Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2

1938-11-19 [193]

ELKÉSZÜLT A VÁDIRAT EGY ÚJPESTI NAGYVÁLLALAT FIATAL TISZTVISELŐNŐJE­NEK ÉRDEKES SIKKASZTÁSI ÉS GYÚJTOGATÁSI BÜNPŐRÉBEN, A z Egyesült Izzó r.t, újpesti igazgatósága nemrégiben bűnvádi feljelen­tést tett egyik fiatal tisztviselőnője: Österreicher Livia ellen.~A rend., őrség, majd a pestvidéki törvényszék vizsgálóbirája lefolytatta^az ügyben a nyomozást s ennek eredményeként ma elkészült az ügyben az ügyészi vád­irat, A pestvidéki kir. ügyészség vádirata tizennégy rendbeli magánokirat­hamisítás, többrendbeli csalás, valamint folytatólagosan elkövetett sik­kasztás, továbbá gyújtogatás bűntettével vádolja meg Österreicher Líviát, A vádirat megállapítja, hogy a fiatal hivatalnoknő a kezei közé jutott^ kisebb összegekről szóló nyugtákat ós fizetési utalványokat nagyobb össze­gekre javította át és az igy adódó pénzkülönbözetet, amely az idők folya­mán együttvéve többózer pengőt tett ki, a saját céljaira fordította. Meg­állapítja a vádirat; hogy Österreicher Livia az elsikkasztott öpszegeket részint elkártyázta, részint költséges csónakázószenvedélyénék kielégíté­sére fordította. Amikor a folyamatos­sikkasztások kiderültek, a tiszt­viselőnő felgyújtotta az Egyesült Izzó r.t. irattárát, hogy bűnözésének nyomalt eltüntesse. A tüzet azonban sikerült idejekorán lokalizálni s igy az irattárt is megmentették. A pestvidéki törvényszéken a Szilágyi-tanács a legközelebbi he­tekben tűzi ki fŐtárgyalásra az érdekes bünpört, amely iránt szélesebb kö­rökben nagy érdeklődés nyilvánul meg. /MOT/ Ky. PRO D 0 M 0 ! Közlési engedély van. TRAGIKOMIKUS EGÉSZSÉGRÖNTÁSI BÜNPÖR - A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. A pestvidéki királyi ügyészség vádiratot adott ki Meinhardt György nagy­tétényi cipészmester ellen zsarolás vétségének kísérlete és súlyos testi sértés vétsége cimén, valamint a cipészmester félesége7 született Heresel Anna ellenében ógészségrontás büntette miatt. Az ügyészi vád szerint Mein­hardtné fahamut, majd marólúgot kevert férje boritalába, állítólag abból" a célból^ hogy~részegeskedő'urát az italozásról leszoktassa. Amikor Mein­hardt György ezt észrevette, - a vádirat szerint - 25o pengőt követtelt feleségétől "hallgatási dlj" fejében és csuk akkor tette meg bűnvádi fel­jelentését, amikor az asszony kijelentette, hogy nem ha jlandó f izetni, Az ügyészség'mindezekről függetlenül vádat emelt a cipészmesterrol szemben amiatt is, mort Nagy Géza nagytétényi földművest egy alkalommal ugy meg­verte, hogy ennek karja eltörött. Ez utóbbi eset miatt súlyos testi sér­tés vétsége cimén vonta felelősségre a pestvidéki törvényszék Meinhardt Györgyöt, ~ " . Az ügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék Somody-tanácsa. A főtárgyaláson előbb a vádlott asszonyt hallgatták ki, aki sirva mondta ol"a bíróság elBtt, hogy egyáltalán nem állott szándékában férjét megmér­gezni, csupán azt'akarta elérni, hogy egyszersmindenkorraelmenjen a kod­ve az Italozástól^ mert, ha ivott, brutalisqn bánt vele. «- Tlz esztendőn dcerésztül szénvedtem_az uram reszegeskedóso~mi­att ."védekezett az egyszerű asszony - amikor~egy tapasztalt öregasszony­tól azt a tanácsot kaptam, keverjek fahamut az uram italába, meglátom, hogy ettől olyan lesz, mint~a kezes bárány. Eleinte volt is hatása ennek, de később az uram, ugy látszik, annyira megszokta'a fiahamus bort, hogy már ezt is ugy "vedelte^ mint a gödény". Ezekutón, a magam elhatározásá­ból, fahamu helyett marólúgot'tettem a borába arra gondolva^ hogy ez majd 'imegcsipi egy kicsit a száját és a gyomrát" s Igy talán majd mégis abbahagyja a bórivást. A férjem azonban'már a legelső alkalommal észre­vette a dolgot, mérgesen kiköpte a bort, majd alaposan elvert engemet és azt követelte, hogy megtakarított 25o pengőmet adjam át haladéktalanul no ki, "hallgatási es fájdaloméi j fejében "/'mert különben följelent a csend­őrségen. Nagyon megbántam, amit tettem.,. Meinhardt György vádlott ugyancsak részletes beismerő vallomást tett ós kijelentette, hogy az eset ota "kölcsönösen megbocsátottak egymás­nak'^és^most már_a legjobb házaséletet élik, A cipészmester a súlyos tes­ti sértés vadjára vonatkozóleg előadta hogy"Nagy Gézát csakis azért bán­talmazta, mert az őt "marha suszternek" nevezte. Nagy Géza sértett ezt mégcáfolta, kijelentette, hogy amikor egy ' Ízben Meinhardttal szembetalálkozott az egyik nagytétényi gyalogösvényen.

Next

/
Thumbnails
Contents