Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2

1938-06-27 [183]

—ZU HA JTÓ ÜGY.../1. folytatás./ A mal ? folytatólagos főtárgyalást fél egy órakor nyitotta meg Mendelényi László dr. törvényszéki elnök. Az elnök számba vette a vádlot­takat, majd csendre és rendre intette a rendkívül nagyszámban megjelent hallgatóságot s ezután Weisz iíóroydr. /budai/ védő szólalt fel, aki a leg­utóbbi tárgyaláson mondott védőbeszéd ének egyes, félreértésre okot adha­tó kitételeit rektifikálta f Az,elnök a helyreigazítást tudomásul vette. Ifjú Pongor László az utolsó szó jogéval nem kívánt élni, vi­szont Bodó Imre, a másik fővádlott a következőket jelentette ki; -Én ma is becsületes ember lehetnék, ha Poaogor Lászlóval nem találkozom. Ö vitt engem a hün útjára. Nagyon kérem a tekintetes törvény­széket, méltóztassék reám olyan büntetést kiszabni, hogy annak kitöltése után még visszatérhessek a dolgozók társadalmába és megmutathassam, hogy ennek a társadalomnak még én is értékes tagjává lehetek. Az orgazdasággá 1 vádoltak közül egyedül Pohl Béla vádlott szó­lalt fel; - Amikor a kir. ügyész ur felettem pénteken a vádbeszédet tar­totta - úgymond - talán ugyan abban az órában mérgezték meg magukat, ön­gyilkossági szándékból, hetven éven felüli, öreg szüleim,,. Talán ez is bizonyJ.tha t ja , hogy én foglalkoztam üzletszerüleg orgazdasággal, hiszen ellenkező esetben talán tudtam volna megfelelő segélyt nyújtani magukkal tenetetlen szüleim számára,,,,.. A vádlott szavai sirába csuklottak. Közvetlenül ezután került sor az i télét kihirdetésére. Mende­lényi László dr, elnök enunciálta, hogy a törvényszék bűnösnek mondta ki ifjú Pongor Lászlót egyrendbeli gyilkosság bűntettének kísérletében, egy. rendbeli hatósági közeg elleni erőszak bűntettében, huszonnégy rendbeli lopás bűntettében és egyrendbeli közveszélyü rongálás bűntettében; ezért összbüntetésül szigoritott dologházba utalta, aminek legrövidebb időtarta­mát tizenhárom évben szabta meg. Bűnösnek mondta ki az elsőfokú bíróság Bodó Imre vádlottat több emberen elkövetett szándékos emberölés bűntetté­nek kísérletében, egyrendbeli hatósági közeg elleni erőszak bűntettében, huszonhárom rendbeli lopás bűntettében és egyrendbeli orgazdaság bűntetté­ben, amiért összesen hétévi fegyházra Ítélte, A törvényszék az orgazda sággal vádoltak közülj folytatólagos orgazdaság büntette miatt, Sárközi Lajost másfélévi, Vagacs Endrét egy ­évi, Rónainé Mák Juliét nyolchónapi börtönbüntetéssel sújtotta; a többi vádlottat pedig tizenöt naptól egyhónapig terjedő fogházbüntetésre itél­te ós a büntetés végrehajtását egynéhány vádlottnál háromévi próbaidőre felfüggi sztette. A többi vádpont alól a törvényszék a vádlottakat felmentette, A rendkívül nagyterjedelmü szóbeli megokolás tényként állapí­totta meg, hogy ifjabb Pongor ós Bodó vádlottak teljes akarategységben, körülbelül nőgyhónap leforgása alatt huszonhárom betörést "'követtek el, közösen ós mintegy tizezer pengő értékű holmit harácsoltak. Nem volt biz­tonságban tőlük az Isten háza sem, kifosztották az útjukba eső dohánytőzs­déket, korcsmákat, elhagyottnak latszó magánlakésokat, sőt pusztító, hará­csoló utjmkban az emberi életet sem kímélték. Pisztolyokat szereztek be és - a törvényszék tényekre alapított szilárd meggyőződése szerint - el voltak szánva arra, hogy m indenkit elpusztítanak f aki útjukba áll,. Való­ságos isteni szerencse, hogy Hajtó Antal rendőrfő törzs őrmesteren, a hi­vatását bátran teljesítő, hős rendőri közegen kivül, mások nem estek ál­dozatukká, illetve pisz tolygolyójuk nyomán mások nem váltak sérültekké.. Az itélet indokolása a legaprőlékosabb részletekre kitérjedő­leg ismertette ezután az úgynevezett pestszen tló'rinci eset lefolyását és & törvérrrszekrényként állapította meg, hogy Ponfeor László és Hajtó Antal IfözÖtt, a lövések pillanatában, legfeljebb 3o-4o •centiméternyi távolság lehetett,' ezenfelül a sötétben álló, kerítéstől is eltakart Pongor az ut­öalámpástól meglehetősen megvilágított Hajtó rendőrre adta le lövéseit. Ennélfogva az ölési szándék kétségtelen, Pongornak még a meneküléstől va­16 esetleges elzárása sem adott volna jogot támadó fellépésre, A gyilkos­sági kisórlet csakis a szerencsés körülmények egész sorának összejátszá­sa folytán nem vált ^.végzett gyilkossági cselekményé, Bodó Imre ennél az esetnél nem vitt tevőleges szerepet, nem gyarapította Pongor László bátor­ságát, ugy, hogy Bodót ez alól a vádpont alól fel kellett menteni, /Folyt. köv./Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents