Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2

1938-11-17 [193]

V 0 V fi! ti U ö A FŐVÁROS NÉPESEDÉSE SZEPTEMBERBEN. Illyef^Lvy I. Lajos dr., a székesfőváros Sztatisztikai Hivatalának igazgatója most közzé tett kimutatása szerint 1938. szeptem­berében 1271 gyermek született Buő-pesten. Sajnos ez a szám jóval ala­csonyabb, mint a rault évi szeptember eredménye, 1937. szeptemberében ugyanis 1 .1388 élveszületést jelentettek be a fő­varosban. Emellett a halálozások száma még valamivel több is volt, mint tavalyi 1156 a mult évi 1127-tel szemben úgyhogy a mérleg jóval kedve­zőtlenebbül alakult az idén. A szüle w tések többlete csupán 115 ttolt, mig a mult 'v szeptemberében 261. Ezt a kis eredményt is főként az idézi elo, hogy ma már állandóan több a nem helybeli lakosok szülötteinek száma, mint a nem helybeli halottaké. Ha csak a budapesti lakosok népmozgalmi adatait tekintjük ez év szeptemberében csak 884 élveszületés történt, ezzel szemben a halálozások szr'ma 871: a halottak száma tehát 27-tel felülmúlja a születésekét. Tavaly szeptemberben a helybeli'lakosok is több születést i produkáltak, viszont kevesebb halálozást, úgyhogy a mérleg 107-tel volt aktiv. Szerenosére az eddigi 9 hónap eredménye nem ilyen rossz^ valamivel több a születések száma és kevesebb a halálozá­soké,'mint tavaly, úgyhogy a mérleg a 9 hónap alatt 278 főnyi szaporodást mutat, mig tavaly az első háromnegyed év csupán 24 főnyi születési több­lettel zárult. A helybeli lakosság népmozgalma, azonb=>n magában tekint­ve rendkívül siralmas: az Idén, az elmúlt háromnegyed év alatt 956 volt a halálozási többlét a mult évi 989-el szemben, igy tehát a javulás egé­szen jelentéktelen. A házasodás tekintetében nincs hibe, az idén szeptember­ben 1228 házasságot kötöttek Buóapesten a mult évi 1.006-tal szemben* amit a talán a katonai behívások is előidéztek. Az eddig elmúlt 9 hónap eredménye /9347/ felülmúlja a t valylt /9175/. A szeptemberben élve született 1271 gyermek közül 1069 volt törvényes és 202 házasságon kívüli. Az előbbi szám ősökként, az utóbbi növekedett tavaly óta, de ebből e.2 egy hónapbői nem szabad Ítél­nünk. Az eddig eltelt 9 hónap e redmény e azt mutatja, ho;;y a tövényes szülöttek száma szaporodik, a törvénytelenekké pedig csökkent. Iker szü­letés 11 volt szeptemberben, az elmúlt 9 honep alatt pedig 118. Itt is növekedés mutatkozik tavalyt óta, amikor 114 esetben volt iker születés, a természet rendje ebben a tekintetben is állandó törvényszerűséget mu­t t: mindig 1% körül van az ikerszületések száma, átlag minden 50, gyer­mek származik lkerszületósből. Rendkívül alacson Budapesten a halvá­születések sz'jna, szeptemberben mindössze 28 halvaszületés történt, tavaly: szeptemberben ugyanennyi. Szomorú képet mutatt az elvetélések statlsz-* tikája, pedig tudvalevő, hogy amit a statisztika kimutat, az csak egy része a valóságnak. Szeptemberben 129 esetet tartott nyilván a statisz­tika a t-velyi 133- al szemben, az leső 9 hó^np eredménye azonban 1293, ami 111-el haladja meg a ta_ivalyl hasonló Időszak eredményét. Az 1156 halott közül, amit szeptemberben mutat kl a sta­tisztika csupán 311-en haltak meg lakásukon, a községi kórházakban 436-án, egyéb kórházakban 283-an, a szanntóriumokban 51-en, a tébolydákban "4-en, más intézetekben 50-en hunytak el, ezen kivül 5fc embert más helyen, utcán, koctiban stb. árt utol a halál, A halálozások okai között még mindig a szívbetegségek do­minálnak, 246-an haltak meg különböző szívbetegségekben. Ezúton 3 rák és az'egyéb rosszindul tu daganatok következnek 130 esettel, majd a gu­mókor 105 és az agyvérzés 70 esettel, A tüdő és mollhártyagyulladás 59 embernek okozta halálát^ szeptemberben 35 ember vetett saját kezével \ véget életének, a mult év hasonló időszakában 52-en, Az első 9 hónap ön­\ gyilkossalnak száma 430, valamivel több, mint a mult óv hasonló időszaké­K b&n r /427/. <\\—w /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents