Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1
1938-12-14 [194]
MARÁI SÁNDOR SZÉKFOGLALÓJA, Á KISFALUM TÁRSASÁGBAN. A Kisfaludy Társaság szerdán délután a Tudományos Akadémia előadótermében előkelő és nagyszámú közönség részvételével tartotta decemberi felolvasóülését, amelynek különös jelentőséget kölcsönzött, hogy az ülésen Márai Sándor, a kitűnő iíó székfoglalóul egyik irodalmi értékű novelláját olvasta fel. Az ülésen Voinovich Géza mondott elnöki megnyitót, majd Kéky Lajos titkári beszámolójában közölte, hogy a Kisfaludy Társaság december 18-án, vasárnap vándorgyűlést tart a csonka ^országhoz visszacsatolt Komáromban, az ottani kultúrpalotában* A vándorgyűlésen Voinovich Géza elnök vezetésével a társaság számos tagja vesz részt és többen előadást tartanak. A titkári beszámoló után a közönség lelkes ünneplése közben Márai Sándor s a társaság legutóbb megválasztott rendes tagja foglalt helyet az előadói emelvényen és "A felvidéki iró" cimmel emlékezett meg elődjéről a társaságban•'Komáromi Jánosról, az elhunyt kiváló Íróról. Fejtegetései során annak a véleményének adott kifejezést, hogy az iró örökké lokálpatrióta és mindig visszatér mindegyik Írásában ahhoz a vidékhez, azokhoz a helyekhez, ahol született és ahol élt. Komáromi János, a Felvidék Írója volt, számára a Kárpátok és a fenyvesek nem deklamáló vadregény, h*>nem csendes, örökké sejtelmes valóság volt. A folyókról irt, melyek a felvidéki tájakat öntözik, aLaborcrol, az Ungról és az Ond avar ól, a hegyekről, melyek körülállják a tájat, a Vihorlátról, a szlnnai kőről és a Nezsabec-csucsról, Hősei rendszerint felvldéki. emberek, de nem romantikus szabadsághősök. A felvidéki ember harcoló és számonkórő ember. A felvidéki Író müvéből az orosz puszták légáramlása árad. Mély rokonság köti a felvidéki tájakhoz, melyek telítve vannak az emberi szenvedés örök és engesztelhetetlen emlékjele Ível. A mélyen megilletődött hangulatban hallgatott megemlékezés után Márai Sándor _ székfoglalóul "A feladat" c lmü gyönyörű elbeszélését olvasta fel. A székfoglaló után Voinovich Géza elnök meleg szavakkal üdvözölte Márai Sándort a Kisfaludy Társaság tagjai sorában és átnyújtotta a kitűnő Írónak a tagságról szóló díszes oklvelet. Ezután Nadányi Zoltán, a népszerű és kiváló költő legújabb költeményeiből olvasott fel, általános tetszés közben, végül Sebestyén Károly professzor, a kitűnő kritikus és esztétikus "Az amerikai színházról" cimü tanulmányát mutatta be. Előadása során általános figyelem között megállapította^ hogy az amerikai színházaknak négy oszlopa van* az első és a legfontosabb Eew~Yorlí,az ottani hires Brodway, a második az úgynevezett Road - a vidéki színésze , a harmadik kategóriát képezik a műkedvelők e Ezzel kapcsolatosan megemlítette az illusztris előadó, hogy az amerikai egyetemekon külön tantárgy a színháztudomány s a diákok fellépnek a színdarabokban- minden egyetemnek van színháza, némelyiknek kettő ls. A negyedik kategóriába tartozik a Federal a Works Progress Administration, vagy röviden WPA, cr.ok az állom által fenntartott színházak. Lebilincselően érdekes előadásának további részében ismertette az előadó , hogy a Brodway no k ugyanazok a problémái, mint az európai színházaknak, a gazdasági alapjai ingának, súlyosak a müsorgondjal, a díszlet és a rendezőproblémái s ott ls sztárrendszer van, A Road-ot tönkretette egyrészt a mozi versenye, másrészt pedig a drága vasúti díjszabás,, a színtársulatok nem tudják megfizetni a magas ; utazási ' '* és . podgyászdijakat . A felolvasóülés után a társaság tagjai zárt ülésen vettek részt s döntőt'..;e': c. Greguss-érém odaítélésében. Ebben az esztendőben az elmúlt hat év legkiválóbb festészeti alkotását díjazza a társaság a Greguss éremmel, ' az eredmény:- azonban csak december 29-ón hozza az elnökség nyilvános ágra,,, A zárt ülés keretében megbeszélést folytattak a tagok a betölthető tagsági helyek ügyében. /MOT/Vr©