Magyar Országos Tudósító, 1939. március/2
1939-03-23 [201]
,?,ZÜ HONIG NE GYILKOSSÁGI ÜGYE,. ,/2 . folytatás./ séges nőket, ^óg az ellenségem sem mondhatja, hogy egész életemben nem az uram kedvét kerestem volna, én mindig tisztességes, jó feleség voltam. Ezzel befejeződött az asszony k ihallgatása. Orsós Ferenc dr. egyetemi tanár, orvossz akértő mondotta el ezután, hogy Honig Sándor halálát a három revolver lövés által okaeott súlyos agyrorc solas okozta. /Folyt. köv./P. — DOROSY PEZSŐ DR. AZ UZ30RA3IRÓSAG ELNÖKE. A büntetőtörvényszék elnöke a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés tekintetében is hatáskörrel és illetékességgel biró uzsorabiróság elnökéül Dorosy Dezső dr. törvényszéki birót, elnökhelyettesül pedig dr. Vályi Nagy István törvényszéki birót jelölte ki. /ívlOT/ Sy. — ZU HŐNIGNÉ GYILKOSSÁGI ÜGYE... /3.folytatás/ Krayzell elnök ezután ismertette az igazságügyi orvosi tanács véleményét, amely szerint Hönigné depresszióra hajlamos, pszihpatiás, hisztériás egyén, de nem elmebeteg. Tettét igen nagy mértékben korlátozott állapotban követte el, A tanúkihallgatásokra ks rült ezután a sor. Dr,'Lányi Géza ügyvéd elmondotta, hogy körülbelül husz éve ismeri HŐnigék eti Tudj a azt, hogy az utóbbi években többször akartak elválni egymástól, Ö azonban mindig igyekezett újból összehozni őket és békességet teremteni köztük. Málic.s Istvánná, Hőnigék háztartási alkalmazottja ••<• következő tanú, elmondott'-, hogy a gyilkosságot megelőző napokban reggel, takarításkor a lakásban üveg és porcelláncserepeket talált szerteszét dobálva a földön. Amikor összeseperte azokat, Honig né közben ezeket mondotta neki: "Megmutattam az uramnak, hogy mi az a halálfélelem", Azokkal ahiresa* telesekkel kapcsolatosan, hogy Hőnignének sok idegen fér ismerőse volt, Málicsné előadta vallomásában, hogy ő is fültanuja volt nem egyszer annak, hogy Hőnignó férfiakkal beszélgetett telefonon. Az elnök elrendelte Málicsnénak a vádlott nővel való szembesítését, mire Hőnigné ezeket mondotta: - Ez a lány nem mond igazat. /Ma/, . Honig Erzsébet,a vádlott nevelt leánya tett ezután vallomást. Elmondta, hogy nevfeloszülei sürün veszekedtek s hallotta többizben, amikor nevelőapja ilyeneket mondotta:"Miért nem lesz öngyilkos," Vallott^ egy családi verekedésről, amikor nevelőapja öklével megütötte a nevelőanyját, oki felkapott egy vasat és azzal fejbesujtotta Honig Sándort, - Mag a telefonálni akart orvosért, de az anyjanem engedte, így volt? - kérdezte az elnök. - Nem egészen. Egyikük sem akarta, hogy telefonáljak. Arról kérdezte ezután az elnök a tanút, hogy volt-e az édesanyjának férfiismerőse s a leány elmondta, hogy osak nővére társaságában szokott este eltávozni hazulról. Arról 1 s vallott a tanú, hogy nebelőapja sebét vizes törölközővel megtörölte. Egy másik alkalommal a nevelőapja Így szólt az anyjához: "Miért élsz még, öldd meg magad, miért vagy ezen a világon!" Pazar Erzsébet vallomását ismertették ezután. A cselédleány, aki Hőnignó nővérénél Lebovics Józsefnénál szolgált arról vallott, hogy amikor éjszaka Hőnigné becsengetett hozzájuk, csak azt mondta: Megmérgez teu magam, de arról nem beszélt, hogy az urára rálőtt volna, Ö ment^fel a Hőnig-lakásba, hogy telefonáljon a mentőknek és ekkor látta meg Honig 3ándort vérző halántékkal a pamlagon. Felkeltette Hőnigék neveltleányát, aki lemosta a sebet, Márton György házmester a^ról a jelenetről vallott, anely a lépcsőházban játszódott le, amikor Honig Sándor és felesége együtt indultak el a rendőrségre. Ekkor a kereskedő azt mondta, hogy a felesége meg akarta Ölni, Lebovics Józsefné, a vádlott nővére a házaspár rossz családi élebérŐl vallott. Egyik régebbi vallomása szerint Korig Sándor keze a paplan alatt volt, amikor rátaláltako Ezt a vallomását Leoovicsné módosította, szerinte Hínig Erzsébet takarta le apja kezét. /FOlyt, köv./P.