Magyar Országos Tudósító, 1938. augusztus/2
1938-08-19 [187]
1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1938. augusztus 19. w v w t *~,-XJ5 TfUOé TISZTVISELŐ KÖLCSÖNÖS RÁGALMAZ ÁS I PÖRE. . , \ [ M iklós Imre 5o éves .nyugalmazott MÁV hivatalnok és Gács-Gruber Kálmán^ ugyancsak 5o éves ' tisztviselő néhány évvel•ezelőtt közösen megírták a magyar vasutasság oknyomozó történetét. A szükséges történelmi adatok nagyrészét Gács Gruber kutatta fel, illetve hordta össze ? a vaskos munkát pedig Miklós Imre öntötte formába éő a könyv címlapján is a Miklós' Imre neve szerepel szerzőként. Gács-Gruber Kálmán szerzett 3ooo pengőt, aminek felhasználásával a két nyugalmazott vasúti tisztviselő a munkát kiadhatta. A könyv megjelenése után Gács-Gruber felszólítást intézett Miklós Imréhez, hogy az összeg felhasználásáról s általában a felmerült kiadásokról és bevételekről készítsen pontos elszámolást. A dolog huz 0-" dott, ugy, hogy végül Is Gács Gruber ügyvédje utján, most már nyomatékosabb formában, megismételte felhívását, Miklós Imrö hirtelen támadt haragjában éleshangu levélben válaszolt kollegájának, s írásában többek közt ezt a kitételt használta: "szélhámoskodás I" Gács Gruber Kálmán Ugyancsak erélyes hangú válaszlevélben utasította vissza Miklós Imre sértegetéseit. Végül is a két nyugalmazott vasúti tiszt kölcsönösen feljelentette egymást rágalmazás, Illetve becsületsértés vétsége elmén..A kir* járásbíróság több tanú kihallgatása s a tényállás kellő tisztázása után Ítéletében egyedül Miklós Imrét mondta ki vétkesnek a terhére rótt rágai• mazás tekintetében s ezért 5o pengő pénzbüntetésre Ítélte. Gács Gruber Kálmánt a bíróság bűncselekmény hiányában felmentette. Kölcsönös fellebbezés folytán dz ügy a budapesti királyi büntetőtörvényszék Buzá.th-tanácsa elé korült, ahol Gács Grubert dr. Révay Ferenc ügyvéd,'Miklóst dr. Hornyánszky Zoltán védő képviselték. A büntetőtörvényszék - a felek képviselőinek felszólalása után - az elsőfokú Ítéletet mindkét vádlottra nézve jogerősen helybenhagyta. /MOT/Ky. —CSALÁSÉRT EGY ÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY GÉPÉbZT. Dr. Rád Illés büntetőtörvényszéki egyesbiró ma tárgyalta Mikszics József gépész bűnügyét, aki ellen a kir. ügyészség kétrendbeli csalás büntette elmén emelt vádat, A vád szerint Mikszics, aki már sokszor volt büntetve, amikor egy alkalommal kiszabadult a toloncházból i felkereste két fogolytársa hozzátartozóit és elmondotta nekik, hogy 8 a toloncházban, mint főgépész dolgozik, jól ismeri a toloncházban lévőket s átadta azt az üzenetet, hogy 5-lo pengőt adjanak neki. amelyért aztán ő élelmiszert fog vásárolni a toloncházban őrizetben levőknek. A hozzátartozók gyanútlanul " rá is bízták az ál főgépészre a pénzt, amelyet aztán Mikszics a salát céljaira fordított, * A főtárgyalás adatai alapján a törvényszék bűnösnek mondotta ki'Mikszics-Józsefet csalás bűntetteben és ezért egyévi börtönre Ítélte el. /MOT/Ma, —————