Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2
1938-11-29 [193]
/ CSILLÉRY ANDRÁS VACSORA ..Folytatás 1./ - Mi, akik itt egy fitt ülünk 's szellemi vezérkara vagyunk a székesf óváros nak tudnurk kell, hogy még most ls csak a kapu nyilt ki, még csak reflektor" fény dsillant a szemünkbe. Nekünk ezt a fényt rögzítenünk kell m'gyar tetst év ereink szamára,. - Nekünk számolni kuli azzal, hogy megalkuvásra, kompromisszumra nincs többé idő, hanem egész mellel ki kell államink ós be kell láttatnunk az ellenséggel, hogy többé nemcsak hirdetett Igazságokkal, hanem tényleges valóságokkal áll szemben 0 A magyar ig zs ágnak telje: érvényt fogunk szerezni a politikában is és nekünk, a székesfővárosnak itt példát kell mutatnunk, hogy arai vezérletünkkel vessék meg a keresztény magyar gazdasági élet ágy át 0 kincs itt szó pártok tologatásáról, hanem egyedül arról, tud-e még a magyar igazán összefogni. Itt az idő a keresztény magyar 'társ >-dalom jogos helyének biztosítására. De az idevezető küzdelem csak most kezdődik* Most kell kiverekednünk a keresztény társadalom embereinek a baj és nyomoruség tengere után az uj boldogulást és a guny és megcsúfolás'helyébe a puha, fehér kenyeret kell juttatni keresztény testévreinknek. Ha ezt elérjük, akkor a határokon mo*st még kívül lévő többi testvérünk is olyan orőyel fog visszavágyni hozzánk hogy akarásuk előtt ledőlnek a mesterséges £ a tárok. Hűséget ás kitartást kérek Teletok. Ifjúságunk számaira pedig megértést és szeretetet. Azt kárem valamennyien tartsatok ki Wolff Károly eszméi mellett, mert amint azok voltak az úttörők, ugy lettek azok most a győzelem^hozók. ^z a győzelem nemcsak a keresztény Budapestet, hanem a -erestzény Magy arc szagos is megadja nekünk! Csilléry szavait a jelenlévők helyükről felállva viharos éljenzéssel és tapssal köszönték raeg e /MOT/fiao POLITIKA §§ A Magyar OrszágosSTudósitó jelenti: Veszprém, november 29. A Nemzeti Egység Pártja Veszprém városi szervezete kedden este Veszprémben nagyválasztmányi ülést" t ártott. Dr. Cseresznyés József egészségügyi főtanácsos, elnök megnyitójában megemlékezett a Nep-ben bekövetkezett palotaforradalomról és örömmel szegezte le, hegy ezt a forradalmat a nemzet nagy többsége elítélte, sőt megbélyegezte. Különös örömünkre szolgáimon otta - hogy a veszprémi kerület szeretett képviselője Bonárd Ágoston hü maradt akibontott zászlóhoz és annak vezéréhez, Imrédy Bélához. Halával emlékezett meg a Kormányzó Ur öfföméltóságáról, aki nem fogadta el Imrédy lemondását. Ezután Kororapai Lajos, bányafó tan ácsos, a Nemzeti Egység Pártja választ ókor ület i elnöke fölolvas t" azt az üdvözlő táviratot, amely bon a választókerület bizalmát, ragaszkodás át és hüségetxf ejezte ki Imrédy Bélának. . . .-, Majd Benátrd Ágostén mondott tájékoztatok,, Elxceloen nyilatkozott orról, hogy egyesek épocn raost akarták lekötni a kormány kezét, am^ kor súlyos külpolitikai problémák megoldására minden eronkot össze kellett volna fognunk. Majd a palot -forrad-lom okaira mutatott rá, -melyben személyi motívumok mellett megtalálható a r égi liberális rendszer utolsó kísérlete a f el: Iker okád ésro , Ezután a megvalósításra kerülő reformok szükségességét és sürgősségét emlltctto,jaajd külpolltikni kérdéstoo térve át, hangoztatta rongypr honvédség orosltesenok szükségességét; hogy értékes szövetségesei lőhessünk a velünk barátsqgbon álló nagy nemzetőknoko A nagy tetszéssel fogadott tájékoztatóért Cseresznyés elnök mondott köszönő bot./3c/ 0