különösebb vétkesség nélkül is felelős. /MOT/G. — A FIZETÉS TELÉN, BORRAVALÓKRA UTALT KABINOS MUNKAÜGYI PERE. Lestáh István a Hemzeti Sportvr::oda kötelékében állott mint kabinos. Nem volt fizetése, hanem illetménye azokból a borravalókból állott, amelyeket a fürdőző vendégek az alkalmazottak közös kasszájába fizettek be, A szolgálati viszony megszűnése után a kabinos llooo pengős munkaügyi pert indított a Nemzeti Sportuszoda igazgatósága ellen, majd a per folyamata alatt kereseti igényét 173oo pengőre emelte föl. Ebben az ügyben a törvényszók, mint fellebbezési munkaügyi bíróság a felperest keresetével érdekes indokolással elutasította. Nem állapitható meg - mondja az Ítélet - hogy a munkaadó alperes egy old alul ag használta volna ki a felperes munkaerejét, mert hiszen a felperes minden különös képzettség nélkül a mai kereseti lehetőségeket tekintve, jelentős munkabérekhez jutott. A kiszolgálási dijat nem lehet ugy beállítani, mintha alperes Ingyenes munkaerőt vett volna igénybe, mert a Nemzeti Sportuszoda igazgatóságának elhatározásától függött, hogy borravalót akiszolgálószemélyzet átvehet, tehát ezzel a kereseti lehetőséget az alperes teremtette meg. Módja lett volna a Nemzeti Sportuszodának a borravalórendszer eltörlése mellett esetleg a jegyek árának felemelésével a felperest és a többi alkalmazott át az élvezett keresetüknél jelentékenyen kis ebb, meghatározott munkabérékben is részesíteni. /MOT/ G,