Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2

1938-11-29 [193]

§§ A Magyar Országos Tudósító jelenti : A Nemzeti Egység Pártja kedden este fél 7 órakor' a part klubhelyiségében Szinyei Merse Jenő alelnökkel­nöklésével'"értekezletet tartott. Az értekezleten megjelentek vitéz Imrédy Béla"miniszterelnök, Teleki Pál gróf vallás- és közöktatásügyi miniszter, vitéz Keresztes-Pischer Ferenc belügyminiszter. Remónyi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, Kundér Antal kereskedelemügyi minisztor-. Tasnádi Nagy András igasságügyminiszter, vitéz Bartha Károly 'honvédelmi miniszter, Teleki'Mihály gróf földmivelésügyi miniszter, Karafiáth Jenő titkos ta­nácsos, főpolgármester, báró Vay László, Zsindely Ferenc. Antal István, Törley Bálint államtitkárok, vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály miniszteri tanácsos, a párt törvényhoz© tagjai, valamint a főispánok nagy számban. Amikor a miniszterelnök a kormány tagjai élén bevonult a terembe, a párt tagjai helyükről felállva, percekig tartó meleg_és rend­kívül lelkes ünneplésben részesítették. Szinyei~"Merse Jenő bizalommal és szeretettel üdvözölte vi­téz Lmródy Béla miniszterelnököt /Megújuló hosszantartó leikas'éXjönzés és taps./. Visszapillantást vetett a legutóbbi hót eseményeire^, megalla­pityja. hogy a történtek a párt állásfoglalását igazolták, A Kormányzó Ur Ófőméltóságának döntését az egész ország kitörő örömmel és lelkesedés­sel fogadta. /A párt tagjai hosszasan, lelkesen ünneplik á Kormányzót•/ A párt további feladata 'törhetetlen ragaszkodással és kitartással állani a miniszterelnök mögött, hogy kitűzött pro gr amin ját megvalósíthassa. Szinyei Morse Jenő ezután a legmélyebb sajnálattal emléke­zett mog Kánya Kálmán külügyminiszter távozásáról, aki egészségi állapo­tára való tekintettel kérte felmentését s akinek hervadhatatlan érdemeit legfelsőbb kézirat méltatta'. Hangoztatta, hogy a párt hosszú időrí át' tartó nehéz munkássága alatt mennyire megszerette a külügyminisztert, aki valóban az old great man volt, akit mindig a legnagyobb szeretettel és tisztelettel öveztek. /A megjelentek ]e Ikeson ünnepelték Kánya Kálmán külügymi n i s z t e rt. / Péchy László meleg szavakkal üdvözölte a miniszterelnököt ésykormányának tagjait a legfelsőbb bizalom ujabb megnyilvánulása" alkal­mával. Hangsúlyozta, hogy az egósz ország . spontán megnyilatkozó bizalma és ragaszkodása kisori a miniszterelnököt és programmját. - Az a lkot • lányósság_szellemét - mondotta * senki se féltse sem a miniszterelnök úrtól, sem pedig ettől a párttól. A miniszterelnök bölcs vezetése nem viszi az ország szekerét lejtőre, hanem a mi segítsé­günkkel, bármily -. nehézségek árán is a csúcsra irányítja. Kéri a mi- ' niszterelnököt, hogy^ olyan szeretettel ós bizalommal legyen a párt iránt, mint amilyennel a "párt vele szembon viseltetik. ' Husz'öyszky Lajos utalt arra, hogy a nemzet közhangulata megmutatta 5 az ország Imrédy Bélától ós munkatársaitól várja a szükséges reformok keresztülvitelét,"Azért szólalok fel - mondotta mert as utóbbi időben elhangzott az a vád, hogy ez a párt és a kormány eltávolo­dott Gömbös Gyula szellemétől. Ennél méltatlanabb támadás nem érhette volna a pártot és a kormányzatot, 'amelynek tetteit mindig az ideális lel­kületű Gömbös Gyula. elgondolásai irányítják és fogják irányítani a jövőben is, A nemzet ebben a vitában nekünk adott igazat és á Kormányzó Ur öt Őméltósága: ^ bizalmának megnyilvánulása Olyan erot jelont, amelyből csak bőséges áldás fakadhat az egész országra. /Folytatása következik•/

Next

/
Thumbnails
Contents