Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-26 [191]

A továbbiakban Csilléry András hangsúlyozta, hogy éppen a mai időkben szükséges, hogy a szociális problémákkal foglalkozzunk,a szociális problémáknak minél erőteljesebb kimunkálására megtegyük a m agunk részéről a szükséges intézkedéseket. Megállapította Gsilléry And­rás, hogy teljesen uj rendszerű szociálpolitikát kell bevezetnünk,ha mindazokat az ellentéteket^ amelyek egy régi rendszer hibájából itt­maradtak, kiküszöbölni kívánjuk* Az összes szociális problémákat sze­retné mindenki megoldani, erre a főváros vezetősége törekszik, ez a polgármester költségvetéstervezetéből is kiderül, Csilléry András a legnagyobb elismerését fejezte ki a polgármester és a főváros tisztvi­selőtársadalma iránt, s kiemelte annak fontosságát, hogy a költségve­tés egyensúlyban van, Szofciális problémákkal foglalkozva, megállapí­totta, hogy a szellemi szükségmunkások helyzetén változtatni kell, s általános helyesléstől kisérve, sürgette,hogy a polgármester ezt az egész kérdést vegye revizió alá. Lehetetlen helyzetben élnek a szelle­mi szükségmunkások, akiket leginkább éppen okkor bocsájtanak el,ami­kor a legnagyobb szükségük lenne arra a pár pengőre, amit keresnek. Indítványozta, mondja ki a törvényhatósági bizottság,hogy a szociál­politika gyakorlati kimélyitése érdekében szükségesnek ta tia, egyelőre kísérletképpen minden közigazgatási kerületbe n két-két szociális tit­kár alkalmazását. Kérje fel a közgyűlés a polgármestert, hogy a fővá­rosi szociális titkárokat Í939 4 január 1-étől kezdve alkalmazza,s gon­doskodjon a polgármester a szociális titkárok fizetésének költségveté­si fedezetéről. Fejtegetései során Csilléry András a lakásuzsora meg­szüntetése érdekében indítványozta, hogy a főváros indítson akciót a kis ösaládi házak létesítése céljából, A családi lakóházak sok évre , elosztva, ^ csekély részletfizetés ellenében s családok saját tulajdoná­• J£J ba menneját. Az inditvény annak a kívánságának adott kif ejezést,hogy a polgármester ennek az akciónak a lebonyolítását bízza a Községi Ta­karékpénztárra. -Harmadik inditványában Csilléry András kérte, moid ja ki a törvényhatósági bizottság, hogy a fővárosi köz szállításokban r sztvevő budapesti kisiparosok se éleskörü hitelellátását a legsürgő­sebben megszervezendonek tartja és ennek a célnak elérése érdekében kérje fel a közgyűlés a polgármestert, hogy a Községi Takarékpénztár haladéktalanul kapcsolódjon be a kisiparosok hitellátásába, illetve azok váltóinak leszámítolásába. Végül Csilléry András hangoztatta, mindent meg kell ten­ni az ifjúsági munka készségének és képességének fokozására, s mivel az a véleménye, hogy az állandó segélyezésnek romboló hatása van,fel­vetette azt b gondolatot, hogy a főváros a munkánélkü 11 el: foglalkoztatá­sa érdekében munkatáboroka t állítson fel, A munkatáborokban dolgozók fontos közmunkákat végeznének , többi között erdősitenék a budai hegy­vidéket, utmunkákban vennének részt, A költségvetést elfogadta. Lévai Sándor szintén a szellemi szűkságmunkások mostoha helyzetét tette szóvá, indítványban sürgette, hogy a.szellemi szüks ég­munkásokat a főváros helyezze el végleges állásokba, sürgette, hogy az üresedésben lévő állásokat azonnal töltsék be, indítványba n kérte a á p olgármes tert, hogy az altisztek részére is indítson nyara Itatási ak­t/'^AíCiót, a többgyermekes családok nyaralta tására szolgáló 75.000 pengőt [Y emelje fel a közgyűlés 100,000 pengőre. Inditványozfe többi között Le­li vai Sándor,hogy a főváros összes aikalm-, zottai kapjanak karácsonyi se­\\g 9 íyt, melynek összegét már az ünnepek előtt utalják kl. /folyt, köv ./

Next

/
Thumbnails
Contents