Magyar Országos Tudósító, 1938. augusztus/2

1938-08-19 [187]

A HIMNUSZ ÜNNEPSÉG. A Vármegyei Tisztviselők Irodalmi és Művé- ­szeti Gyöngyösi István Társasága augusztus 19.-én, pénteken este l/2 8 órai kezdettel monstre ünnepség keretében rendezte meg a Himnusz ün­nepséget a,Szent István-hét keretében most, a Hijranusz költője, Kölcsey Ferenc halálának 100 éves évfordulóján. Százával érkeztek az autók és hosszú sorokban kígyózott a Rákóozi-ut és a Keleti-pályaudvar felöl a résztvevő közönség nagy tömegben felvonuló vonala az Ügetöpályára, ahol a tribünök és a tribünök előtt lévő térség egyaránt megtelt. A kö­zépső tribünön foglaltak helyet szemközt a tompított fényű lámpákkal kivilágított és piros-fehér-zöld lobogókkal dúsan díszített pályával a notabilitások, köztük Komis Gyula, a Képviselőház elnöke, titkos ta­nácsos, a Kölcsey Bizottság elnöke, /ál Fáy István főispán, valamint a pestmegyei és többi vármegyék s a társtörvényhatóságok diszmagyarba öltözött főispánjai, alispánjai, polgármesterei és az egyes'megyék tisztvlselőkara. Ott volt Kölcsey Ferencnek a dédunokaöccse, Kölcsey Ferenc országgyűlési képviselő is, valamint a Háznak tagjai nagy szám­ban c Az ünnepséget a rádió *s közvetítette és a helyszínen megafonok szórták szerte az ünnepség különböző számainak hangját a közönség fe­lé. Az egyesitett honvédzenijkarok eljátszották a magyar Hiszekegyet s megkezdődött az ünnepség közel háromezer résztvevőjének a felvonulása. Díszruhás lovasrendőrök szakasza nyitotta meg a menetet, majd a külön­böző megyék ós városok zászlóerdeje következett s utánuk vonult fel a magyarruhás asszonyok csoportja, a frontharcosok és hadirokkanták több százada, a darutollas egyetemi zászlóaljak ós a Gyöngy ösbo taréták csoport ja 1, í?~" a tűzoltók, a vasutasok, a géstások ós a kü­lönböző társadalmi egyesületek hatos sorokban. Az Ifge­tőpályán a felvonulás után kibontakozott Magyarország térképe s az egyes megyék határainál magyar ruhába öltözött leányok ós ' asszonyok, a bokréta-csoportok tagjai ? lenenték ós cserkészek állottak. Impozáns kép volt a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének 60 tagu díszruhás hölgy­csoportja, A tribünön egy sereg külföldi ls elhelyezkedett, végignéz­te az ünnepséget^ amelynek bevezetőjeként Preszly Elemér titkos taná­csos, ny. főispán mondott a piros-fehér-zöld színekkel díszített szó­noki emelvényről beszedető - Mi a magyar hajdan - mondta többek között - fény és árny, siker és bukás? győzelem és vereség, hűség és árulás, önfelál­dozó hazafiság és kapzsi önzés, szabadság és szolgaság, alkotmányosság és önkényuralom^ építőmunka és pusztító tűzvész. Mindig tragikus sors. Mi tartott fönn mégis ezer éven keresztüli a küzdő, verejtékező magyar nép, mely erős és szilárd mint a gránittömb és kimagasló nagy embereink, akik átszenvedik lelkükben nemzetünk, fajunk minden tragikumát. Köl­csey Ferenc ezek közül valóa S Kossuth szerint "egyetlen személyben a nemzet minden mult és jövő bánata tükrözött". Mint államférfi, egyik legnagyobb értéke volt a reform-kornak. Szive a szétszakított ket haza, Magyarország'ós Erdély között vergődött és lelke melegével küzdött egyesi tósükért o -"De Kölcsey, mint a Himnusz költője, halhatatlan. Az lett a magyar nemzet imádsága., a Himnuszból lehel a magyar föld sze­retete, benne ring a magyar róna arany kalásza, benne zug a kárpáti erdők szele és vihara, benne csobog a Duna-Tisza vize és él az ezer­éves Magyarország csonkithatatlan hat ára e Dörgő taps fogadta Preszly Elemér megnyitó beszédét, majd a Magyar Dalosszövetség 1200 tagu • . énekkarának ajkáról csen­dült fel a Himnusz,Kölcsey Ferenc magyar imádsága, amelyet Erkel Fe­renc zenésített m©g 9 Az első szakasz után a többi szakaszokat Abonyi Géza, a Nemzeti Színház tagja szavalta el.

Next

/
Thumbnails
Contents