Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1
1939-03-08 [200]
11 I K EK. FŐVEZÉRI TANÁCSKOZÁS A TURULVÁRBAN. A Turul Szövetség vezetői Ambrus József országos fővezér elnöklésével fővezéri tanácskozást tartottak a budapesti Turulvárban, Az országos vezérek beszámolói után az egyetemi ifjúság gazdasági helyzetét vitatták meg. A kérdésnek Szokeres János országos gazdasági vezér volt az előadója, aki hangoztatta, hogy az egyetemi Ifjúság jelenlegi helyzete rendkívül súlyos, a tanulás annyi pénzbe kerül, hogy még a legkiválóbb egyetemi hallgatók sem szerezhetik meg diplomájukat;, ha történetesen szegénysorsu családból valók, vagy nem sikerül valamilyen utofc-raódon állást szerezniök* Indítván,, ózta, hogy a a fővezérség hasson oda, hogy a be irat ás!, valamint a vizsrálati és szigorlati dijakat az illetékesek megfelelően mérsékeljék. A Gazdasági numerus claususnak" meg kell szűnnie, mert különben sok fiatal magyar érték kallódik el a nincstelenség miatt s ennek a nemzet látja kárát, A tanácskozáson résztvevők végül elhatározták, hogy Hóraan Bálint vallás és közoktatásügyi miniszterhez memorandumot intéznek s ebben arra kérik meg a magyar fiatalság nagy barátját, hogv_ nyújtson segítséget ennek a fontos problémának az elintézéséhez,Másrészről határozatba ment, hogy'szorgalmazni fogják a régóta tervbevett diákház mielőbbi felállítását ./MOT/B. "SZÉKELYFÖLDÖN" cimmel vasárnap, március 12-én délelőtt 11 órakor igen érderes előadást tart csikszentmihály 1 Mihály László, a Nemzeti Újság nagytehetségű munkátársa* az Uránia-filmszínházban, A matinén Pókakeresztur# és osikszentúmrei Szókelyné Sólymos Bea mond bevezetőt, majd Zöldyné £seh A.nna olvas fel székely novellákat, Sólymossy Margit énekel' székely dalokat s végül a SZEFHE tánccsoportja mutat be székely tánoókat. A székely matinét a Magyar Nemzeti Szövetség női osztálya rendezi* A korlátolt számú belépőjegyeket az Uránia filmszínház pénztára és a Magyar Nemzeti Szövetség /V,, Géza-utca 4,/ á-'rusltja, A matiné iránt rendkívüli az érdeklődés és már most megállapítható, hogy zsúfolt ház fog gyönyörködni az előadásban* /MOT/B, GDYNIA ÍS DANZIG LENGYEL KIKÖTÖK KIÁLLÍTÁSA A PESTI VIGADÓBAN. A lengyel vámterület két kikötője, Gdynia ós Danzig kiállítást rendezett a Pesti Vigadóban,, hogy a magyar gazdasági élettel megismertesse a Balti-tenger kereskedelmének két fontos gócpont j át, A kiállítás megnyitására a Vigadóban megjelentek lengyel részről Leonard Mozdenski helyettes államtitkár, dr= Bank szenátor.- a danzigi kikötő elnöke, Wlercinski, a danzigl kikötő lengyol elnöke, Kürt Hofmann helyettes elnök, Moderow lengelye elnökhelyettes, Ceeenjovskl, a lengyel közlekedésügyi minisztérium helyettes államtitkára. Mlchalik miniszteri tanácsos, Stanlslaw Legowski, Gdynia kikötőjének Igazgatója, Ada Rudzki, a danzigl kikötő igazgatója, Plinlus igazgató; ott volt a budapesti lengyel követség képviseletében Mioyelskl Kázmér gróf, Krollkovszky román követségi titkár és Kosciuckó Zblgniew sajtóattasé, magyar részről K u nder Antal kereskedelemügyi és iparügyi miniszter, Törley Bálint kereskedelemügyi államtitkár, a kultuszminisztérium képviseletében J alsov5czky Károly dr - miniszteri osztályfőnök, Eckhardt Tibor titkos tanácsos. Eszterházy Móric gróf ny * miniszterelnök," Lázár Andor és Winchkler István ny< miniszterek, Csekonics Iván gróf, Wulff Olaf ny, viezáefőkapitárry, Pétery Ödön, a csepeli szabadkikötő elnöke, vitéz Vargha Vilmos miniszteri tanácsos, a belhajózási osztály főnöke,Kállay Miklós, az Országos Öntözőhivatal, elnöke, Fattinger Sándor, a Dohányjövedék központi ígazgatója ; Tóth Zoltán és Javornltzky Jenő min-tanácsosok,. Czettler JenŐ egyetemi tanár, Éber Antal, a Kereskedelmi Karaara elnöke, / vitéz Gyula/ Tibor, a kereskedelmi Kamara főtitkára, Gömöry-Laiml László P / ny. V„kV követ és meghatalmazott miniszter, báró Weiss Alfonz, Bogsch fAladár MÁV igazgató, a kiállítás tervezőft és építői -Cleohanakovszky és ^•/nKocsis Tivadar műépítészek ós még sokan mások, a magyar közgazdasági és '/</ kereskedelmi élet előkelőségei közül, / /Folytnköv,/