Magyar Országos Tudósító, 1938. augusztus/2
1938-08-19 [187]
a x l\ Ja GY/fezüXÉS A PÁTRIA KLUBBAN A REPÜLÖHALÁLT HALT ÚJSÁGÍRÓK EML'lKÉRE. A Pátria Magyar írók, Hírlapírók ós Művészek Klubja pénteken'délután 5 órakor Hlndy Zoltán elnöklésével vezetőségi ülést tartott, amelynek egyet len ^tárgya kegyeletes megemlékezés volt a debreceni repülőszerencsétlenség alkalmával elpusztult újságírókról, Az emlékbeszédet Hindy Zoltán, a klub elnöke mondotta. Szavait a vezetőoó'g- tagjai állva hallgatták végig, - Ülésünk egyetlen tárgya - mondotta többek , között Hindy Zoltán - megemlékezés azokról az újságíró tagjainkról, akík a debreceni repülőkatasztrófa alkalmával hősi halált haltak. Mély szomorúsággal, de az első megdöbbenéstől már felocsúdva, tárgyilagosan nézzük az eseményeket és Isten akaratában megnyugodva siratjuk el a meg-' haltakat, akiket a kötelességteljesítés hősi halottéiként temettek el. Ml - ezen a lépésen tul - szeretnénk őket a hivatásérzós vértanulnak látni. Ez pedig több, mint kötelességteljesítés. Alig van olyan híva-' tásy amelyikben a mesterség a hlvatás-ól olyan élesen határolódnék el, mint az újságírásban. Az újságíró tökéletesen átérzi azt a feladatot, amelyet a nagy nyilvánosság tőle elvár és ezt olyan tökéletesen'akarja megoldani, amilyenre csak véges erejű ember egyáltalán képes. Ebben a . .Ü... törekvésében valósággal fellázad és még a természeti törvényeket is ugy igyekszik leküzdeni, mintha csak az ő munkája elé állították volna akadálynak azokat. Mindig érzi, hogy mit kell csinálnia és idejét minden percben komolyan és kötelességszerűen ki is akarja használni. Fellázad minden ellen, ami tempójának nem elég gyors, azt hiszi, hogy a vállalt feladat csak akkor van tökéletesen megoldva, ha mindvégig maga csinálja, örömmel üdvözli azt a vívmányt, amely úrrá tette őt a levegő ós a tér felett s módot adott neki arraj hogy munkája összegyűjtött anyagát mindaddig figyelemmel kísérhesse, amíg a rikkancs kezén keresztül az olvasóközönség elé nem kerül, - Az újságíró - folytatta tovább Hlndy Zoltán - könynyelmüen játszik a reánk bizott legnagyobb értékkel: az emberi élettel. Isten parancsa szerint ezzel az ertekkel játszani tilos. De ha az érem másik oldalát nézzük, akkor a parancs megszegése mögött megláthatjuk azt az embert, aki a haladás legújabb eszközeit akarja kihasználni és ha már a Gondviselés ugy rendelkezett, hogy az ember a levegő felett úrrá lett, akkor ezt köteles is kihasználni; követve azt a másik isteni parancsot: hiszünk abban s hogy minden pillanatban Isten kezében vagyunk, aki ugy rendelkezik velünk? ahogyan 6 legjobbnak tartja, Ebben a megvilágításban pedig már egészen'más formát; mrtat a merész lépés: bátorsággá növekedik és megakadályozza, hogy az okoskodás a tett halála legyen, - Ennek a bátorságnak a vértanúi' lettek azok a barátaink - fejezte be emlékbeszédét Hindy Zoltán akik hivatásukat a legjobban akarták teljes iteni* Közülük néhányan egészen közel állottak hozzánk. Nem lehet az életnek olyan elkeseredett pillanata, hogy még mélységes fájdalmunkban is le nem vonjuk a magunk számára azt a* tanúságot: az újságíró akkor teljesiti feladatát a legnagyszerűbben, ha hivatását átérezve, semmilyen akadályt nem ismer ennek a feladatnak teljesítésében. A ml barátaink is ezzel szolgáltak példát valamennyi Igazi újságírónak,, Ezt a példát őrizzük meg emlékünkben, egész életünkön át es ezt vegye körül az az örök világosság, anelyért mindig könyörgünk, hogy fényeskedjék nekikc. Hindy Zoltán megrázó erejű emlékbeszéde után Gáispár Jenő főtitkár az egész vezetőség nevében mondott köszönetet a Pátria Klub elnökének kegyeletes szavaiért,,, majd Indítványozta, hogy a debreceni repülőszerencsétlenség alkalmával kötelességük teljesítése közben hősi halált halt újságíró tagok emlékét a klub jegyzőkönyvben örökítse meg, gyászoló hozzátartozóiknak pedig fejezze ki legőszintébb együttérzését es legmélyebb rószvétóto A főtitkár indítványát a vezetőségi ülés egyhangúlag magáévá tette a Több tárgy nem lévén, Hindy Zoltán elnök a vezetőségi ülést berekesztet te t a nagyszámban összegyűlt vezetőségi tagok pedig még rövid ideig tartó néma gyásszal hódoltak 'a hősi halottak emlékének a /MOT/ .1 , ílm