Magyar Országos Tudósító, 1938. november/1

1938-11-07 [192]

— ZU ZSOLT BÉLA.-CSILLÉRY PER /l.folytatás./ A cikk szerint " az erkölcsi érnelyfc azokka1 szemben érzi a köz-, vélemény, akik a parlamenti folyosók piros szőnyegén és bársonypamlagon és bent a kormány mögött konspirálnak polgárháborúra, biztos, védett he­lyen, ahová a szuverén parlamentarizmus jóvoltából maga Hetényi se tehe­ti be a lábát." A támadó cikk végén Zsolt Béla élláshajmozónák nevezte Csilléry Andrást. Ez év június elején volt az első tárgyalás a sajtóperben. Zsolt Béla tagadta bűnösségét és közérdekből kérte a valóság bizonyításának el­rendelését. Az errevonatkozó indítványt dr. Földes István védő terjesz­tette elő, Csilléry András képvis&etében H ankovszky Zoltán dr. válaszolt az indítványban foglaltakra és pontról-pontra megcáfolta a Csilléryvel szem­ben felhozott vadakat, Bejelentette, hogy a bizonyítás elrendeléséhez a legszélesebb mórtékig hozzájárul, de ugyanakkor ellenbizonyitékokat ajánl fel. A törvényszók a tárgyalást azzal rekesztette be, hogy nyolbnapi haladékot ad a főmagénvádló jogi képviselőjének az ellenbizonyitékok irás­bun való beterjesztésére és osak azután dönt a bizonyítás elrendelése kér­désében, A mai folytatólagos tárgyalás megnyitása után Zsolt Béla kije­lentette, hogy meggyőződött arróls a cikkben foglaltak téves információ­kon alapultak ós Csilléry Andrást nem akarta sem közéleti működését, sem személyét illetően bántani. Földes István dr, védő ezután nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint Zsolt Béla kijelenti,.hogy "Csilléry András ellenbizonyítási indítványéban közokiratokkal és magánokiratokkal igazol­"ka, hogy a cikknek személyével kapcsolatos részei téves értüléseken ala­pulnak és ezek, valamint alappal nem biró látszatok vftZették akkor, ami­kor.az 8 közéleti szereplését bírálat tárgyévá tette.., A kormány mögött semmiféle irányban nem konspirált polgárháborúra és a*törvényhozói kivált­ra aág védelme alatt semmiféle törvényellenes elemekkel nem szövetkezett, sőt ellenkezőleg bejegyzett interpellációja éppen a sajtószabadság védel­mében Íródott és egyenrangú elbánást követelt minden sajtótermékkel szem­ben, amely sérti a törvényes rendelkezéseket." - Utólag megállapítottam - folytatódott Zsolt Béla nyilatkozata ­hogy a főmagánvádlé az OTI-tól semmiféle fizetést vagy nyugdijat nem huz ós w / mint a debreceni gróf Tisza István egyetem szakelőadója^ hly mini­mális ^tiszteletdíjban részesül, amely alig elegendő készkiadásainak fe­dezésére. Végül hangsúlyozza a nyilatkozat., hogy az inkriminált cikkben foglaltakat teljes egészében visszavonja Zsolt Béla és azok miatt dr. Csilléry András nyugalmazott miniszterrel szemben a legmélyebb sajnálko­zásának ad kifejezést és bocsánatot kér. A nyilatkozat ismertetése után Hankovszky Zoltán dr,, Csilléry ^.ndrás nevében, kijelentette, hogy a ryl^tkózatőt tudomásul veszi, de a mai körülmények között elégtételül el nem ío^dhatja. Utalt arra, hogy sorozatos támadások előzték meg a cikket és ennek teljes tartalmát átvet­te a Népszava ls. A bíróság Ítéletére bízta a per eldöntését és ugyanak­kor kérte, hogy a törvényszék kötelezze a cikkírót arra, hogy az Ítéletet, a jogerőre/emelkedés után, a cikknek megfelelő helyen közzététesse ós ma­rasztalja el 5ooo pengő nem vagyoni elégtételben is. Ezekután Földes István dr. bejelentette, hogy a valóság bizonyí­tására vonatkozó indítványtól eláll, de ugyanekkor kérte figyelembe venni a Zsolt javára mutatkozó enyhítő körülményeket és ezek alapján méltányos Ítélet kiszabását. A törvényszék végül Ítéletében bűnösnek mondta ki Zsolt Bélát sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségében és ezért kéthónapi fogház­büntetésre ítélte, de a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette, Kötelezte Zsolt Bélát ugyanekkor az Ítéletnek megfelelő helyen való közzé­tételére és a sértett képviselője részére 3oo pengő költség megtérítésére, a nem vagyoni elégtétel tekintetében polgári perre utasította a főmagán­vádlót. Az indokolás szerint enyhitő körülmény javára a nyilatkozatból is kitűnő megbánás és a legmesszebbmenő elégtétel, de ugyanekkor súlyosbító körülmény, hogy a magyar politikai és társadalmi élet egyik vezető egyéni­ségével szemben használta a nagyszámú sértő kitételeket, amelyek valótlan­ságáról a cikk megírása előtt könnyűszerrel meggyőződhetett volna. Az itélet jogerős. /MOT/Sy.

Next

/
Thumbnails
Contents