Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2

1938-12-16 [195]

ZU HAJTÓ RENDŐR ÜGYE.../I. folytatás./ ' ' Dr. Márton Albert táblai tanácselnök reggel fél 10 órakor nyi­totta meg a fellebbviteli fotárgyalást• A fogházból fegyveres börtön­örök a tábla elé állították ifjú Pongor László és Bodó Imre vádlottakat • A vádhatóságot dr. Hunyor Sándor kir. főügyészhelyettes képviseli, a vád­lottakat dr. Kovács Sándor ós dr. Traytler Endre ügyvédek védik. A rend­kívül terjedelmes bűnügyi iratokat dr, Petneházy Boldizsár kir. táblabí­ró ismertette, amely több órán át tartott. /Folyt. köv./G. • —FIALA FERENCET NÉMETH ANTAL SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BECSÜLETSÉRTÉSÉRT HATSZÁZ PENGŐ PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTE A JÁRÁSBÍRÓSÁG, Németh Antal dr. a Nemzeti Szinhéz igazgatója becsületsértés vétsége miá; t feljelentést tett Fiala Ferenc hirlapiró, az Összetartás felelős szer­kesztője ellen és az ügyet mára tűzte ki tárgyalásra László Gézadr, büi:­t ető járésbiró. A feljelentés szerint Fiala a Magyarság szerkesztőségé­ben többek jelenlétében azt mondta Németh Antal személyére vonatkozóan: "Ez a csirkefogó meddig mered mép; a if«u«eti Színház élén?' és még más sértő kifejezésekkel is illette, Fiala Ferenc a tárgyaláson nem jelent meg, miut'm azonban a törvény módot ad arra, hogy pénzbüntetéssel büntetendő becsületsártési perben a vádlott távollétében is lefolytatható az eljárás, a tárgyalást megtartották, s kihallgatták a beidézett tanukat. Lukács Margit és Gobbi Hilda, a Nemzeti Szinház tagjai egyön­; tetüen vallották, hogy Fiala Ferenc Németh Antalra vonatkoz ó.n használ­ta az Inkriminált kifejezéseket, - A Magyarságban Gérdos Kornélia esetével kapcsolatban cikk je­lent meg - vallották a színésznők - és a közleményben ami nevünk is meg volt említve. Felmentünk a szerkesztőségbe és helyreigazítást kértünk. Fiola Ferenc beszélgetés közben erős szavakkal kritizálta Németh Antal személyét és azt mondta:"meddig marad ez a csirkefogó a Nemzeti Szinház élén?" Még egyéb, sértő kifejezéseket is használt, A színésznők arr$l is vallottak, hogy a cikk személyüket érin­tő állításai miatt pert indítottak a lap ellen. Tanúvallomást tett még Gobbi László dr. sebészorvos Is , aki a két színésznő társaságéban szintén fent járt a Magyarság szerkesztősé­gében. Ö is megerősítette a Fiaiával szemben emelt vádat, { A bizonyító eljárás lefolytatása után dr. Biró Miklós, Németh Antal képviseletében indítványozta, hogy a büntető járásbíróság megfelelő­en súlyos büntetéssel sújtsa ffiala Ferencet. A bíróság Ítéletében bűnös­nek mondotta kl Fiala Ferencet becsületsértés vétségében ós ezért hatszáz pengő pénzbüntetésre Ítélte, amely behajthatatlanság esetén száz napi fogházbüntetésre változik ét, de kötelezte a főmagánvádló ügyvédje réézóre 3o pengő költség megfizetésére is. Az indokolás szerint az eskü alatt kihallgatott tanuk vallották, hogy Fiala Németh Antalra vonatkozó­an használta az inkriminált kifejezéseket. Enyhítő körülményt a büntető­járásbiréség nem észlelt, de súlyosbító körülméynként mérlegelte, hogy a Nemzeti Szinház igazgatojágal szemben követte el a becsületsértést. Az Ítéletben a vádat képviselő ügyészi megbízott és Németh An­t al is megnyugodott és a büntetőjárábbiró ugy határozott, hogy az Ítéle­tet kikézbesittetti Fiala Ferencnek, b~gy módjában legyen esetleg per­orvoslattal élni. /MOT/Sy. —KÉT FOTELT LOPOTT - HÉTHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK. A bünte tő törvény szék vitéz Ottrubay-tanácsa ma tárgyalta Rendek Géza alkalmi munkás lopási bűnügyét. A véd szerint néhány héttel ezelőtt el­lopottá porolás céljából az egyik ház udvarára kirakott két fotelt és a ffeleki téren eladta. A kir. ügyészség a már tizenhatszor büntetett vád­lottat üziets»erü bűncselekményei vádolta meg, A főtárgyaláson nyomozó­val védekezett Rendek, akit a büntetőtörvényszék a perbeszédek elhangzá­sa után * rovott múltjára való tekintettel - fcethónapi börtönbüntetésre itélt el. Az Ítélet jogerős. /MOT/Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents