Magyar Országos Tudósító, 1939. február/1
1939-02-07 [198]
akkor a kiszabott büntetésnek nagymértékben való enyhítését kéri. A vád* "! ott 69 esztendős súlyosan beteg ember, aki már öthónap óta letartóztatásban ül és a további fogvatartás életet is veszélyeztetné, ugy, hogy^ számára az uzsorabír óság Ítéletének he lybenagyása halálbüntetés jellegével bir. De kérte a mellékbüntetés törlését a védő azért."mert egy emberiái 69 éves korában nem lehet elvonni az ipar igazolványát, mert ilyen életkorban már más pályát nem választhat magának. A királyi kúria hosszabb tanácskozás után hirdette ki ebben az ügyben a végzését, amely a bejelentett összes semmiségi panaszokat elutasítja és ezzel az uzsorabiróság Ítéletét jogerőre emeli. A kúria végzésének indokolása hangsúlyozza, hogy az uzsorabiróság által helyesen megállapított tényekből az a jogi következtetés vonható le, hogy a vádlott • világpolitikai feszültség idejében, amikor a fogyasztóközönség pánikszerű módon és hisztérikus állapotban igyekezett élelmiszer szükségletét beszerezni, a-vádlott jogosulatlanul 33 százalékkal felemelte a zsir fagyasztói árát. Ez a méltányos hasznot túlhaladó nyereséget jelentett a vádlott számára. Az utánpótlási ár fi gyeimbe vétele ilyen körülmények között nem foghat helyt, mert a kúria megállapítása szerint pánikszerű Mohon az egyéni kalkuláció nem lehet döntő. Megállapítandó tehát a vádlott terhére az árdrágító visszaélés, de a lánckereskedés is, mert mint ügynök feleslegesen kapcsolódott be a zsírnak a fagyasztóhoz való jutásába. Az uzsorabiróság által kiszabott büntetés értékét is arányban állónak találta a kúria a vádlott cselekményével és bünösségi fokával, /MOT/G. AZ'EGYESÜLT IZZÓNÁL TÖRTÉNT SIKKASZTÁS ÉS GYÚJTOGATÁS UGYE A BÍRÓSÁG EL6TT. Kagjffeltűnést keltett az elmúlt nyáron az újpesti Egyesült Izzó gyárában felfedezett csalási,okirathamisitási és sikkasztási eöet, A gyár igazgat-'a ága ismeretlen tettes ellen tette meg a följelentést, de a hetekig tart; nyomozás és házi vizsgálat nem vezetett semmi eredményre. Annál rejtélyesebb volt az eset, mert a nyomozás legizgalmasabb napjaiban a gyár pénztár-irattárát valaki felgyújtotta és igen sok irat a tűzbe veszett. Egy napon a gyárvállalat egyik tisztviselőnője Össtereicher Liftia 21 éves kereskedelmi akadémiát végaett leány jelentkezett a gyár cégvezetőjénél ós előadta, hogy ő követte el a sikkasztásokat; 'csalásokat és okirathamisi tusokat- beismerte a gyújtogat ás t is és kérte, hogy tartóztassák le. • t \lü nyt átkísérték a pestvidéki törvényszék fogházába és a vizsgálat soran megállapították, hogy a pénztári biz ny latok hamisításával több ozor ' pengőt sikkasztott, A leány elmondotta, hogy az igy szerzett oénzt rulettklubokban vesztette el ós csónakázás! szenvedélyére költötte*. A'DostVidók! ügyészség tizenkét rendbeli magánokirathamisitás büntette, egy rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás, egy rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás, valamint egy rendbeli gyújtogatás büntette miatt omolt vádat. Ma délelőtt fel 12 ©rára volt kitűzve az ügyben a főtárgyalás, Össtereicher Lídiát szuronyos fogházőrök ve z ott éké 18 a tárgyalásra, # vádlott kijelentette, hogy lázas beteg, mire a tanácselnök a törvényszék orvosaival dr. Tóth Pal Lászlóval és Huszlicska Andrással nyomban megvizsgáltatta a sápadt'leányt. Az orvosok megállapították, hogy a vádlott valóban lázas beteg, mire a törvényszék a kitűzött tárgyalást elnapolta. CÉGÜGYEK, : ; z -'-'Jso í/hgyar Szövő és Kötőgyár R.T. Madarassy Beck Marcell igazgatósai tag torleset jegyeztette be. - A Káposztásmegyeri Mészhomok, téglagyár le" -loszogotó r.t.-nál dr. Stoiner Imre igazgatósági tag cégjegyzési jogosultága töröltetett es csepeli es baranyai Búzás Miklós ny, tábornok és vitéz nemes Bcnedicty Imre ny. ezredes igazgatósági tagsága és cégjegyzési j ogosultsaga bejegyeztetett, /MOT/Sze.' 6J*sy»«Bi —-»—•«_