Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2

1939-02-23 [199]

HÍREK ] A FELVIDÉK - KULTURÁLIS, POLITIKAI ÉS NEMZETISÉGI SZEMPONTBÓL, A Ma­gyar Külügyi Társaság Iffjusági Csoportjának február 22-1 ülésén nagy ér­deklődés mellett tartott német nyelvű előadást M A felvidék kultúráiig, politikai és nemzetiségi szempontból" olramel dr, Eöttevényi Olivér ny. főispán, a társaság ügyvezető társelnöke. Az ülés elején vitéz Técsői Mórloz Kálmán csoportelnök üdvözölte az előad^ót, mint'a Felvidék egyik legjobb Ismerőjét és felkérte előadásának megtart ás ára «Dr. Eöttevényi Olivér, aki életének jelentős részét a Felvidéken töltötte, rövid törté­neti visszapillantás után vázolta az ottélő magyarság helyzetét és vi­szonyát a többi 'nemzetisógekhez az utolsó 2o év alatt, valamint ennek vár­ható fejlődósét „Hangsúlyozta, hogy a Felvidéken nemcsak a köztisztvise­lők, hanem a nagy-és kisbirtokosok sorában is nagyszámban találhatók ma­gyarok. Előadása további részében rámutatott azokra a kétségkívül klválé' szociális Intézményekre, amelyeket a cseh állam létesített, de egyben ki*, emelte azt ls, hogy ezeknek felállítása csak a kisebbségek, - főleg pedig a magyarság- aránytalan^anyagi megterhelésével volt lehetséges.Végül ki­fejezést adott az előadó azon reményének, hogy a bécsi döntésben a népraj­zi elv alapján megindula evolúcióéi zent istváni gondolat'jegyében fogja hazánk nagy problémáinak végső megoldását eredményezni«A nagy tetszéssel fogadott "előadáson - melyet igen élénk német nyelvű vita ls követett nagyszámú előkelő közönség, köztük több külföldi ls részt vett./MOT/B. A MEDTITERRÁN MUNKAKÖZÖSSÉG tudományos előadássorozatának keretében csütörtökön este 1/2 7 órakor a Budai Vigadó nagytermében folytatta a megkezdett tudományos előadássorozatát. Ez alkalommal dr, Dombi József tartott előadást " A fascista irodalom ós művészet" címmel. Az előadó bemutatta a fascista Olaszország Irodalmi ós művészeti életét,, Vizsgálta/ hogy a mai olasz irodalom és képzőművészet mennyiben kifejezője ós hordo­zója a fascista világnézetnek s hogy a fasclsmusban fogant művészi alko­tások milyen értéket képviselnek. Visszatekintve a világháborút megelőző évek irodalmára és művészetére, világosan kimutatta a fejlődés mai: foká­nak emelkedettségét. Az olasz félsziget lakóinak szellemi életében már évezredes hagyomány a rómaiság gondolata. Nem pusztult el a közép- és új­kor politikai szétdaraboltsága idejében sem s töretlenül él a mai napig, sot a fascista rendszer elmúlt 17 esztendejében érett ki ismét teljesen. Az internacionális jellegű liberális és demokratikus szellem ugyan az el­múlt század utolsó és a XX.század első két évtizedében majdnem háttérbe szorította ezt a gondolatot, de a háború utáni politikai'ziláltságból ki­törő fascismus ismét tudatosította a rómaiság gondolatát, nemcsak a fél­sziget lakói lelkében, hanem az egész világon szétszórtan élő olaszokban ls.Ennek a gondolatnak időszerűvé tételében és tudatosításában csúcsodo­dik ki a fascismus szellem-történeti hivatása és ezáltal illeszkedik be­le a fascista rendszer története az olasz föld történetének organikus fejlődésébe. A fascismus a régi bomló világ helyén uj világot teremtő esz­ményével betölti a modern olasz állam egész szellemét s megmutatkozik az építészet, a szobrászat,, a festészet és az irodalom valóságában ls. Az olasz szellemiség uj reneszánszát éli, mélt ü kép képviseli a nagy latin f énluszt; mely magasan lobogott 2 évezreden át s lobog ma is a fascista llamban,/MOT/Bc A BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IRRKAMARA KÖZGYŰLÉSE A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara február 23-án közgyűlést tartotto Éber Antal elnöki megnyitójában utalt Teleki Pál gróf miniszterelnök bemutató beszédére, amelyben nagy bölcsességgel hangsulyoz­ta a nyugodtabb légkör helyreállításának sorsdöntő jelentőségét. Az lpa­/ rosok és kereskedők szívvel-lélekkel csatlakoznak ehhez az államférfiúi t f megnyilatkozáshoz és a maguk rész érői minden áldozatra készek ily nyugod­, tabb légkör megteremtésének érdekében. /Folyt,köv/

Next

/
Thumbnails
Contents