Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2

1938-12-16 [195]

í —-BECSÜLETSÉRTÉSI PER A "MAGYAR ^JTó IGAZI ARCA 8 WMÜ KÖNYV MIATT:. Fials Ferenc hírlapíró, az Összetartás felelős szerkesztője vádlőtt vol aia délelőtt a büntetőtörvényszé 1 ' Szőke Bene^dek dr. elnöklésével tár-, ~ ló tanácsa előtt is, az általa kiiöott "A tta^ar sajtó igazi area* cimü könyv miatt, amelyben azt irta, tt hogy az utolsó hatvan év ol-tt a magyar sajtó elzsldósodott. A könyv végén névsor szerepel, ameüy felsorolja a zsidó származású újságírókat. Ezek között szerepelt dr. lu­gossy Dömötör szegedi ügyvéd is. Fiala a könyvben többek között azt ir^ , b ogy a felsoroltak a "magyar kultúra parazitái". Lugossy Dömötör dr. nevének szerepeltetése és beállítása miatt becsületsértés vétsége cimén pert indított Fiala Ferenc ellen, akinek ügyében ma került sor a főtárgyalásra. Fiala a tárgyalás megnyitása után kijelentette, hogy többszáz nevet sorolt fel a szóbanlévő könyvben és mindössze csak hat volt téves, közöttük Lugossy Dömötör neve is. Emiatt Lugossy Dömötörhöz levelet irt és elnézését kérte a tévedésért, az Ö3Z­szetartásban pedig helyreigazító közlést tett. Fiala kihallgatása után dr. Wagner Károly, Lugossy Dömötör dr. képviseletében fenntartotta, a vádat, A büntetőtörvényszék végül Ítéleté­ben megállapította Fiala Ferenc terhére á becsületsértés vétségét és ezért loo pengő pénzbüntetésre Ítélte, ' loo pengő ügyvédi költség meg­fizetésére kötelezte^ továbbá arra, hogy az Ítéletet a szegedi Uj Nemze­dék cimü lapbon tétesse közzé. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/Sy, .• . ZU HAJTó-ÜGY/2.folytatás/ * . *J Az iratok ismertetésének befejezése után elhangzottak a perbe­szédék. majd közölte a z elnök,, hogy a királyi Ítélőtábla Ítéletét do­oember 22-én hirdeti ki. /M0T/ ö ,

Next

/
Thumbnails
Contents