Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2

1938-11-17 [193]

Budapest, 1938 . november 17. ' S XX. évfolyam 261. szám. /Az OMGE igazgatóválasztmányi ülése. Folytatá s.2./ Talán egyedül a dohánynál mutatkoznak nehézségek, mert itt nagy az ár­különbség. Az idei termést valószínűleg megveszi a cseh állam, s a jö­vőben majd erre is adódik megoldás, hisz a látszólagos ellentéteket az élet egyenlíti kl. A szőlő- es kertitermények értékesítésénél az a lé­nyeges, hogy a most megvont határokjie akadályozzák az értékesítést, s a varosokat ne zárják el környéküktől, - Sokszor hangoztatj.ák,hogy szociális téren előbbre vannak a Felvidéken, van ebben némi igazság, de túlzottak a megállapí­tások, mert mi már Darányi Ignác korában hoztunk olyan r endelkezése­ket a gazdasági alkalmazottak érdekében és olyan szociális Intézkedé­seket tettünk, amelyeket nem szabad lekicsinyelni. Hivatkoznak arra ls, hogy a szlovákok szociális helyzetének javítására sokat áldozott a csehszlovák köztársaság, ezzel szemben megállapítom, hogy húszéves uralmuk alatt félmillió szlovák vándorolt ki az országból,Kótségfcelen* hogy a Felvidéken 10-12 pengő katasztrális holdanklnt az a teher,ami a szociális helyzet megjavítását szolgaijai Nekünk nincs módunk ilyen nagy áldozatra, de van szivünk és kevesebb költséggel is megoldhat­juk a szociális kérdéseket, mert nem szabad és nem lehet túlságosan megterhelni a mezőgazdaságot. Nem lesznek olyan nagy nehézségek a visz­sz ^csatolással kapcsolatban, mint amilyenre számítottunk, - A buza helyzete a világpiacon is igen súlyos.Idén az egész világon 12^-kal emelkedett a buza vetésterülete, mindenhol jó volt a termés, amely 15^-kal, a 3o-as évek átlagához viszonyítva pedig 21^-kal emelkedett az északi félgömbön. 160-170 millió métermázsa bu­z$feleslegről lesz szó, ami még soha nem fordult elő. Ezzel számolni kell. Mi nem tudunk változást elórni> csak az összes országok közötti tárgyalások háríthatják el a búzaárak letörését. Az európai és a vi­lágpiacot széjjel kell választani egymástól, mert a középeurópai álla­mok behozatala megoldható, nekünk is sikerült feleslegünket elhelyezni és a többi európai államok is megoldották ezt a problémájukat, A vásár­ló államok szivesebben vesznek búzát a világpiacon, he van nemes valutá­juk és ha összeköttetést találnak a tengerentúllal, s ez megnehezítené az értékesítést. Olyan megoldást kell találni,hogy énnek az esetnek bekövetkezése se érintse Magyarország értékesítését. Már buzckonferen­clát terveznek a termelő államok, hogy a világpiaci árakat szabályoz­zák. : .. ' : jóelő*­re kell gondoskodnunk arról, hogy értékesítési szerződéseink megerősöd­jenek, hogy. az emelkedett felesleget is elhelyezhessük. Nagy 'feladatok elé álllf^B&nnünket az Európában ujabban létesült vámhatárok, anelyek még nincsenek is teljesen kiépítve. Ez egy előre teljesen'áttekinthe­tetlen kérdés, de Európa kivitelét erősen befolyásolhatja. Mi csak arir ra törekedünk, hogy külkereskedulmünket, amely a belső helyzetet is irányítja, megerősítsük és fenntartsuk, Mutschenbacher Emil ezután beszámolt az egyes minisz­tériumi leiratokról és a t árse gyesületek átiratairól,ma jd azzalf ejezte be nagyhatású beszámolóját, hogj a gazdasági helyzet fokozott mértek­ben megkívánja, hogy a magyar gazdatársadalom megerősítse érdekképvi­seleteit, azok munkájából kivegye részét. Szembe kell nézni az esemé­nyekkel és lehetőleg meg kell előzni az esetleges káros kihatásokat. Fel kell rázni közönyéből a gazdatársadalmat,hogy az őt érdeklő kérdé­sekben egységesen foglaljon mindenkor állást« Hosszasan ünnepelték az igazgatóválasztmány tagjai^ Mutschenbacher Emll-fcbeszámolója után V-sw---^ az egyes hozzászólások­\ ra került sor, /j/ \ /folyt, köv./ 4

Next

/
Thumbnails
Contents